Budai Parkszínpad

Minden bizonnyal nincs olyan budai, aki ne járt volna már a Feneketlen-tó partján, gyermekkel, piknikkosárral, könyvvel, futócipővel. És az is valószínű, hogy sokan közülük a Budai Parkszínpadnál is megfordultak, bár könnyen lehet, hogy akkor még úgy fogalmaztak, „este megyünk a Bartók Színpadhoz”. 1958-ban ugyanis ezen a néven nyitott meg a hely az újonnan parkosított és Ifiparknak is becézett terepen, a kerületi Tanács, kerületi tömegszervezetek, üzemek és lakosok összefogásának eredményeként. A Színpad tervezői Pálfy Ferenc, Studer Antal és Vitkovits István voltak.

fekete-fehér asztalok és székek az Új Budai Parkszínpad teraszán
Fekete-fehér asztalok és székek az Új Budai Parkszínpad teraszán Fotó: funiQ

Az időközben legendássá vált helyszínen 2200 fő nézhetett egyszerre operetteket és esztrádműsorokat, és a beatkorszak beköszöntével, vagyis 1966-tól már koncertekre is jöhetett a budapesti ifjúság. Szólt itt pop, rock, jazz, és azt mondják, aki nem kapott fellépési lehetőséget az ekkor már Budai Parkszínpadként emlegetett helyen, nem is számított a szakmában. Akinek ez alapján félnivalója nem lehetett, az például Pap Rita, Zoltán Erika, a Benkó Dixieland, a Republik vagy Korda György és Balázs Klári, akik mind megfordultak a kultikus színpadon.

A népszerű kulturális szórakozóhelyre még mozizni is lehetett jönni, és ilyenkor az ország legnagyobb vetítővásznán pörögtek a filmkockák. Vetítővászonná pedig valójában maga a színpad alakult szuper gyorsasággal: ezt hazánk első billenő színpadaként tartjuk számon. A különös szerkezetet Szendrődi Tivadar és az Építéstudományi Intézet munkatársai tervezték és alkották meg 1961-ben.

az egykori zenekari árok helyén ma homokozó van
Az egykori zenekari árok helyén ma homokozó van Fotó: funiQ
  • Új Budai Parkszínpad
    Új Budai Parkszínpad Fotó: funiQ
  • esténként színes izzósorok adják a hangulatfényeket
    Esténként színes izzósorok adják a hangulatfényeket Fotó: funiQ
  • az Új Budai Parkszínpad bejárata
    Az Új Budai Parkszínpad bejárata Fotó: funiQ
  • esővédők és színes izzósorok húzódnak az Új Budai Parkszínpad asztalai fölött
    Esővédők és színes izzósorok húzódnak az Új Budai Parkszínpad asztalai fölött Fotó: funiQ
  • Új Budai Parkszínpad napnyugtakor
    Új Budai Parkszínpad napnyugtakor Fotó: funiQ

Érzékelhetően minden szép és jó volt, azonban sajnos zajos is, aminek következtében a környék lakói elkezdtek panaszkodni. Ez pedig oda vezetett, hogy egyre kevesebb programot szerveztek a helyen, majd 2005-ben be is zárták. Sajnos ezután fájdalmas pusztulás következett, senki nem gondozta Budapest egyik legrégibb és legpatinásabb színpadát, amely szép lassan egyre rosszabb állapotba került. A helyi civil szervezetek küzdöttek a helyzet ellen, például közösségformáló, a lakossággal együtt szervezett takarítással, amit Parkszínpad Piknik néven hirdettek. Igazi változás azonban csak évekkel később történt: 2015-ben Új Budai Parkszínpadként nyitották újra, felújítva, gyerek-, bicikli-és kutyabarátosítva.

Az egykori fogadóépületben ma pult van, a zenekari árok helyén homokozni lehet, az egykori nézőtér padsorait pedig teraszos kiülők váltották fel. A közösségi érzés azonban a régi: bátran lehet jönni beszélgetni, fröccsözni, balkáni finomságokat enni, koncertezni. A tervek szerint a későbbiekben biopiacnak, kirakodóvásárnak és számos más programnak ad majd otthont a Parkszínpad.

Túraajánlatok

Séta Újbuda szívében Dél-Buda kulturális központját sétáljuk körbe, miközben olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy miért neveztek el egy épületet 500 ezüst dénár nyomán, hogyan kerül egy máig működő templom egy bérháznak látszó épület első emeletére vagy hogyan szórakoztak egykor a fiatalok a Budai Parkszínpadnál.