Budapest harmadik közúti átkelőhídja a több mint 100 éves Szabadság híd (korábbi nevén Ferenc József híd). A jelenleg a főváros legrövidebb hídjának számító Duna-híd a Szent Gellért teret és a Fővám teret köti össze. Északi szomszédja az Erzsébet híd, déli a Petőfi híd. A rácsos szerkezetű híd jellegzetes díszei a pillérek kapuzatának tetején ülő turulmadarak.

A főváros első állandó, Duna fölött átívelő hídja az 1849-ben átadott Széchenyi lánchíd volt, amit 1876-ban a Margit híd felavatása követett. Ez utóbbi hídvám bevétele fedezte a Ferenc József híd és a régi Erzsébet híd építésének költségeit.

A híd tervezésére nemzetközi pályázatot írtak ki, ahol Feketeházy János terveit választották ki és néhány apróbb változtatást követően, 1894-ben el is kezdődött a híd építése. Az alapokat légnyomásos módszerrel rakták le, a híd vasszerkezetét a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára szállította. A szerkezet gyártása és a szerelési munkálatok közel 17 hónap alatt készültek el. 1896. október 4-én a híd utolsó szegecsét maga az uralkodó verte be, az ő tiszteletére nevezték el az átkelőt Ferenc József hídnak.

A híd mindkét végén, közvetlenül a hídfők mellett két-két vámszedőház épült. A vámszedőházak egyemeletesek, a földszinti részben található az előtér, a lépcsőház, továbbá két kisebb és egy nagyobb helyiség, az emelet egyetlen helyiségből áll. A vámszedőházak homlokzatain a híd építésének és újjáépítésének időpontját megörökítő emléktáblákat helyeztek el. Emléktábla van ezen kívül a pilléroszlopokon, a híd tervezőinek és kivitelezőinek nevével. A budai oldalon levő vámszedőházakat a híd újjáépítésekor, 1946-ban lebontották.

A hídon már az átadáskor helyet kaptak a villamosvágányok, az első villamos azonban csak 1898 nyarán vehette birtokba az akkoriban még a hídpálya két szélén lévő síneket. Az új, alsóvezetékes vonal végállomása a budai Széna tér volt. A vonalat 1923-ban alakították át felsővezetékessé, a vágányokat 1938-ban helyezték az úttest közepére, kialakítva a mai elrendezést. 1928-ban pedig az autóbusz közlekedés is elindult a hídon és fenn is maradt egészen 1996-ig.

A II. világháború a Szabadság hidat sem kímélte. 1945. január 16-án a visszavonuló német sereg a híd középső nyílásában robbanótöltetet helyezett el, és a többi Duna-híddal együtt ezt is felrobbantották. A robbanás azonban nem csak a a híd középső, felfüggesztett részében tett kárt, hanem a szerkezet egészét károsította.

Egy hónappal később szovjet katonai alakulatok nekiálltak a híd menthetetlen részeinek lebontásához, valamint az épen maradt szerkezet két felének átmeneti híddal történő összekötésének. Az így létrejött úgynevezett pontonhíd kapcsolta össze elsőként Budát és Pestet a háború után. Ezt a vízre épített hidat a következő év telén jégzajlás sodorta el, így a két városrész ismét összeköttetés nélkül maradt. Szerencsére öt nappal később, 1946. január 15-én a gyalogosok, január 18-án pedig az autóforgalom előtt is megnyitották az átmeneti, hét hónap alatt felépített Kossuth hidat, ami a Kossuth és a Batthyány teret kötötte össze.

A Szabadság híd helyreállítása még ebben az évben elkezdődött Sávoly Pál tervei alapján. A hiányzó középső hídszakaszt az 1894-es tervrajzok szerint gyártatták újra, majd úszódaruk segítségével illesztették hozzá a híd megmaradt pilléreihez. A különböző részeket a parton szerelték össze 50 tonnás elemekké, amelyeket a helyükre emeltek, legutoljára 1946 nyarán a középső tartó rész 120 tonnás elemével.

Még ezen a nyáron helyreállították a villamossíneket, az akkor még kis kockakő borítású úttestet és a járdákat. A híd pótolt, középső szakaszán az eredeti díszes korlátokat jóval egyszerűbbekkel helyettesítették. A pályaszerkezet kiegészítése részben a Dunából kiemelt, különböző minőségű hídroncsanyagokból készült. A hidat 1946. augusztus 20-án adták át újra, egyúttal a mai, Szabadság híd nevet adva neki. Budapest felrobbantott hídjai közül a Szabadság híd volt az első, amit helyreállítottak, zöld festék hiányában azonban nem nyerhette vissza jellegzetes színét, hanem szürkére festették. A híd csak 1984-ben kapta vissza zöld színét.

Az évtizedek során a híd szerkezete több helyen rongálódott, így 2007. augusztus 21-én lezárták a felújításra érett hidat. A több mint 1 éves munkálatok során felújították a híd acélszerkezetét és a vasbeton pályákat, végrehajtották a műemléki rekonstrukciós munkákat, amelyek során a híd közepén lévő egyszerű korlátokat a híd többi részén lévő, díszes korlátra cseréltek, és díszkivilágítást építettek ki a híd teljes hosszán. A gyalogosok számára végig használható hidat 2008 végén vehették ismét birtokba a villamosok, 2009. májustól pedig a kerékpárosok és az autósok is újra gurulhattak a hídon.

Érdekességként elmondhatjuk, hogy ma a Szabadság híd átlagos napi forgalma mindegy 17 ezer autó.

Valószínűleg sokan emlékeznek 2004. május elejére, amikor a Szabadság hidat Magyarország európai unióhoz csatlakozása alkalmából fűvel borították be, átengedve a teljes hidat a gyalogosoknak. A padokkal és facsemetékkel gazdagított zöld híd ebben a két napban számos piknikező családnak, mezítláb sétáló párnak és a gyepszőnyegen pihenő társaságnak adott otthont.

Hasonló, ám fűmentes helyzetet élvezhetett a lakosság 2016. június közepétől augusztus végéig, hiszen a Bartók Béla úti villamospálya felújítása miatt erre az időszakra lezárták a villamos- és autóforgalom elől a hidat. A lezárás első napjain a legtöbb gyalogos és kerékpáros a hagyományos szabályokat követve közlekedett a hídon, ám ahogy teltek a napok, egyre gyakrabban lehetett villamossíneken piknikező társaságokat, a híd szerkezetén ücsörgő embereket látni. Az idő előrehaladtával egyre több rendezvényt szerveztek a Szabadság híd minden részére, így részt vehettünk napüdvözlő összejöveteleken, jógaórákon, út közepén zajló reggelizéseken, búcsúbulikon és számos egyéb egyedi programon. Ebben az időben a legtöbb estén utcai zenészek gondoskodtak a megfelelő zenei aláfestésről.

Ha pedig szeretnénk megcsodálni a híd turulmadarait közelebbről is, azt Pétfürdőn tehetjük meg, itt ugyanis felépítették a Szabadság híd stilizált, kicsinyített mását.