Feneketlen-tó és környéke

Budapest XI. kerületének egyik legnépszerűbb pihenőhelye az 1,1 hektár vízfelületű Feneketlen-tó. A Kosztolányi Dezső tér és a Móricz Zsigmond körtér között elterülő mesterséges tó a XIX. század végén keletkezett.

Feneketlen-tó, háttérben a Szent Imre-templommal
Feneketlen-tó, háttérben a Szent Imre-templommal Fotó: funiQ

A XVIII. század előtt a Feneketlen-tó helyén lakatlan, mocsaras terület állt, ami érdektelen volt mindenki számára. A közelben kanyargó Duna azonban az idők során annyi agyagot hordott a területre, hogy hamarosan kapós környékké vált. A XVIII. század végén téglagyárat hoztak létre a mai Kosztolányi Dezső téren, az agyagot pedig a tó helyén lévő agyaggödörből nyerték ki a munkások. A gödör folyamatos mélyítése során 1877-ben egy föld alatti vízforrásra bukkantak. A legenda szerint a feltörő víz olyan erős volt, hogy a munkások fejvesztetten menekültek ki a gödörből, munkafelszerelésüket és gépeiket is hátrahagyták, csak életüket mentették. A valóság azonban az, hogy 1889-ben bezáratták a téglagyárat, és a talajvíz szép lassan feltöltötte az agyaggödröt.

hangulatos a Feneketlen-tó partján ücsörögni
Hangulatos a Feneketlen-tó partján ücsörögni Fotó: funiQ

A tó a XX. század elején is elhagyatottan állt, semmilyen funkciója nem volt. Sőt, mintha átok ült volna rajta: az 1919-es forradalmat követően több alkalommal is holttesteket vetett ki a víz. A tó környékének beépítése azután kezdődött meg, hogy a ciszterci szerzetesek 1912-ben Budán is megtelepedtek. A szerzetesek számára dr. Wӓlder Gyula építész egy templomból, rendházból és iskolából álló épületegyüttest tervezett a tó partjára. Ezek közül a Szent Imre-templom és a Szent Imre-gimnázium ma is látható a tó szomszédságában. Erre az időszakra nyúlik vissza az a történet is, amelynek a hagyomány szerint a hely a nevét köszönheti. Eszerint az építkezést megelőzően a munkások megkezdték a tó mögötti hegyoldal elbontását, és onnan a vízbe szórták az összegyűjtött földet. Furcsa módon azonban a föld nem süllyedt le a tó fenekére, hanem a vízben lebegett, így kapott lábra az a különös monda, miszerint a tónak talán nincs is feneke.

a Feneketlen-tó szökőkútja látszik a sás mögött, háttérben a Szent Imre-templommal
A Feneketlen-tó szökőkútja látszik a sás mögött, háttérben a Szent Imre-templommal Fotó: funiQ

A Feneketlen-tó elnevezés ugyan másra enged következtetni, de a tó mélysége mindössze 4-5 méter. Habár egyes források szerint egyik végében van egy széles, kút szerű mélyedés, ahol a víz 18 méter mélyre hatol le.

Amikor az 1980-as években a tavat tápláló források elapadtak, a tó vízminősége romlásnak indult, ezért az 1980-as években levegőztető berendezést és szökőkutat alakítottak ki a tóban. Ma a Sas-hegy déli oldalán lévő vízgyűjtő területről, felszíni csapadékvízből táplálkozik.

Az elmúlt évszázadban a tó környékét náddal telepítették be, korláttal vették körül, apró horgászstégeket építettek ki partján. A tó és a körülötte elterülő park manapság kedvelt pihenőhely, ahol egész nap babakocsit toló szülőket, kacsákat etető gyerekeket, padon pihenő időseket és az iskola után lazító fiatalokat látni. A XX. században halakat telepítettek a tóba, de ma már kevés a stégen ejtőző horgász. Sokan megunt teknősüket is a tóba eresztették, így a tó teljes hosszán láthatunk farönkökön napozó egykori házi kedvenceket, az ide járó vadkacsák társaságában.

kacsa pihen a Feneketlen-tó partján
Kacsa pihen a Feneketlen-tó partján Fotó: funiQ
  • a Feneketlen-tó fölé nyúló stég
    A Feneketlen-tó fölé nyúló stég Fotó: funiQ
  • kutya, kacsa és galambok a Feneketlen-tónál
    Kutya, kacsa és galambok a Feneketlen-tónál Fotó: funiQ
  • padok a Feneketlen-tó és azt ölelő futókör mellett, a háttérben látható a Hemingway étterem tornya
    Padok a Feneketlen-tó és azt ölelő futókör mellett, a háttérben látható a Hemingway étterem tornya Fotó: funiQ

A Feneketlen-tó partján és a szomszédos Kosztolányi Dezső parkban számos kültéri szobrot felfedezhetünk. A gyerekek kedvence egyértelműen az a Mackó-szobor, ami a modern játszótér mellett áll, és aminek az ölébe mászva valószínűleg már több ezer gyereket lefényképeztek. A park Bartók Béla út felőli részén áll Kosztolányi Dezső szobra.

Bartók Béla-szobor a Feneketlen-tó partján
Bartók Béla-szobor a Feneketlen-tó partján Fotó: funiQ
  • Bartók: Concerto című szobor
    Bartók: Concerto című szobor Fotó: funiQ
  • Mackó-szobor
    Mackó-szobor Fotó: funiQ
  • Kosztolányi Dezső-szobor a róla elnevezett tér mellett
    Kosztolányi Dezső-szobor a róla elnevezett tér mellett Fotó: funiQ
  • Fiú hallal című szobor
    Fiú hallal című szobor Fotó: funiQ
  • Építőlány szobor
    Építőlány szobor Fotó: funiQ
  • Ülő fiú szobor
    Ülő fiú szobor Fotó: funiQ

A Feneketlen-tótól néhány méterre találjuk az 1958-ban Bartók Béla színpadként, később Budai Parkszínpadként emlegetett szabadtéri színházat és koncerthelyszínt, ahol ma az Új Budai Parkszínpad található.

Budai Parkszínpad 1958-ban Bartók Béla színpad néven nyílt meg a később Budai Parkszínpadként emlegetett szabadtéri színház és koncerthelyszín. A legendássá vált helyszínen 2200 fő nézhetett egyszerre operetteket, esztrádaműsorokat, koncerteket. 10 éves szünetelést követően 2015-ben nyílt meg az Új Budai Parkszínpad.

2015 nyarán a tavat megkerülő, 530 méter hosszú és 1,25 méter széles, rekortán borítású futópályát és mellette egy szabadtéri kondiparkot adtak át.

a Feneketlen-tó körüli futópálya, háttérben a Szent Imre-templom egyik tornyával
A Feneketlen-tó körüli futópálya, háttérben a Szent Imre-templom egyik tornyával Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Séta Újbuda szívében Dél-Buda kulturális központját sétáljuk körbe, miközben olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy miért neveztek el egy épületet 500 ezüst dénár nyomán, hogyan kerül egy máig működő templom egy bérháznak látszó épület első emeletére vagy hogyan szórakoztak egykor a fiatalok a Budai Parkszínpadnál.

Panoráma séta a Gellért-hegyen át A Világörökség része, népszerű randihelyszín és az egyik legszebb panorámájú kilátó. Ez mind a Gellért-hegy, amit hiába látunk nap mint nap, mégis ritkán sétálunk fel rá. Itt az alkalom, látogassuk meg az örökifjú hölgyet a tetején, majd pedig sétáljunk le az arborétumon keresztül a Feneketlen-tóig.