funiQ logo

Vármegyeháza, Sopron

Sopron klasszicista stílusú Vármegyeházát 1829-ben kezdték építeni Hild Vencel tervei alapján. Az L alakú épület a város történelmi főterére néző homlokzatának nagy részét egy nyitott erkély foglalja el. Az erkély 4, két emelet magas korinthoszi oszlopa tartja az épület díszes timpanonját. A háromszögű oromzatban Sopron Szent Mihály arkangyalt ábrázoló címere látható, amelyet 1919-ben Stróbl Alajos készített.

Vármegyeháza a főtéren
Vármegyeháza a főtéren Fotó: funiQ

Érdekesség, hogy a szomszédos Kossow-ház pincéjében található, 1966-ban nyílt Gyógygödör Borozó gyorsan kinőtte az épület alsó szintjét, ezért 1970 körül a Vármegyeháza két pincehelyiségét is hozzátoldották a vendéglőhöz, így egy 300 m²-es vendégteret hozva létre.

Az épületben működik ma a Soproni Okmányiroda, hátsó szárnyában pedig a Vármegyeház Városi Levéltár gyűjteménye kapott helyet, benne többek között a híres Soproni virágének kéziratával, amit a Gambrinus-házban írt 1490 körül Gugelweit János városi jegyző. A Soproni virágének fennmaradt 2 sora a magyar nyelvű világi költészet egyik legrégibb példája.

Vármegyeháza
Vármegyeháza Fotó: funiQ

A soproni levéltár a harmadik legjelentősebb az országban. 1162-től kezdve őriznek itt okiratokat. A gyűjtemény egyik legérdekesebb darabja az a királyi leirat, amelyben 1525-ben II. Lajos megtiltotta a Fő téri Patika-ház lebontását. Ezt a rendeletet tartják az első magyar műemlékvédelmi határozatnak.