Az épületegyüttes Kutlánya János megbízásából Sipos József tervei szerint 1913-ban épült fel. A ház eredeti tervei nem maradtak fenn, a BFL tervtárában csak a Bercsényi 10. számú épület 1956-57-es tetőtérbeépítés tervei találhatóak meg.

A munkálatokat a Csepeli Fémmű megbízásából Bereszlényi Endre tervei szerint hajtották végre. Az épület tulajdonosa 1945-ig egy ügyvéd volt, aki itt élt a házban, valószínűleg a földszint jobb első lakásban. A földszinten kívülről üzletek, az emeleteken szintenként 8, viszonylag nagy méretű lakás volt. Az épületet a háziúr havonta egyszer végigjárta egy bádogos és egy asztalos kíséretében, ha valami elromlott, azonnal kijavították. A pincében minden lakáshoz külön tárolórekesz tartozott, a tetőtérben volt a mosó- és a vasalószoba. Minden lakáshoz tartozott konyha, a nagyobbakhoz külön bejáratú, 2×3 méter alapterületű cselédszoba is. A konyha felszereléséhez falikút és sparhelt tartozott, a vízvezetékek ólomcsövek voltak. A lakások belmagassága 340 cm körül van, a szobákat cserépkályhával fűtötték. Egyes lakásokban parafa-bádog jégszekrény is volt, az ablakok kezdettől fogva fel voltak szerelve redőnnyel.

A II. világháború idején az épület negyedik emeleti lakásait a Móricz Zsigmond körtér felől érték találatok. A legalsó pincét használták óvóhelynek, ahol megpróbálkoztak egy kút fúrásával is, de az a vastag betonalap miatt nem sikerült. A háború után a tulajdonos emigrált, az épületet pedig államosították. 1956-ban, a forradalom idején a tetőtérbeépítéshez szükséges építési anyagok egy részét elvitték barikádnak. Az épületben már két lift is tönkrement, a mai talán az 1960-as években készült. A hátsó lift félszinteken állt meg (a cselédlépcső fordulójában).

A Bercsényi utca 8-10. számú ház, mint megannyi lágymányosi bérház építtetője Kutlánya János építési vállalkozó volt. Zolnay Vilmos, a kerület krónikása, elég lekicsinylő hangon ír róla: „A Fehérvári út elején már építkeznek is a merészebb telektulajdonosok, míg a többiek csak spekulációra veszik össze a telkeket. Ilyen spekulánsok egyike Kutlánya, egy volt tót napszámos, ki meggazdagszik egyetlen kis telken, hol őszibarackot termel és a pénzből telkeket vásárol olyan helyeken, ahol még az út sincs kijelölve, ahol posvány és nádas van. Belőle lesz a későbbi Lágymányos egyik nagy felépítője, kinek több palotája épül fel a mai Lágymányosi utca és Bercsényi utca közötti háztömb telkeken. Később a húszas évek elején magam is megismertem személyesen azt az embert. Teljesen műveletlen, jóformán írni olvasni nem tudó primitív ember, ki valamikor maga is maltert kevert és téglát talicskázott és ki most – mint ő mesélte – ágyából nézi a házával szemközt épülő újabb ötemeletes palotáját.”

Zolnay műveltségéhez lehet, hogy nem nem ért fel az építési vállalkozó, de “A Szabadpolgár” című helyi lapot olvasgatva feltűnik, hogy a lágymányosi társaság aktív, ha nem is legaktívabb tagja volt. Noha az újság rögtön első számában gúnyt űz a nevéből (a Post equitem sedet atra cura, azaz ‘a lovas mögött ül a sötét gond’-ra fordítható Horatius mondást post equitem sedet atra Cutlánya-ként hozva le), mégsem az ő botrányaival teltek meg a lapok.

Hol a Kelenföldi Takarékpénztár Szövetkezet igazgatósági tagjaként, hol borest tartójaként, hol pedig a kelenföldi II. Rákóczi Ferenc asztaltársaság bőkezű (200 koronányi) támogatójaként találkozunk Kutlánya nevével. A Fehérvári út 44. földszintjén, a Fehérvári út és a Lágymányosi utca sarkán működött a Fehérvári Kávéház vagy Café Fehérvár az 1920-as évek közepéig. Karinthy Ferenc Lágymányosról szóló visszaemlékezésében mint a Café Fehérvár kávésáról ír Kutlányáról. Karinthy úgy emlékszik, a kávézó lókupecek, iparosok és kereskedők törzshelye volt, Kutlánya bácsi pedig egykori lókupecből lett lágymányosi tehetős emberként e társaság karakteres figurája volt.