funiQ logo

Eraviszkusz-ház

A Szent Gellért tér 3. alatti, impozáns saroképület egykor a „technikusok találkozóhelyének” számított, itt működött ugyanis 1905-től a Műegyetem kávéház, vendéglő és sörcsarnok, amely szorosan kapcsolódott a campus első, CH épületéhez. A név nem is követel sok magyarázatot: az akkoriban felépülő, szomszédos egyetemváros volt az ihletadó, a vendégkör pedig javarészt annak diákjaiból állt.

Eraviszkusz-ház
Eraviszkusz-ház Fotó: funiQ

A terasz ernyői alatt is mozgalmas élet zajlott - az itt ücsörgők láthatták, ahogy biciklivel gördülnek be az újabb vendégek, vagy épp Csonka János, magyar feltaláló, tiszteletbeli gépészmérnök érkezik automobiljával, hogy szakmai kérdéseket vitasson meg az aziránt érdeklődőkkel.

Természettudósok, muzeológusok folytattak eszmecseréket, egyetemisták korrepetálták egymást, a Műegyetemi Athletikai és Football Club követelte külön asztalát, vagy épp professzorok csereberéltek érmeket, kerámiákat, ahogy azt Wartha Vince kémia professzor is tette. De az ide betérők az első budai kávéházi telefont is használhatták.

az Eraviszkusz-ház előtere
Az Eraviszkusz-ház előtere Fotó: Katona Marina
  • hóesés az Eraviszkusz-ház belső udvarában
    Hóesés az Eraviszkusz-ház belső udvarában Fotó: Katona Marina
  • festett üvegű ablak az Eraviszkusz-házon
    Festett üvegű ablak az Eraviszkusz-házon Fotó: Katona Marina
  • az Eraviszkusz-ház egyik erkélye
    Az Eraviszkusz-ház egyik erkélye Fotó: funiQ
  • az Eraviszkusz-ház kovácsoltvas korlátos lépcsőháza
    Az Eraviszkusz-ház kovácsoltvas korlátos lépcsőháza Fotó: Katona Marina

Mára az egyetemistákat felváltották az igényes borkedvelők, ide települt be ugyanis a Palack Borbár, közel száztételes kínálatával.

Ami viszont még mindig őrzi az 1900-as évek lenyomatát, az maga az épület, amit Eraviszkusz-házként emlegetnek. Ez a név már kicsivel több magyarázatot kíván, mint a Műegyetem kávéház, és furcsa mód abban az 500 ezüstdénárban kell keresni, ami a ház alapozásánál került elő. Ez a kincs ugyanis nagy valószínűséggel a késő avarkorból származik, abból az időből, amikor a Gellért-hegyen és környékén kelta-eraviszkusz települések voltak.

Eraviszkusz-ház
Eraviszkusz-ház Fotó: funiQ

A háznak becézett palota tulajdonképpen egy bérház, amibe 1905-ben költöztek be az első lakók, és aminek az építésében még a Műegyetem hallgatói is részt vettek. A tervezők és építtetők a Wellish testvérek voltak, akik a kor legfelkapottabb iparművészeit és iparosaival dolgoztak együtt. Jóvoltukból olyan részleteket láthat itt az ember, amelyeket még az Andrássy út palotáiban is megirigyeltek volna: csiszolt márványlépcső, karcsú öntöttvas-oszlopok, páratlan csempeburkolat, sőt, egykor egy Róth Miksa tervezte üvegablak is volt a kapuzat fölött – ez mára sajnos eltűnt. Igaz, hogy magát a házat is érdemes alaposan végignézni, de ráadásul az itt működő Próféta Galériában kiállításokat is tartanak, amelyek újabb látnivalókkal invitálják ide az embert.

Túraajánlatok

Felfedezőtúra a 4-es metró nyomában A 4-es metró átadásával kiderült, hogy lehet elegánsan, szép tereken áthaladva is utazni a felszín alatt. Az újbudaiak nap mint nap gyönyörködhetnek a kortárs építészet legjobb alkotásaiban, hiszen a nyomvonal 5 állomása is a kerületet szeli át. Túránk során körülnézünk az állomások felszínén is.

Egyetemek és parkok a Duna két partján Az egyetemi negyedtől a Kopaszi-gátig tartó rövid, de annál tartalmasabb túra a lágymányosi és a ferencvárosi Duna-partok patinás városképét járja végig, miközben rengeteg érdekes épületet ismerünk meg, és többször is keresztezzük a Dunát.