funiQ logo

Tisza-tó

Ide kattintva megrendelheted a Tisza-tó aktív térképet (cartographia.hu)

Tisza-tó aktív térkép 2014

TIPP: A térkép műanyag borítású. Tervezd meg és jelöld alkoholos filctollal a saját útvonaladat, ha nem kell. már le is moshatod a térképről.

A Tisza-tó az ország legnagyobb mesterséges tava, az Alföld északi részén található. 127 km² nagyságú felületével a Balaton után a második legnagyobb állóvizünk. Átlagmélysége 1,3 méter. A Tisza-tó a Hortobágyi Nemzeti Park része, így 1999 óta az UNESCO Világörökség része.

A tavat 1968-ban kezdték el kialakítani azzal a céllal, hogy a környék vízellátását javítsák, illetve létrehozzanak egy turisztikai és vízi sportoknak kedvező területet. A szigetekkel tarkított tó az 1990-es évekre nyerte el mai formáját.

A tó középső része horgászásra van kialakítva. A horgászni vágyókat kikötők, szálláshelyek, boltok várják, a tó pedig 50 féle halfajt is kínál. Délen, az Abádszalóki-öbölben a terület a vízi sportok szerelmeseinek kedvez és Európában egyedülálló módon a motoros sportolás is engedélyezett. 14 négyzetkilométeren lehet jetskizni, vízisízni, szörfözni vagy vitorlázni.

A környékbeli települések partjain kialakított strandok fokozatosan mélyülő partszakaszokkal várják a családos nyaralókat. Ezenkívül a Tisza-tó településein termálvizes fürdők is találhatóak.

Érdekességek a Tisza-tóról

  • Magyarország legnagyobb mesterséges tava, de nevével ellentétben nem igazi tó, hanem a Tiszát és hullámtereit összekötő átfolyásos síkvidéki víztározó.
  • Az ország és egyben egész Kárpát-medence második legnagyobb állóvize.
  • A Tisza-tó eredeti neve Kiskörei-víztározó volt.
  • A Tisza-tó északi területei a Tisza-tavi Madárrezervátummal a Hortobágyi Nemzeti Park fokozottan védett bemutató területeihez tartoznak, ezért azt időben és térben korlátozásokkal látogathatjuk.
  • A térség jóval gazdagabb napfényben, mint Európa azonos földrajzi szélességen fekvő tájai.
  • Nyáron fel kell készülni arra, hogy kevés az árnyék és nagyon sok a szúnyog!
  • Különlegessége a Tisza-tónak, hogy vízjárása szabályozható: külön téli és nyári vízszint létezik, melyek között több mint 1 méter szintkülönbség van. Erre azért van szükség, mert így a veszélyes jégképződés jelentősen csökkenthető, és a kora tavaszi áradásokból is több vizet képes befogadni a tó.
  • A Tisza-tó teljes területe 130 km², ebből a vízfelület 100 km², a szárazulatok és a védelmi jellegű létesítmények területe 24 km².
  • A Tisza-tó több térséget is összeköt: négy megye határánál, valamint az Alföld és az Északi-középhegység találkozásánál helyezkedik el.
  • A Tisza-tó a Hortobággyal együtt Közép-Európa legnagyobb madárvonulási centruma. A tavasszal és ősszel itt megpihenő madarak számát negyedmillióra becsülik.

Látnivalók

Tisza-tó körüli települések:

Tiszafüred, Egyek, Tiszadorogma, Tiszabábolna, Tiszavalk, Négyes, Borsodivánka, Poroszló, Újlőrincfalva, Sarud, Tiszanána, Dinnyéshát, Kisköre, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszőlős

Tisza-tavi Madárrezervátum (forrás: www.tiszato.com)
Tisza-tavi Madárrezervátum (forrás: www.tiszato.com)

Ökoturizmus

A Tisza-tó ökoturisztikai jellegét mutatja a számos szervezett ökotúra, vízitúra, speciális madármegfigyelő túra, vízi sportolási és kerékpározási lehetőség. Ami azonban egyedivé teszi a helyet, az a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum és a tanösvények.

A poroszlói látogatóközpont igazi látványosság, 2600 m² alapterületű központi épülete és több mint 7 hektáros szabadidőparkja egyszerre vidámpark és állatkert, ahol szórakoztató módon, interaktív módszerekkel mutatja be a Tisza-tó és a Tisza-völgy természeti kincseit.

A Tisza-tavi Ökocentrum legfőbb látványossága Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere. A speciális üvegfalú alagúttal épített 735 000 liter össztérfogatú akváriumrendszer önálló ökoszisztémát rejt, és lehetővé teszi a Tisza-tó állatvilágával való közvetlen találkozást. Az üvegfalak miatt a látogató úgy érezheti, ő is ott van a vízben a halak között.

Ugyancsak Poroszlóról indul Magyarország leglátogatottabb tanösvénye, a Tisza-tó emblematikus ökoturisztikai programjává vált Tisza-tavi Vízi Sétány és Tanösvény. A Világörökség részét képező Hortobágyi Nemzeti Park területén vezet a három szigetet összekötő 1500 méter hosszú pallórendszer, amelyen végigsétálva idegenvezetők segítségével ismerhetjük meg testközelből a vízi világot.

Nem érdemes kihagyni a Tiszavirág Ártéri Sétautat sem, mert itt minden titkot megtudhatunk a tiszavirág néhány órás földi életéről. A nem mindennapi jelenség, vagyis a tiszavirág nevű kérészfaj násztánca mindössze két hétig látható az évben, így érdemes egyszer erre az időszakra időzíteni túránkat.

A tó keleti részén található a Tisza-tavi Madárrezervátum, ahol több mint 200 madárfajt lehet megfigyelni vezetővel kísért csónaktúrák keretében. Számos ritkán látott faj is menedékre talál itt, mint például a kanalas gém vagy a fekete gólya.

Horgászat

A Tisza-tó a klasszikus horgászturizmus színhelye, minden adott a tökéletes horgászélményhez: csend, nyugalom, a természet szépsége és természetesen a rengeteg hal.

Az év szinte bármely szakában sikerre számíthatnak a tapasztalt horgászok, hiszen a Tisza-tavon a magyarországi halfajok jelentős része megtalálható. Térképünkön feltüntettük a horgászatra legalkalmasabb területeket.

Családi programnak is kitűnő a horgászat, mivel a partok közelében található mélyebb vízfolyásoknál vagy a sekélyebb vizű, de kemény talajú területeken is van lehetőség halat fogni – akár egy piknikkel összekötve. Nyáron, ha nagyon meleg van, érdemes kipróbálni az éjszakai horgászást is.

A Tisza-tó négy évszakos, egész évben horgászható víz. Ha elmúlt a főszezon, azaz a tavasz és a nyár, jöhet az őszi csukázás a régi holtágakban, télen pedig lehetőség van a lékhorgászatra is. Ez nem veszélytelen ága a horgászatnak, ezért soha ne egyedül menjünk lékhorgászni!

Mielőtt elindulna horgászni, érdemes tájékozódni a tilalmi időkről, az ívási időszakokról és a horgászati engedélyről. Akinek azonban még nem mond sokat a kuttyogatás vagy a pergetés, a Tisza-tónál jobb helyet nem is találhatna, hogy megtanulja a horgászat rejtelmeit.

A Tisza-tóban honos halfajok: süllő, ponty, csuka, balin, compó, ezüstkárász, aranykárász, dévérkeszeg, karikakeszeg, laposkeszeg, vörösszárnyú keszeg, szélhajtó küsz, törpeharcsa, bodorka, fekete törpeharcsa, amur.

Túraajánlatok

Kerékpárral a tó körül

A Tisza-tavat 2-3 méter magas gát veszi körül, amely remek kilátóként szolgál a gyönyörű tájra: a tóra, a szigetekre, az ártéri erdőkre. A gát tetején bicikliút vezet szinte teljesen végig a tó körül, 95 km hosszan. Tiszadorogma és Poroszló között kényszerülnek ki a közútra azok, akik nem terepbiciklivel túráznak vagy nincs kedvük kicsit zötykölődni. Ha nincs időnk, kedvünk vagy energiánk a nagy kör megtételére, választhatunk egyet az alább javasolt rövidebb túrákból is.

Hasznos tanácsok:

A kerékpárút gáton vezetett jellege miatt nyáron árnyékot nehezen találunk, ezért a nap ellen ne felejtsünk el védekezni! Ha árnyékos részt keresünk, azt az ártéri erdőkben találhatunk, ahol viszont a napközben is előforduló szúnyogokra kell felkészülnünk. Egyes szakaszokon hosszabb távon nem tudunk friss ivóvízhez jutni, ezért feltétlenül vigyünk magunkkal vizet!

A Poroszló és Tiszafüred közötti 33-as közút időszakonként nagyon forgalmas. Közvetlen mellette vezet a horgászok által használt szervizút, melynek használatával biztonságosabbá tudjuk tenni az átkelést az északi és déli part között. Az 1-es és 6-os túra egyesítésével ezt az átkelést ki is tudjuk iktatni. Hasonló okokból raktuk át a főútról a 4-es túra Egyek és Tiszafüred közti szakaszát is a 33-as út mellett végigfutó mezőgazdasági útra.

A tiszadorogmai komp 8 és 16 óra között szállít utasokat. Ha éppen nincs a mi oldalunkon, akkor csak át kell kurjantani a folyó túlsó oldalára, és átjönnek értünk. Gyerekek számára talán ez a legérdekesebb pontja a körbekerülésnek.

A vízi sportok fellegvára

Az Abádszalóki-medence a motoros vízi sportok paradicsoma. Természetes tavon Európában egyedül itt lehet a vízen száguldozni, 14 négyzetkilométernyi pálya áll a jet-skizők, vízisizők rendelkezésére. Nagy élvezet a motorcsónakkal húzott tízszemélyes vízibanán is.

A Sarudi-, Poroszlói-, Tiszavalki-medence teljesen más, szelídebb, természetesebb vízi élményeknek ad otthont, ahol Magyarország legfejlettebb vízitúra hálózatát találhatjuk.

A Tisza-tó 15 kikötőjében segítséget kérhetnek a látogatók a túrák összeállításában, kitáblázott útvonalak teszik biztonságossá a vízi közlekedést. Térképünkön a terepen is jelölt számozott túrák mellett szaggatott vonallal további vízitúrázásra alkalmas útvonalakat is jelöltünk a kalandozni vágyók számára.

Akár 20 személyt szállítani tudó hajót is bérelhetünk tapasztalt vezetők irányításával, de arra is van lehetőség, hogy a kisebb teljesítményű motorcsónakot magunk vezessük. A motoros eszközök mellett kajakok és kenuk közül is válogathatunk a kölcsönzőkben, ahol akadálymentesített csónakok is rendelkezésre állnak.

Története

A Tisza-tó Magyarország egyik legkülönlegesebb természeti jelensége: mesterségesen hozták létre, mégis az ország egyik legnagyobb ökoturisztikai területévé fejlődött.

A Kiskörei-víztározót az 1960-as évek végén kezdték el építeni a Tisza hullámterében, elsősorban azzal a céllal, hogy a környező területek vízellátását biztosítsák, de kiemelt cél volt már a tervezésnél is, hogy az így kialakuló mesterséges tó turisztikai és vízi sportolásra alkalmas terület legyen.

Az építkezés előtt itt erdők, legelők, gyümölcsösök voltak, ezek nyomait láthatjuk ma is: a vízben rengeteg uszadékfa és fatuskó található, ami sok madárnak nyújt fészkelő-, pihenő- és szárítkozóhelyet. A Tisza-tó egyik fő látványossága a madárrezervátum, a madarak európai vonulásának fontos pihenőhelye.

Az 1990-es évekre egy változó vízmélységű, részben nyílt, részben növényzettel fedett vízfelület jött létre, amit erdők, mocsarak, holtágak és szigetek tagolnak. Ez az egyedülállóan vadregényes táj mára a horgászok, természetjárók és a vízi sportok szerelmeseinek kihagyhatatlan célpontja lett.

Egész évben számos útvonal közül választhatunk, bejárhatjuk a vidéket gyalog, kerékpárral, lóháton vagy a számtalan csónaktúra egyikén.

Az Európai Bizottság 2010-ben a térséget „Kiváló Európai Desztinációnak” nyilvánította és a „Magyarország legígéretesebb természetes vizű desztinációja” címet adományozta a Tisza-tónak.