Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

A ciszterci szerzeteseknek régi álmuk valósult meg, amikor a Villányi úton, a Feneketlen-tó partján telket vásároltak – a zirci apátság támogatásával –, hogy oda majd saját gimnáziumot, templomot és rendházat építhessenek. Ezek közül csak az első kettő valósult meg, a harmadik tömb létrejöttét meghiúsította a háború. Az új iskola 1929-re készült el, de a hírneve megelőzte: tanárai között képzett, külföldön tanult szakemberek szerepeltek. A neobarokk Szent Imre-templomba pedig először 1938-ba léphettek be a hívők.

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Fotó: funiQ

Maga a Szent Imre Gimnázium 1912-től létezik, ám akkor még saját épület híján a Váli utcai iskolában indult meg az oktatás. De mi már tudjuk, hogy 17 évvel később a Feneketlen-tó partján saját otthonra lelt az intézmény. Ezt a díszes, elegáns, ötszintes épületet a kor foglalkoztatott építésze, Wälder Gyula tervezte, akinek nevéhez a szomszédos Szent Imre-templom és a pesti Madách téren álló óriási téglaépület is köthető. A sárgára vakolt falak között tágas tantermeket, két különböző méretű dísztermet, felszerelt előadókat találunk, sőt tornatermeket is. Az épülethez egy nagy udvar is tartozik, rajta sportpályákkal.

a sportpályát ez a történelmi épület öleli körül
A sportpályát ez a történelmi épület öleli körül Fotó: funiQ

A második világháború után az iskolát államosították, és át is keresztelték József Attila Gimnáziumra. Végül 1997-ben költözhetett vissza a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, amelybe összesen 900 diák jár. A közösségi élet példaértékű a cisztercieknél, akik magukról így fogalmaznak: „Várjuk mindazokat, akik egy nyitott, hitre és kultúrára fogékony katolikus közösséghez szeretnének tartozni”. Nos, ebben a közegben nevelkedett például Czeizel Endre orvos-genetikus, Cseh Tamás Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, előadóművész, Kovács András Péter Karinthy-gyűrűs humorista és Latinovits Zoltán, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész is. Az iskolának saját cserkészcsapata is van, több száz taggal.

a gimnázium nem csak kívülről, belülről is díszes épülete
A gimnázium nem csak kívülről, belülről is díszes épülete Fotó: funiQ
  • Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
    Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Fotó: funiQ
  • a gimnázium az udvar felől nézve
    A gimnázium az udvar felől nézve Fotó: funiQ
  • a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium az épület egyik emeleti ablakából nézve
    A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium az épület egyik emeleti ablakából nézve Fotó: funiQ
  • Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium már messziről feltűnik
    Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium már messziről feltűnik Fotó: funiQ
  • a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium díszes főbejárata
    A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium díszes főbejárata Fotó: funiQ
  • a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium főhomlokzata a bejárat elől nézve
    A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium főhomlokzata a bejárat elől nézve Fotó: funiQ

2001-ben a templom és a gimnázium közötti téren állították fel a Klebelsberg Kuno-emlékművet, mert az egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter nagymértékben hozzájárult a ciszterciek iskolájának létrehozásához, valamint a rend működéséhez. Az 1939-ben, eredetileg a IV. kerületben felavatott szoborcsoport Grantner Jenő alkotása. A II. világháború alatt a szoborkompozíció megsérült, így azt elbontották, és a 2000-ben történt helyreállítása után került a XI. kerületbe. A főalak középen Klebelsberg Kuno szobra, mellette a férfi mellékalak a tudományt, a női mellékalak pedig a művészetet szimbolizálja.

Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, oldalában áll Klebelsberg Kuno szobra
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, oldalában áll Klebelsberg Kuno szobra Fotó: funiQ
  • Klebelsberg Kuno-szobor
    Klebelsberg Kuno-szobor Fotó: funiQ
  • a tudományt szimbolizáló férfialak a Klebelsberg Kuno-szobor jobb oldalán
    A tudományt szimbolizáló férfialak a Klebelsberg Kuno-szobor jobb oldalán Fotó: funiQ
  • a művészetet szimbolizáló nőalak a Klebelsberg Kuno-szobor bal oldalán
    A művészetet szimbolizáló nőalak a Klebelsberg Kuno-szobor bal oldalán Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Séta Újbuda szívében Dél-Buda kulturális központját sétáljuk körbe, miközben olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy miért neveztek el egy épületet 500 ezüst dénár nyomán, hogyan kerül egy máig működő templom egy bérháznak látszó épület első emeletére vagy hogyan szórakoztak egykor a fiatalok a Budai Parkszínpadnál.

Panoráma séta a Gellért-hegyen át A Világörökség része, népszerű randihelyszín és az egyik legszebb panorámájú kilátó. Ez mind a Gellért-hegy, amit hiába látunk nap mint nap, mégis ritkán sétálunk fel rá. Itt az alkalom, látogassuk meg az örökifjú hölgyet a tetején, majd pedig sétáljunk le az arborétumon keresztül a Feneketlen-tóig.