funiQ logo

Százéves házak Újbudán - Budafoki út 35.

A Budafoki út és környéke az 1910-es években sokkal nyugodtabb, kevéssé lakott környék volt, mindenféle üzlettel: pék, zöldséges, fagylaltgyár; a Budafoki út 41. szám alatt pedig Lengyel László húscsarnoka működött. Az épület mellett kezdetben foghíjtelkek voltak, az egyiken később egy alkalmi temető is működött. Azóta teljesen beépült az utca, a klasszicista és szecessziós épületek között kinőttek a földből a modern lakóházak is.

Budafoki út 35.
Budafoki út 35. Fotó: Gyulai Szilvia

A Budafoki út 35. számú épületet Németh Lipót tervezte. A földszinten jobbra kezdetben egy kocsma és egy asztalosműhely, bal oldalon pedig egy autójavító és egy kárpitos műhely volt. A műhelyek mögött egy egyszobás házmesterlakást alakítottak ki, a felsőbb emeleteken lakásokkal.

Az épület a sok változás ellenére is megőrizte eredeti formáját és ma is rendkívül jó állapotban van. A ház egyik legnevesebb lakója Balló Ede festőművész (Liptószentmiklós, 1859. – Budapest, 1936.) volt, aki 1881-ben végzett a Mintarajziskolában, mesterei Székely Bertalan és Gregus János voltak. Ezután három évet töltött ösztöndíjjal külföldön. Később Benczúr Gyula mesteriskoláját látogatta, rajztanárként dolgozott. Római, spanyol és holland barokk mesterek műveit másolta, önálló alkotásai közül híres kortársairól készült portréi jelentősek. Több kiállítása volt a Műcsarnokban, az Ernst Múzeumban és a Szépművészeti Múzeumban.

A házban lakott Prodam Guido (Fiume, 1882. – Budapest, 1948.) olasz származású magyar gyógyszerész, repülőgéptervező, a magyar aviatika úttörője is. Elsőként repült gépével az Adriai-tenger fölé, leszállás során azonban elvesztette uralmát a gép fölött és a tengerbe zuhant. Balesetét követően a Rákosmezőn új gépet épített, és 1912-ben hivatalosan is letette a pilótavizsgát. Az I. világháború után minden vagyonát, örökségét a magyar aviatika fejlesztésére fordította.

a Budafoki út 35. függőfolyosói
A Budafoki út 35. függőfolyosói Fotó: Gyulai Szilvia
  • lépcsőház a Budafoki út 35-ben
    Lépcsőház a Budafoki út 35-ben Fotó: Gyulai Szilvia
  • díszítés a Budafoki út 35. falán
    Díszítés a Budafoki út 35. falán Fotó: Gyulai Szilvia
  • a Budafoki út 35. bejárata
    A Budafoki út 35. bejárata Fotó: Gyulai Szilvia
  • a Budafoki út 35.homlokzata
    A Budafoki út 35.homlokzata Fotó: Gyulai Szilvia
  • díszített erkély a Budafoki út 35-ben
    Díszített erkély a Budafoki út 35-ben Fotó: Gyulai Szilvia
  • Budafoki út 35.
    Budafoki út 35. Fotó: Gyulai Szilvia

Hollenzer Béla (1910 k.,–Budapest, 1970. k.) fotóriporter, a műszaki felvételek nagymestere is lakott itt, rá máig emlékeznek az itt lakók. Ő volt az, aki a Rákosi-korszak összes nagyberuházását lefényképezte, és akit csak „Hollenzer bácsi”-nak hívtak. Híres volt arról, hogy a háború idején mindig elegánsan és cilinderben vonult le a menedéket adó pincébe.

A Budafoki út 35. számú épülettel szemben álló ház olyan egyéniségeknek szolgált lakhelyéül, mint Szeleczky Zita színművész vagy Domokos Pál Péter néprajzkutató. A házban legrégebb óta lakó Zsuzsa néniék nap mint nap látták, ahogy „Péter bácsi” rendszeresen éjszakába nyúlóan dolgozik íróasztalánál, de volt olyan, amikor már nem tudott kimozdulni, és a csángók maguk jöttek énekelni neki ablaka alá.

Túraajánlatok

Százéves házak Újbudán - séta a kerületben A séta a Budapest100 városi fesztivál újbudai "résztvevőit" mutatja be. Ezek az épületek mind elmúltak 100 évesek, és rengeteg érdekes történet fűződik hozzájuk. Sétánk során kilenc különleges épületnél állunk meg, hogy bekukkantsunk rég elfeledett, de máig velünk élő történeteikbe.