Balaton körüli kerékpárút (Balatoni Bringakörút, 203 km)

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 205 km
Össz. emelkedő:  650 m
Össz. lejtő: -650 m
Magasság max.: 186 m
Magasság min.: 100 m

Több mint 200 kilométer és rengeteg élmény vár azokra, akik nekivágnak a nagy kalandnak. Van, akinek a minél gyorsabb teljesítés a cél, és akár egy nap alatt is körbeszáguldja a Balatont, nekik hasznos segítség lehet a letölthető track.

Azoknak viszont, akik nézelődni is szeretnének vagy gyerekekkel vágnak neki, fontos szempont, hogy milyen érdekes látnivalókat találnak útközben, hol van egy jó strand, milyen alternatív útvonalakat lehet választani. Akár egy hetes nyaralást is tervezhetünk, hiszen a Balatonban az (is) a jó, hogy szinte bárhol találunk szállást és tudunk ételt-italt venni.

A térképen feltüntetett Bringakört Balatonalmádiban kezdjük - mivel itt található a Bringakörút 0-ás kilométerköve - és nyugat felé indulunk, de ez csak egy lehetőség a sok közül – akárhonnan is indulunk és bármelyik irányba, maga az út lesz a lényeg.

A funiQ oldalán megtalálható részletes leírás a túrájukat szervezőket vagy az éppen úton levőket is segíti: a körút pontos útvonala mellett rengeteg tippet adunk, mivel lehet még élvezetesebbé, tartalmasabbá tenni az utat. Szólunk, hol van a bringaúttól nem messze egy romantikus templomrom, egy gyönyörű panorámájú kilátó vagy a gyerekeknek kalandpark, de azt is megírjuk, hogy mit érdemes a Tihanyi-félszigeten megnézni, hol érdemes a Káli-medencébe kitérni, vagy, hogy honnan a legszebb a kilátás a déli parton.

Nincs más hátra, mint elővenni a bringákat, térképet bekészíteni, útvonalat letölteni!

Jó bringázást!

Balatoni bringakörút táblája

Balatonalmádi – Tihany

Balatonalmádiból, a vasútállomástól indítjuk a Balaton körüli túránkat. Az állomástól kiépített bicikliúton indulunk el nyugat felé: jobbra a sínek, balra a Balaton látható. A káptalanfüredi strandot elhagyva átkelünk a vasúton, itt halad a néhány éve épült, önálló kerékpárúttal rendelkező Balatoni Bringakörút útvonala, amely elvisz bennünket egészen Alsóörsig.

Tipp: Káptalanfüredtől Aszófőig a kerékpárút helyett haladhatunk egy alternatív útvonalon is, a köznyelvben régi római útnak nevezett festői szépségű szakaszon is.

Alsóörs központjában átkelünk a vasúton, itt van a strand és a kikötő. A strand mellett található a Tourinform iroda, ahol szükség esetén pihenhetünk, és begyűjthetünk minden információt, térképet, szóróanyagot, amit a Balaton Riviéra településeiről tudni érdemes. Kis forgalmú közutakon, fák és bokrok szegélyezte utcákon jutunk el Paloznakig. A település nem nevezhető vízpartinak, a balatoni körből is csak pár száz méter jutott nekik, de 2016-ban erre a rövidke szakaszra építettek egy nagyon klassz pihenőhelyet. Árnyékos padok, napozóágy, mobiltöltő, interaktív játékok és kilátó távcsővel: itt tényleg gondoltak a bicajosokra. Ha a mostanság gasztronómiában és fesztiválban erősítő Paloznakra is kíváncsiak vagyunk, a látnivalókat fent, a falu központjában keressük.

A paloznaki elágazótól önálló bicikliúton vezet a túránk. Beérkezünk Csopakra, és bár nincs kitáblázva, az első utcán (Sport u.) forduljunk balra. Nem túl szerencsésen először a járdán vezet az út, majd a gyalogosokkal a sétányon kell osztozni - figyeljünk egymásra. Csopakon számos gyerekbarát programot is beiktathatunk: az utca végén találunk egy pihenőt játszótérrel, mellette egy madárlest és csillagvártát, majd egy Mezítlábas ösvényt és köztéri fitnesz parkot a népszerű strand előtt.

A hajóállomásnál jobb majd bal kanyar a kertmozi felé, és máris ott vagyunk egy újabb pihenőhelynél, a Szent József-forrásnál.

Innen kiépített kerékpárúton folytatjuk utunkat enyhe emelkedőn egészen Balatonfüred határáig. Ha most akarunk pihenőt beiktatni, érdemes azt a Guruljon az Élet! kerékpáros pihenőhelynél tartani (Balatonfüred-Csopak határa).

Guruljon az élet panoráma
Guruljon az Élet - pihenőhely panorámával Fotó: funiQ

Balatonfüreden a Germering utcán egy elnyújtott lejtő következik egészen a Kisfaludy strandig. Füreden van bicikliút, de azért nem árt óvatosan haladni, mivel az útvonal talán az egész Balaton legforgalmasabb sétányán, a Tagorén át vezet, ahol szinte mindig nagy a gyalogos forgalom. Ezt a szakaszt gyakran rendezvény miatt is lezárják a biciklisek elől, ilyenkor türelmesen toljuk át a bicajt a kérdéses szakaszon. A Tagore sétány után picit nyugisabb rész következik. A város határában, egy nagy parkoló után tudunk vizet vételezni a Berzsenyi kútból.

kerékpárút a Tagore sétányon
Kerékpárút a Tagore sétányon Fotó: funiQ

Balatonfüredet elhagyva az egyik legrégebbi és legrosszabb minőségű szakasz következik – a kerékpárút közvetlenül a 71-es főút mellett fut, de legalább szép a panoráma a Tihanyi-félszigetre.

Tipp: Amennyiben szeretnénk felfedezni a félszigetet, tehetünk egy kitérőt a tihanyi bicikliúton. Elindulhatunk a part menti úton a kikötő és a rév felé, vagy kicsit tovább megyünk a körúton, és a következő bekötőúton fordulunk jobbra. Innen a Külső-tó mellett az apátságig mehetünk. Túraajánlatunk: A Tihanyi-félsziget meghódítása

kerékpárút a Lepke soron
Kerékpárút a Lepke soron Fotó: funiQ

Tihany – Zánka

Tihanytól Zánka határáig főleg kiépített kerékpárúton haladhatunk. A Tihanyi-félsziget kanyarját (valamint az Apáti templomot) elhagyva a bringaút Aszófő felé veszi az irányt.

A településre beérve rögtön balra kanyarodunk a Kües utcába, itt két megállót is javaslunk. Egyrészt megpihenhetünk a sajkodi erdő mélyéről ideköltözött Nagyi Kertje Teaháznál, másrészt érdemes egy kitérőt tenni a Romkápolna utcán balra fordulva a Kövesdi templomromhoz. Itt friss vizű forrást is találunk.

néha érdemes megállítani a bringát és megcsodálni a tájat
Néha érdemes megállítani a bringát és megcsodálni a tájat Fotó: funiQ
  • Kövesdi templomrom bejárata
    Kövesdi templomrom bejárata Fotó: funiQ
  • Almás-forrás a Kövesdi templomrom mellett
    Almás-forrás a Kövesdi templomrom mellett Fotó: funiQ
  • Kövesdi templomrom homlokzata
    Kövesdi templomrom homlokzata Fotó: funiQ
  • a Kövesdi templomromhoz vezető fasor
    A Kövesdi templomromhoz vezető fasor Fotó: funiQ
  • Nagyi Kertje Teaház terasza, kilátással a Balatonra
    Nagyi Kertje Teaház terasza, kilátással a Balatonra Fotó: funiQ
  • Nagyi Kertje Teaház belseje
    Nagyi Kertje Teaház belseje Fotó: funiQ
  • Aszófő és Tihany közötti kerékpárút
    Aszófő és Tihany közötti kerékpárút Fotó: funiQ
  • Balatoni Bringakörút táblája Aszófőn
    Balatoni Bringakörút táblája Aszófőn Fotó: funiQ

Átkelünk a vasúti síneken, innen kisebb emelkedős szakasz jön (ismét remek panorámával a Tihanyi-félszigetre). Beérkezünk Örvényesre, ahol a Malom utcánál újra keresztezzük a 71-es utat, és annak északi oldalán haladunk. A Malom utcán balra kell kanyarodnunk, de jobbra, az utca végén áll az ország legrégibb működő vízimalma, a Pécsely patak által hajtott Örvényesi Vízimalom.

Tipp: A település határában tábla mutatja, hogy Örvényesen - az északi parton ritka - szabadstrand is van. A táblákon keressük a Platán szabadstrand feliratot, de sokan Vadkacsaként ismerik. A kicsi, gyönyörű panorámájú strandon mindent megtalálunk, ami egy kellemes strandoláshoz kell, a bicikliket pedig a strandon belül található nyitott tárolóban tehetjük le.

A '71-es út mellett kerekezve érünk el Balatonudvariba, ahol egy jobbkanyar után egyből a temető mellett haladunk el, ahol megnézhetjük a különleges, szív alakú sírköveket. Kikerülünk egy templomot, majd széles, osztott pályás út következik. A Levendula utcán délnek gurulva elhagyjuk a 71-es utat.

Balatonudvari panoráma
Balatonudvari panoráma

A Balatonudvari és a hozzá tartozó Fövenyes közötti szakasz igazán szép. Széles, jó minőségű kerékpárút, pihenőpadok, árnyékot adó fák; minden megtalálható, ami egy kellemes szakaszhoz szükséges. Aki egy kis fürdőzésre vágyik, ne hagyja ki a fövenyesi strandot (Gesztenye sor végén balra, át a vasúton). A Strand utcán jön egy komolyabb emelkedő, majd újra a 71-es déli oldalán kötünk ki. Innen egy igazán kitartó, hosszú emelkedő következik egészen az egykori Mandula csárdáig.

Balatonakaliba értünk, a táblákkal is jelölt utcában balra kanyarodunk, és újra a Balaton szintjéig ereszkedünk (nem túl jó kocsiúton), majd a Vasút utcán haladunk tovább. Az akali strandot az utca végén, balra le, a vasúti síneken átkelve találjuk. A strandnál észak felé a Kossuth Lajos utcán haladunk, majd jobbra a Petőfi Sándor utca következik. Újra a 71-es mellett vagyunk. Most az északi oldalán fut a kerékpárút egészen a zánkai Haditechnikai Parkig, illetve a tábor bejáratáig.

Átmegy a bringaút a hídon, majd hamarosan keresztezzük a főutat. Itt körültekintően kell átkelni! Haladunk Zánka felé, a Bringakörút balra, a Tusakos úton újra levezet a Balatonpart közelébe. Jobbra fordulva Zánka központjáig a Vérkúti utcán, majd a Dózsa György utcán hagyjuk el Zánkát.

Tipp: Ha szeretnénk túrázni és közben szépet tájakat látni, akkor itt az alkalom, hogy elhagyjuk a partot, és tegyünk egy kitérőt a Káli-medencébe a Zánka-Tapolca műúton. Kisebb kör: Köveskál és Kővágóörs után a balatoni körúthoz Révfülöpnél érünk vissza. Nagyobb kör: Köveskál és Salföld után Ábrahámhegynél lehet visszatérni a partra.

Zánka - Badacsony

Zánka központja után erdős részen haladunk. Innen a kerékpárút a déli oldalon fut egészen Balatonszepezd határáig, ahol előbb a vasúti síneken, majd a 71-es főúton kelünk át.

Tipp: Gyakorlott bringások alternatív útvonalon Balatonszepezd keleti határától a 71-es úton a Honvéd utcáig is tekerhetnek – energiát és időt lehet spórolni!

Balatonszepezdnél figyeljünk a táblákra, mert a kerékpárút a település északi oldalán, kisebb utcákon át vezet – a Viriusz utcától egészen a Honvéd utcáig. Onnan a Révfülöpi utcán már sík terepen folytatjuk a túrát. 90 fokos bal-, majd jobbkanyar után rátérünk a Szepezdfürdő felé vezető szakaszra, azaz újra csatlakozunk a 71-es út mellé.

Beérünk Révfülöpre, átkelünk a vasúton. A Halász utcán kanyargunk, de mielőtt balra fordulnánk a hosszú, egyenes szakaszra, jobbra 50 méterre, a sínek felé találjuk a Fülöpi templomromot, érdemes ezt a kis kitérőt megtenni.

fülöpi templomrom
Fülöpi templomrom Fotó: funiQ

Elhaladunk a Szigeti strandfürdő és a focipálya mellett. Révfülöp központjában, a kikötőnél pihenő, fagyi és persze a móló vár ránk! Továbbhaladva a sétány elvezet bennünket a Balatoni Bringakörút egyik olyan szakaszához, mely valóban a parton halad, a víz mindössze fél méterre van tőlünk. Előttünk már látszódik Badacsony, szemben a fonyódi hegyek látszanak. Ezen a szakaszon a strand közelsége és a szűk gyalogos/kerékpáros út miatt nagyon figyeljünk oda a gyalogosokra!

A Császtai strand után a jól megszokott módon újra keresztezzük a vasút útját. A kerékpárút elhalad egy benzinkút mellett, nem sokkal utána, ha szeretnénk, a Tölgyfa utcán balra kanyarodva tehetünk egy kitérőt a Kővágóörshöz tartozó Pálkövére. Ezen a ponton visszanézve a távolban látni a Fülöp-hegy csúcsát a Milleniumi kilátóval.

Tipp: Ha a bringázás mellett a másik hobbink a Balaton Árpád-kori templomromjainak a felfedezése, itt az alkalom, hogy megnézzük az Ecséri templomromot. A 71-es út másik oldalán található, mint a bicikliút, a Tölgyfa utca előtt kicsivel kell jobbra kanyarodnunk a Rétsarki útra, és onnan kb. 500 méterre találjuk a romtemplomot.

Ha egyik kitérőt sem választjuk, továbbhaladunk Balatonrendes felé. Itt sajnos muszáj kimennünk a főútra, az egész települést a 71-es úton szeljük keresztül, egészen addig, amíg a vasútállomás után nem sokkal, a település vége táblánál átkelünk a síneken. Az egész Balaton körüli Bringaútnak ez az egyetlen olyan szakasza, ahol hivatalosan is a főúton vezet az út.

Kellemes, árnyékot adó fás rész következik egészen Ábrahámhegyig. Ábrahámhegy központjától, miután megmásztuk a kerékpárúton a kis dombot, lefelé haladva figyeljünk oda jobban, mert aki nem ismeri az útvonalat, könnyen a rossz irányt választhatja. Szóval ne egyenesen-jobbra, hanem egyenesen-balra haladjunk! Az út továbbra is gyér forgalmú utcákon vezet minket. Átkelünk a vasúton, és kiérkezünk a 71-es út mellé.

Tipp: Ábrahámhegy népszerű északi parti település, jól felszerelt stranddal és kilátóval a település közepén (Bökk-hegyi kilátó). Ha itt töltünk néhány napot, érdemes felfedezni a környéket gyalog vagy kerékpárral. Gyalogtúra ajánlatunk érinti a salföldi pálos kolostor romjait és a Folly Arborétumot, a kerékpáros pedig bejárja a Káli-medencét.

A 71-es út mellett haladunk jól belátható, de nem túl jó minőségű kerékpárúton Badacsonyörsig, majd tovább Badacsonytomajig. Az úton már fel-feltűnnek a Balaton-felvidék tanúhegyei, hagyjunk magunkat időt a nézelődésre is! Ha estére érnénk ide, külön jó hír, hogy 2017 augusztusától már közvilágítás is van a két településrészt összekötő szakaszon.

Badacsonytomajba beérve egy rövid szakaszon eltávolodunk a főúttól, majd keresztezzük azt. Itt nagyon kell koncentrálni, hogy ne tévesszük el az irányt: a főútra kiérve jobbra kanyarodunk, majd ismét jobbra, a Balaton utcára kanyarodunk. Innen már nem téveszthetjük el, a lényeg, hogy a Bazalttemplomot érjük el. A Badacsony egyik jelképes épületénél esetleg beiktathatunk egy kisebb pihenőt is, mivel az egyik legkeményebb szakasz előtt állunk. Ez pedig a Badacsonyt körbeölelő Római út.

a Szent Anna-kápolna és távolban a Ranolder-kereszt a Római útról
A Szent Anna-kápolna és távolban a Ranolder-kereszt a Római útról Fotó: funiQ

Forgalmas és dimbes-dombos, sokszor beláthatatlan útról van szó, ahol nincs külön kerékpársáv, így csak óvatosan haladjunk ezen a szakaszon. Aki megnézné a Badacsony központját is, figyelje a táblákat, nem lehet eltéveszteni. Eleinte házak, nyaralók, majd szőlők és neves borászatok mellett visz az utunk, és közben megfigyelhetjük, ahogy a Badacsony minden szögből más-más arcát mutatja. Délről kerüljük meg a Badacsonyt, és ahogy haladunk nyugat felé, egyre jobban kinyílik a táj. Az egész Balatoni Bringakörút egyik legszebb szakaszán járunk.

Tipp: Egy közepesen nehéz kerékpártúrát ajánlunk, ami a Tapolcai-medence bazaltkúpjainak lábait érinti csak. Az útvonal nagy része kis forgalmú, biciklivel kényelmesen járható út, egy másik része pedig bicikliút, így biztonságosan tekerhetjük végig a látványos útvonalat a tanúhegyek között: Vulkánok földjén.

Badacsony - Keszthely

Badacsonytördemicre beérkezve jön egy kis gurulás egészen a macskaköves Debreceny Gyula utcáig, az út végén érjük el a vasúti átjárót. Sokan levágják az utat, és a Római útról eggyel korábban, a Zöldfa utcán térnek le balra, az a szakasz legalább nem ráz úgy, mint a macskakő. Keresztezzük a síneket, átkelünk a 71-es úton, majd Szigliget vár ránk.

Szigliget felé tekerve átmegyünk az Eger-patakon, majd választhatunk, hogy elhagyjuk a bringakörút útvonalát és betérünk Szigligetre, vagy a kiváló minőségű, kissé emelkedős, kiépített kerékpárúton folytatjuk utunkat.

pillantás a Szent György-hegyre a Badacsonyból Szigligetre vezető kerékpárút mentén
Pillantás a Szent György-hegyre a Badacsonyból Szigligetre vezető kerékpárút mentén Fotó: funiQ

Mielőtt tovább haladnánk, vessük egy búcsúpillantást a Badacsonyra – egy jó darabig nem fogjuk látni. Az elnyújtott emelkedős részhez érve hihetetlenül kiszélesedik a bringaút – különös élmény ez a szakasz (főleg a másik irányból érkezve). Középső részén találjuk az Antal-hegyi pihenőt. Utána kiérkezünk a 71-es út mellé, innen megfigyelhetjük a Tapolcai-medence tanúhegyeit: Szent György-hegy, Csobánc, Gulács és a többiek.

Továbbhaladva bal kéz felől feltűnik a Várhegy, a tetején a XIII. század óta őrködő Szigligeti várral. Az újabb emelkedő csúcspontja a szigligeti bekötőútnál lesz. Ha megéhezünk, jobbra, az út túloldalán találunk egy csárdát, ha a várat akarjuk megmászni, itt kell balra fordulni. Ha nem is éppen a Balaton-kerülés közben, de egyszer mindenképpen érdemes több időt rászánni ennek a gyönyörű helyszínen fekvő várnak a felfedezésére.

Tőlünk balra tehát Szigliget látható, közben pedig feltűnik előttünk a távolban a Keszthelyi-hegység. Kellemes, sík rész következik a főúttal párhuzamosan, egészen a balatonedericsi elágazóig. Az út során a kissé rozoga fahidaknál vigyázzunk! Érdemes némelyiknél megállni, hogy megcsodáljuk a Szigligeti várat és a méltóságteljes Szent György-hegyet.

A balatonedericsi vasúti átjáró után pici emelkedős rész jön, majd egy máig rendbe nem hozott rész okoz bosszúságot a kerékpárosoknak: a fák gyökerei által felpúposodott úton szinte képtelenség normális tempóban átkelni. Ha sikeresen túljutottunk ezen, akkor még a megyehatár előtt elhaladunk a gyerekek kedvence, a balatonedericsi Afrika Múzeum mellett, a maga egzotikus világával. Itt a kerékpárosok - rendhagyó pihenőként - akár tevegelve is utazhatnak egy kicsit.

Zala megyébe, pontosabban Balatongyörökre érve a Bece-hegyi buszmegállóig a 71-es mellett haladunk. Visszanézve láthatjuk a mögöttünk hagyott Szigligetet és a Badacsonyt. Jön egy balkanyar, és hirtelen egy kiváló minőségű, gyönyörű kerékpárúton találjuk magunkat! A golfpálya mentén egy igazán kellemes lejtős szakaszban lehet részünk, de csak óvatosan, mert az alján 90 fokos, beláthatatlan kanyar vár. A szakasz végen újabb vasúti átkelő következik.

Tipp: Aki szeretne Magyarország egyik legszebb panorámájában gyönyörködni, itt hagyja el a kerékpárutat és forduljon észak felé az emelkedős útnak, mely a Római-forráshoz vezető bekötőút mellett halad el. Ide térjünk be, majd innen kisebb ösvényeken (nem feltétlen kell a lépcsősoron haladni) a balatongyöröki Szépkilátóhoz érünk, ahonnan a Balaton híres-nevezetes tanúhegyeit figyelhetjük meg.

pihenő a balatongyöröki Szépkilátónál, háttérben a Balaton-felvidék tanúhegyei
Pihenő a balatongyöröki Szépkilátónál, háttérben a Balaton-felvidék tanúhegyei Fotó: funiQ

Ezután elhaladunk egy kemping mellett, majd lassan megérkezünk egy igazán jó kis pihenőhelyhez, a Soós-öbölhöz. Innen Balatongyörök központja pár száz méterre található. A strand mellett haladunk egészen a mólóig, ahonnan - mondanunk sem kell - gyönyörű panoráma nyílik a tanúhegyekre.

Balatongyöröki strand
Kilátás a balatongyöröki strandról

Vonyarcvashegy felé haladva balról a rendezvénytér majd a csónakkikötő következik. Onnan csendes kis utcán folytatódik az utunk, majd jobb- és balkanyar után következik az újabb szakasz (erdős, ligetes, jól járható), mely a vonyarcvashegyi Szent Mihály-dombig tart. Ide egy erős emelkedővel lehet fölkapaszkodni vagy feltolni a bringát. A dombtetőn áll az országban egyedüli halászkápolna, amelyet a legenda szerint a téli Balatonon bajba jutott halászok emelték megmenekülésük hálájaként.

biciklivel a Szent Mihály-dombon
Biciklivel a Szent Mihály-dombon Fotó: funiQ

A domb aljában pihenőpadokat találunk. Továbbhaladva az egyik legszebb rész következik, a vonyarci strandnál szezonban erős forgalommal találkozhatunk. A strandtól az új nyomvonal levisz a partra, és a kikötőnél érünk vissza a sínek mellé, amin óvatosan átkelünk. A települést elhagyva újabb nyugis és szép szakasz jön.

Északról ott a Keszthelyi-hegység, a déli oldalon pedig a vasút és a nádas. Beérkezünk Gyenesdiásra. Itt délnek fordulunk, újra átkelünk a síneken, majd pár méter után jobbra találjuk a Bringatanya fagyizót, ahol a Balaton egyik legjobb, többszörös díjnyertes kézműves fagyijait kóstolhatjuk.

Tipp: Hosszabb pihenőnek vagy megállónak is ajánljuk a környéket: pár méterrel a Bringatanya mellett találjuk a 2011-es nyitása óta töretlenül népszerű Balatoni Hal- és Termelői Piacot, de nem kell messzire mennünk (az utca végéig), ha a Balaton Családbarát Strandját szeretnénk kipróbálni.

Folytatjuk utunkat, újabb nagyon szép rész jön, egészen Keszthely határáig. Elhaladunk az alsógyenesi strand és a keszthelyi Libás strand mellett. A hajókikötő után rátérhetünk a keszthelyi mólóig tartó sétányra, vagy folytatjuk utunkat a kerékpárúton, mely 200 méter után megszűnik, és az útvonal innen kisebb utcákon vezet. Mindkét útvonalon elérhető a keszthelyi móló.

keszthelyi móló
Keszthelyi móló Fotó: funiQ

Keszthelyen a rengeteg látnivaló mellett több szálláshely, így kemping is lehetővé teszi, hogy akár több napon keresztül itt állomásozzunk.

Tipp:

Keszthely A "Balaton fővárosának" is nevezett városban járva nagyjából 50 méterenként találkozunk valamilyen érdekes látnivalóval, egy egyedi múzeummal, egy hatalmas kastéllyal, egy több száz éves épülettel. A város ennek ellenére mégsem túlzsúfolt, vagy hivalkodó, báját éppen az itt áradó nyugalom adja.

Mi most a mólótól a vasút és a Balaton-part között futó kijelölt kerékpárúton, a sportpálya mellett folytatjuk utunkat. Megérkezünk a Halászcsárda mellé, majd egy szintén kerékpározásra is kijelölt úton végigkövetjük a Helikon strandot és a kempinget, majd ezt elhagyva végre ismét épített bringaúton tekerünk. Kisebb kanyargás után egy szabadstrandhoz érünk, majd megszűnik a nyüzsi, és a Balaton nyugati oldalán haladunk. Előbb egy erdős majd egy bekerített rész mellett haladunk, utóbbinál elég szűkös az út. Később lesz egy patak, jó széles fahíddal, majd jön a szokásos vasúti átkelés, ezúttal mindenféle sorompó nélkül, tehát oda kell figyelni. Kiérünk a 71-es út mellé, szép fasor között haladunk tovább. Fenékpuszta buszmegálló mellett balra leágazik az út: Valcum római romjai és tovább haladva a kiépített kerékpárúton a Fenékpusztai Madárgyűrűző és Madármentő Állomás érhető el.

Utána a leágazás után pár méterrel betérhetünk egy frissítőre a földúton megközelíthető 400 éves Vámház kocsmába.

400 éves vámház kocsma

A pihenő után jön egy trükkös lejtős jobbkanyar, és ha szerencsénk van, balra szürkemarhákat látunk legelni. A sík szakasz után megérkezünk a 76-os számú főút mellé, és átkelünk a vasúton. Itt ha valaki szeretne lemenni a Zala folyó partjára, akkor balra forduljon (a túloldalról is elérhető, de az nagyobb kitérő). Mi a kerékpárúton haladva átszeljük a folyót, és elhagyjuk Zala megyét.

a Zala folyó torkolata a Balatonba
A Zala folyó torkolata a Balatonba Fotó: funiQ

Keszthely - Balatonföldvár

Árnyékot adó fák alatt érjük el a balatonberényi leágazót. Itt nekünk balra kell tartani Balatonberény irányába. Aki mégis egyenesen menne tovább, az Balatonszentgyörgyre jut, ahol a kerékpárút véget ér. De ha már ott járunk, akkor esetleg megnézhetjük a Csillagvárat és a falu végén balra fordulva műúton elérhetjük Balatonberény központját.

Mi azonban az javasoljuk, hogy Balatonszentgyörgyöt most hagyjuk ki, hiszen az elágazótól a Balatoni kerékpárút bizonyos szempontból legjobb szakasza következik. Széles, jó minőségű és viszonylag jól belátható, lehet haladni rendesen egészen Balatonberény határáig, a vízműtelepig. Beérve a településre osztott pályás kerékpárúton illetve gyalogúton haladunk. Elfogyaszthatunk egy frissítőt a Tekergő kerékpáros pihenőhelynél.

bringázás a déli parton
Bringázás a déli parton Fotó: funiQ

A déli parton többnyire nincsenek kiépített kerékpárutak, így érdemes óvatosan közlekedni a mellékutcákon. Balatonberénytől Fonyód határáig folyamatosan kisforgalmú közutakon kell tekernünk, de legalább viszonylag jó tempóban haladhatunk. A kitáblázás jónak mondható, de azért nem árt figyelni a másik irányból érkezők útbaigazító tábláira is.

Balatonberény központjából egészen Balatonkeresztúrig az Ady Endre utca jobb oldalán kiépített kerékpárúton haladunk. Jobb és bal kanyarral rátérünk a Vilma utcára, amely Balatonmáriafürdő körforgalmáig visz bennünket. A körforgalomnál találjuk a település fizetős strandját.

Átkelünk egy csatornán, majd közvetlenül utána balra fordulunk, utána pedig az első lehetőségnél jobbra. A Dózsa György úton egy hosszú, egyenes szakaszon érkezünk Balatonfenyvesre. Ez a rész nem a legizgalmasabb, de az a pozitívuma viszont, hogy a partról már gyönyörűen látszanak a szemközti tanúhegyek.

Tipp: Fekete István Tüskevár című regényéből ismert zegzugos, vizenyős, varázslatos vízi világnak, a Nagybereknek mára csak a töredéke maradt meg, de még a mai, erősen átalakított formájában is rendkívül érdekes természeti táj. Hihetetlenül gazdag a terület madárvilága, így méltán kerülhetett fel a Nemzetközi Jelentőségű Madárlelőhelyek listájára. A terület ma a balatonfenyvesi turisztikai egyesület szervezésében, vezetett kerékpár, nordic walking és kenu túrák keretében, illetve az egész évben működő helyi kisvasúttal közelíthető meg.

Kerékpártúra a Nagyberekben
Kerékpártúra a Nagyberekben Fotó: funiQ

Nyílegyenes utcákon folytatjuk az utunkat, áthaladunk Alsóbélatelepen, majd elérünk Fonyód határáig. Kiérünk a 7-es út mellé, melynek a bal oldalán fut a kiépített kerékpárút. Fonyód jellegzetessége a két domb, azaz a Vár-hegy és a Sipos-hegy. Mindkét domb tetején kilátó áll, ahonnan gyönyörű a panoráma a Balaton-felvidék hegyeire. Fontos tudni, hogy a kilátóknak nyitvatartási ideje van, érdemes tájékozódni.

Fonyódon áthaladunk a déli part legszebb panorámáját adó szakaszán. A központban átkelünk a vasúton, majd Fonyódliget érintésével megérkezünk Balatonboglárra. Lakóutcákon, kerékpár- és gyalogutakon haladunk.

Tipp: A balatonboglári Várdomb megér egy félnapos programot. Itt találjuk a szokatlan formájú Gömbkilátót és mellette a kalandparkot és bobpályát. Ha több időt is töltünk itt, ajánlunk egy Balatonboglárról induló körtúrát a Somogyi-dombság felé: Balatonboglári kör.

Gömbkilátó
Gömbkilátó Fotó: funiQ

Bogláron a sínekkel párhuzamosan tekerünk a nem túl jó minőségű úton, ami elvezet egyenesen Balatonlellére. Kis forgalmú utcákon érjük el a hajóállomást, és a Móló sétányon tartunk a vasúti átjáró felé. A Bringakörút itt balra tér a vasút Balaton felőli oldalán.

Tipp: Tehetünk egy kitérőt, hogy egy kb. 1 km-es egyenesre felfűzzük Lelle fő látnivalóit: az Afrika állatvilágát bemutató Afrika Múzeumot, a vörös homokkőből épült Szentháromság-templomot és a ma iskolaként működő Jankovich-kúriát.

A közlekedés centrumát jelentő körforgalmon át visszatérünk a kijelölt Bringakörútra, amely a vasúttal párhuzamosan, a Köztársaság utcán vezet ki a városból. Majdnem 4 km-en át tekerünk itt, és közben csendben átérünk Balatonszemesre. A Tetves-patakot átszelve megközelítjük a Balatont, és mintegy jutalmul, végig a szabadstrand mellett érünk vissza Szemes központjába. A vasútállomás előtt elhaladva rögtön a barátságos Fenyves parkba érünk, és nemrég épített, térkő burkolatú kerékpárúton gurulunk a magaspart tövében. Kiérünk a Tompa Mihály utcára, amelynek végén jobbra fordulunk, majd 100 méter után balra térünk a 7-es úttal párhuzamosan futó kiépített kerékpárútra. Majd 1500 méteren át tart a kifogásolható minőségű bringaút, de a végén vigasztalást találunk egy kerékpáros pihenő képében.

Tipp: Akik szeretik kombinálni a biciklizést és a hajózást, biztosan kedvet kapnak ehhez a Balatonszemesről induló körtúrához. Kuriózuma, hogy a Balaton mindkét partját érinti a Révfülöp–Balatonboglár közti menetrend szerinti hajójárat és a tihanyi rév segítségével: Két part között.

bicikliket szállít a komp
Bicikliket szállít a komp Fotó: funiQ

Balatonszárszóra értünk, ahol immár a vasút túloldalán, kis forgalmú mellékutcákon vezet utunk a központi parkig. Itt találjuk az impozáns József Attila-emlékművet, míg a költő emlékmúzeumát kicsit feljebb, a róla elnevezett utcában látogathatjuk meg. A parktól – itt található a Központi strand is – a vasúttal párhuzamos Jókai utcán tekerünk ki Szárszóról. Útközben több helyen is lemehetünk fürödni a karnyújtásnyira lévő Balatonhoz.

Földvár felé félúton az utca neve megváltozik: a Rákóczi Ferenc utcán érjük el a Nyugati szabadstrandot, és ugyanitt csábít megállásra a Bor és Bringa nevű frissítőállomás.

Tipp: 600 méterrel arrébb rövid (de meredek) kitérőt tehetünk a Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpontba, ami egyben kilátó is, nem is akármilyen panorámával: kb. 70 méterrel a magyar tenger szintje fölött Akarattyától Keszthelyig pásztázva válik kézzelfoghatóvá a tó lenyűgöző mérete, szemben pedig a Balaton-felvidék mozaikos táján nyugtathatjuk szemünket.

A központba visszatérve a mólóval szemben találjuk a Balaton egyetlen – igaz, mesterséges – szigetét, a Galamb-szigetet. A centrumtól kerékpárúton indulunk, ismét a vasút mellett.

Balatonföldvár - Balatonalmádi

Szántódra átérve egy ideig a kis forgalmú Gyulai Jenő utcán gurulunk, majd egy rövid kerékpárút következik, és a Rigó utcán ismét megközelítjük a Balatont, és akár meg is fürödhetünk benne az itt található szabadstrandon. A strandtól a Parti villasoron folytatjuk utunkat, és jó 1000 méter után elérjük a révhez vezető bekötőutat.

Tipp: Innen egy oda-vissza 3 km-es kitérőt tehetünk Szántódpusztára: a Csokonai tér útelágazásán átkelve a kissé jobbra (délre) induló Kazinczy Ferenc utcán jutunk ki a faluból, és a Szántódi-Bereken átvágva, kerékpárúton érjük el a 7-es főutat. Itt lámpánál kelhetünk át az úton, hogy meglátogathassuk az egykori majorságot, amely ma egyfajta skanzenként működik. A birtok képe a kb. 150-200 évvel ezelőtti állapotokat tükrözi.

A parti villasoron folytatjuk utunkat, és most nem térünk le a Szántód révhez (hacsak nem akarjuk levágni a keleti medencét, és áthajózni Tihanyba), hanem a Szent István utcán haladunk tovább.

Az üdülőövezetbe érve balra a Harcsa utcába kanyarodunk, és a Balatonhoz közelebbi Panoráma utcában folytatjuk az utunkat. Innen Siófokig hol közelebb, hol kicsit távolabbi párhuzamos utcákban haladunk, de mindig a vasút és a Balaton közötti területen. Elhagyjuk Zamárdit, majd Balatonszéplak alsót és felsőt, de szinte észre se vesszük, annyira egybeépültek ezek a déli parti települések.

Tipp: Ha valaki errefelé állomásozik a Balaton-kerülés folyamán, és van néhány szabad napja, ajánlunk néhány, a parttól eltávolodó túrát is: a Siófokról induló körtúrán a Sió-csatorna mentét és a Töreki-tavakat is felfedezzük. A Zamárdiból induló túra a Külső-Somogy dombjait fedezi föl, egy-két gyönyörű panorámát is beiktatva. Ha pedig már hiányoznának az északi part kilátói, ajánlunk egy kevésbé ismertet: a zamárdi Kőhegyi-kilátót.

balatoni panoráma a Kőhegyi kilátóból
Balatoni panoráma a Kőhegyi kilátóból Fotó: funiQ

Siófokon különösen oda kell figyelni a gyalogos forgalomra, hiszen az útvonal a város legnépszerűbb utcáján, a Petőfi sétányon vezet keresztül.

A balatonvilágosi vasútállomásig sok dolgunk nem lesz, csak tekerni kell, hogy minél előbb túljuthassunk ezen a szakaszon. Balatonvilágos vasútállomás előtt van egy közel 50 méteres emelkedő, ami elég rövid, így akár fel is tolhatjuk itt a kerékpárt. Innen utunk a Balatonvilágoshoz tartozó Balatonaligai magasparton húzódó sétányon halad végig, ahonnan több helyen is szép kilátás nyílik a tóra és a túlsó partra. Többek között elhaladunk a koronát tartó millenniumi emlékoszlop és a Szerelmesek hídja mellett. Kikerüljük a Club Aligát, majd végighaladunk egészen a 71-es és az elkerülő út találkozásánál lévő körforgalomig.

Tipp: aki szeretné kikerülni ezt az emelkedőt, a Club Aligán való áthaladással kiválthatja. A Rákóczi úton egy Y-elágazásnál ne jobbra fel, a vasút felé menjünk, hanem egyenesen előre, a Zrínyi utcán. A Club Aliga területén a strand nyitvatartási idejében 15 percünk van áthaladni, ha ezt túllépjük, kilépéskor a jegy árát ki kell fizetni. Két helyen hagyhatjuk el Kenese irányába a területet: ha végigmegyünk egyenesen az úton, a 8 és 20 óra között nyitva tartó alsó kapuhoz érünk. Innen egyenesen megyünk tovább az Aligai utcán majd a Koppány soron, amíg vissza nem csatlakozunk a körúthoz. A Club Aliga közepén le is fordulhatunk jobbra, a főbejárat felé, ekkor hamarabb, az Aligai úton csatlakozunk vissza a "hivatalos" útra. Ennek előnye, hogy kikerültük a nagy emelkedőt, de még jut a panorámából is.

Így vagy úgy, de átértünk Balatonakarattya területére. Innen több úton haladhatunk tovább, a kijelölt kerékpárút az Árpád utcán halad (a Rákóczi úti körforgalomból nyílik). A Sirály utcánál egy hármas kereszteződésben érdemes erőt gyűjteni a Katica Pékségnél, hiszen ha ezt az útvonalat választjuk, a Bringakörút legnagyobb emelkedőjét kell leküzdenünk. A kenesei székhelyű pékség minőségi termékeiért sokan messzebbről is elzarándokolnak.

A Balatoni utcán érünk ki a 71-es úthoz, és rögtön egy körforgalomban találjuk magunkat, amit Balatonkenese felé, az önálló kerékpárúton hagyunk el. Egy rövid szakasz után újabb körforgalom következik, majd a nagyon hosszú és emelkedő Árpád utca.

Tipp: Egy sokkal kellemesebb és szebb alternatív utat javasolunk erre a szakaszra. Haladjunk túl a körforgalmon egy picit, és balra forduljunk be az Iskola utcába. Ez rávezet bennünket a Magasparton futó Kisfaludy sétányra, ahol gyönyörű környezetben, elképesztő panoráma mellett tekerhetünk. A sétány végén az Ybl Miklós utcán érjük el a 71-es utat, amit ezen az akarattyai szakaszon a biciklisek is használhatnak, ennek megfelelően elég széles is az út. Addig kell (és szabad) csak a főúton tekerni, amíg ismét rá nem csatlakozhatunk az önálló kerékpárútra.

Alacsony forgalmú közúton, majd kerékpárúton érünk át Balatonenesére. A település egy részén osztoznunk kell a gyalogosokkal az úton, ezért a szokásos óvatossággal közlekedjünk, különösen a strand előtt. Nem sokkal a település vége tábla előtt kezdődik a kerékpárút, majd a kellemes, erdős Gesztenye fasoron keresztül érünk be Balatonfűzfőre.

Föveny fürdő
Föveny fürdő Fotó: funiQ

Fűzfőn alacsony forgalmú utcákban és kerékpárúton megyünk, végig nagyon kellemes környezetben, többnyire jó útburkolaton. A település büszkélkedhet az egyik legújabb szakasszal is: 2016-ban adták át a Tobruk városrészen átvezető, vízközeli parti sétányt és kerékpárutat.

Tipp: Balatonfűzfői indulással ajánlunk egy rövid körtúrát, amely során felfedezzük a Fűzfői-öböl új kerékpárútját, majd a Vödörvölgyben, távol az autóktól, gyönyörű környezetben, kerékpárúton érjük el Szentkirályszabadját. Innen szintén új szakaszon, ismét erdőn-mezőn át érjük el Litért, majd Fűzfőgyártelep parkos utcáit érintve gurulunk vissza Balatonfűzfőre: Balatonfűzfői kis kör (29 km)

Ha kigyönyörködtük magunkat a Fűzfői-öbölben, a Rákóczi utcán jutunk fel a 71-es út mellé, és rögtön Balatonalmádiban találjuk magunkat. Innen a megszokott módon a kissé szűkre szabott kerékpárúton haladunk a főúttal párhuzamosan. Egy idő után áttérünk a sínek mellé, így érjük el a következő vasúti átjárós kereszteződésben a Balatoni Bringakörút 0 kilométerkövét.

Innen csak pár száz méterre van a vasútállomás, ahonnan indítottuk ezt az élményekben és látnivalókban gazdag túrát.

(A leírás a balatontipp.hu korábbi cikkének felhasználásával készült. Átdolgozva, kiegészítve, frissítve: 2017. nyár)

A Balaton I. Aktív térkép összes túraajánlata

Cartographia - Balaton I-II. Aktív térkép A legismertebb kerékpáros túraútvonal a Balatonnál a Bringakörút, de a parttól kicsit eltávolodva is számos izgalmas és látványos kerékpáros útvonalat találunk. A Cartographia Aktív térképéhez kapcsolódva összesen 22 kerékpáros és 2 gyalogos túrát ajánlunk leírással, képekkel, letölthető trackekkel.

Balaton körüli strandok és élményparkok

Strandok a Balaton partján Beköszöntött a kánikula, az iskolák bezárták kapuikat a nyári szünetre, így épp itt az ideje, hogy kikapcsolódjunk egy kicsit a vízparton. Ha balatoni nyaralást tervezünk, de nem döntöttünk még az úticélról, érdemes tájékozódni, hol milyen strand vár minket.

csopaki strand

Élmények, kalandok a Balatonnál Összeszedtük, hogy hova érdemes menni, ha nem volt elég az aznapi mozgás: listánkban szerepelnek a Balaton körüli kalandparkok, víziparkok, bobpályák, paintball pályák, egy mezítlábas ösvény és csupa olyan hely, ahova a kalandvágyó gyerekeket és felnőtteket bármikor el lehet vinni.

kötélpálya a strand felett (Brázay-Kalandpart)

Hasznos linkek