Óriási mészkő térformák a Móricz Zsigmond körtéren

2003-ban a Gaz de France nemzetközi design pályázaton a 2. helyezett díját nyerte el Szöllőssy Barbara és Pyka Zsolt terve, amelynek nyomán a következő évben három, óriási mészkő tömb került a Móricz Zsigmond körtérre. A „dinótojásnak” is becézett hatalmas kövek úgy lettek kialakítva, hogy külső, kemény mészkő burkukon belül spirál alakú meleg vizes csőrendszer található. Az ezekben folyó víz a külső hőmérséklet változásának hatására felmelegedne, ezzel biztosítva hideg időben kellemes hőmérsékletű kültéri találkozóhelyet, várakozási pontot a körtéren.

Az eredeti tervek szerint tucatnyi fűtött követ helyeztek volna el a Móricz Zsigmond körtér több pontján, ám végül mindössze három mészkő tömböt helyeztek el, és ezeknek a fűtése is mindössze néhány hétig működött a felállításuk után. Ma az amorf tömbök gazdátlanul, tervezett funkciójukat vesztve állnak a téren.

az egyik óriás mészkő térforma a körtéren
Az egyik óriás mészkő térforma a körtéren Fotó: funiQ

2015 nyarán egy lelkes gerillahorgoló csoport, a Kézművesek Szakszervezete színes, vidám mintájú horgolt ruhába bújtatta a legnagyobb hideg kőtömböt. Aprólékos munkájuknak felső része még 2016-ban is látható volt. Ez az akció a yarn bombing, guerilla knitting, más néven urban knitting (magyarul fonaltámadás) az utcai művészet egyik népszerű megjelenési formája, amivel Budapesten belül is több helyen találkozhatunk. A 2005-ben Houstonból induló mozgalom mára az egész világon elterjedt, olyannyira, hogy saját világnapja is van június 11-én.

Túraajánlatok

Séta Újbuda szívében Dél-Buda kulturális központját sétáljuk körbe, miközben olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy miért neveztek el egy épületet 500 ezüst dénár nyomán, hogyan kerül egy máig működő templom egy bérháznak látszó épület első emeletére vagy hogyan szórakoztak egykor a fiatalok a Budai Parkszínpadnál.

Albertfalva csodái: a Duna-part és a kertváros felfedezetlen utcái Ez a kerékpáros útvonal amellett, hogy felfedezi az albertfalvai Duna-partot, olyan kevésbé ismert helyeket is útba ejt, mint a Kék-tó vagy az albertfalvai Arany Dániel téri park. Főleg lombos fák szegélyezte kerékpárutakon vagy csendes utcákon halad, így kellemes biciklizésre ad lehetőséget.

Építészeti kalandozások Újbudán Ez az útvonal a XI. kerület építészeti érdekességeit fedezi fel. Az elsősorban a XX. századból származó építészeti emlékek közül különösen érdekesek azok, amelyek egykori ipari vagy közlekedési funkciójuk elvesztése után megmaradtak, de új szerepet kaptak.

Felfedezőtúra a 4-es metró nyomában A 4-es metró átadásával kiderült, hogy lehet elegánsan, szép tereken áthaladva is utazni a felszín alatt. Az újbudaiak nap mint nap gyönyörködhetnek a kortárs építészet legjobb alkotásaiban, hiszen a nyomvonal 5 állomása is a kerületet szeli át. Túránk során körülnézünk az állomások felszínén is.