funiQ logo

Cseh Tamás-szobor

2013. szeptemberében avatták fel a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás zeneszerző, énekes egész alakos szobrát. A Szent Gellért téren, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem CH épülete előtti területen álló bronzszobor Majoros István alkotása.

Cseh Tamás szobra a Szent Gellért téren
Cseh Tamás szobra a Szent Gellért téren Fotó: funiQ

Cseh Tamás életének meghatározó része volt az indián kultúra iránti vonzalma. A '60-as évek elején néhány társával a Bakony egyik, Bakonybél közelében húzódó völgyét „indián területté” nyilvánították, ahol ettől kezdve indiántábort rendeztek évente egyszer. Az énekes indián neve „Füst a szemében” volt.

A 2012-ben meghirdetett szoborpályázaton egy ágyékkötős, „indiánként” ábrázolt Cseh Tamás-szobor terve nyert, emléket állítva ezzel a zeneszerző indián kultúra iránti szeretetének. Ez a szoborterv azonban meglehetősen nagy botrányt kavart, így a családtagok és barátok kérésére megváltoztatták a szobor formáját.

A Szent Gellért téren ma egy sovány, szomorkás arcú fiatalember nézi naphosszat a Dunát, jobbja a szívén, bal kezében gitár, földre vetülő vésett árnyékképe a benne élő indiánt tükrözi.

a fiatal Cseh Tamást ábrázoló szobor
A fiatal Cseh Tamást ábrázoló szobor Fotó: funiQ
  • Cseh Tamás-szobor
    Cseh Tamás-szobor Fotó: funiQ
  • Cseh Tamás énekes, zeneszerző bronzszobra
    Cseh Tamás énekes, zeneszerző bronzszobra Fotó: funiQ
  • Cseh Tamás-szobor
    Cseh Tamás-szobor Fotó: funiQ

A szobor mellett elhelyezett kőtömbön a következő felirat olvasható:

Cseh Tamás
1943–2009
"Nincsen más ebben a dalban,
Nincsen más csak egy utca,
Ahol valaha laktam,
És még egy délelőtt..."
Bereményi Géza

Cseh Tamás és családja közel 50 éven át lakott a XI. kerületben, a Bartók Béla út 25. első emeletén. Az épület aljában ma a Faur Zsófi Galériát találjuk.

Cseh Tamás egykori lakása ennek a Bartók Béla úti épületnek volt az első emeletén
Cseh Tamás egykori lakása ennek a Bartók Béla úti épületnek volt az első emeletén Fotó: funiQ
  • Cseh Tamás egykori lakóházának aljában van ma a Faur Zsófi Galéria
    Cseh Tamás egykori lakóházának aljában van ma a Faur Zsófi Galéria Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Séta Újbuda szívében Dél-Buda kulturális központját sétáljuk körbe, miközben olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy miért neveztek el egy épületet 500 ezüst dénár nyomán, hogyan kerül egy máig működő templom egy bérháznak látszó épület első emeletére vagy hogyan szórakoztak egykor a fiatalok a Budai Parkszínpadnál.

Egyetemek és parkok a Duna két partján Az egyetemi negyedtől a Kopaszi-gátig tartó rövid, de annál tartalmasabb túra a lágymányosi és a ferencvárosi Duna-partok patinás városképét járja végig, miközben rengeteg érdekes épületet ismerünk meg, és többször is keresztezzük a Dunát.

Felfedezőtúra a 4-es metró nyomában A 4-es metró átadásával kiderült, hogy lehet elegánsan, szép tereken áthaladva is utazni a felszín alatt. Az újbudaiak nap mint nap gyönyörködhetnek a kortárs építészet legjobb alkotásaiban, hiszen a nyomvonal 5 állomása is a kerületet szeli át. Túránk során körülnézünk az állomások felszínén is.