Kána egy középkori falu volt a mai Budapest területén, Újbudán. Amikor a 2000-es évek elején nekifogtak az Újbuda-Tóváros Lakópark építéséhez, felfedezték, majd néhány évvel később feltárták a falu maradványait. A 20-22 hektáros területen közel 200 földbe mélyített házat, 248 kemencét, közel 1100 sírt tartalmazó temetőt, árkokat, és egy kőből épült templomot találtak a régészek. A feltárást követően a lakópark építése miatt Kána maradványait visszatemették, csak a templom romjai maradtak fedetlenül. 2006-08 között a helyszínen elkészült a templom maradványainak bemutatása, amely szabadon látogatható.

Hazánk máig ismert Árpád-kori falvai közül Kána a legnagyobb kiterjedésű, egybefüggő falumaradvány. A valószínűleg a XII. század közepén alapított falu az 1200-as években élhette fénykorát. A falu valószínűleg Apa bán birtoka volt, aki 1148-1158 között szerepel a forrásokban, mint II. Géza király bizalmasa. A falu a tatárjárás idején nem pusztult el. Nevét egy 1325-ből származó határleírásból ismerjük, ahol az egykori Nevegy falu határaként említik. Kána neve szerepel az 1361-es hegyvám-elengedő oklevélben, egy 1412-es oklevél pedig egy kánai születésű apácát említ. Arról nem maradt fenn információ, hogy lakói mikor és miért hagyták el a falut, de háborús pusztításnak, tűzvésznek vagy egyéb csapásnak eddig nem találták nyomát.

A falu temploma két periódusban épült. Az első, a XII. század második felében épült imahely egy 10x6 méteres, félköríves szentélyzáródású épület volt 4,4x4,1 méteres hajóval. Ebből egy kisebb területen az egy méter széles kőfal alsó kősora, a többi helyen csak az alapozás maradt fenn. Építésének különlegessége, hogy a fal külső és belső része kváderkövekből (téglatest formájúra faragott kövekből) épült, a közöttük lévő részt pedig megmunkálatlan kvarchomokkő tömbökkel töltötték fel. A XII. századi falusi templomok nagyon ritkán épültek kváderkövekből. A XII-XIII. századok fordulója környékén a templomot kibővítették: nyugat felé 7 méterrel meghosszabbították. Az északnyugati falban két lábazati elemet találtak, amelyek valószínűleg a karzat tartóoszlopai voltak. Ikerablakok és a bélletes kapuzat egyes elemei is előkerültek. A templom már feltárásakor, 2004-ben műemléki védelmet kapott, majd elkészült egy falszakasz rekonstrukciója is.

A templom romjától néhány méterre húzódik a Hosszúréti-patak felduzzasztásával létrehozott Kána-tó.

Kána-tó A XI. és XXII. kerületek határán elnyúló horgásztó annak ellenére is békés és csendes, hogy a Balatoni út közelében van. A Hosszúréti-patak felduzzasztásával létrejött tóba pontyokat, süllőket, harcsákat telepítettek, partján zöld terület várja a játszani, piknikezni, napozni vágyókat.

Kána temetőjében 1077 sírt találtak, amelyek ovális alakban veszik körbe a templomot egy egymás alatt 2-3 szinten helyezkednek el. A sírok közel 40%-át faragott mészkő kövekkel bélelték ki. Bélelt sírok több helyen, például a közeli apátság környékén is előkerültek, de ilyen nagy számban Magyarországon sehol sem találhatóak meg. A XII-XIII. századi sírleletek szegényebbek a korábbiaknál, ekkor már csak a túlvilági útra szánt pénzt tették a sírba. Előkerültek viszont a ruházathoz tartozó tárgyak: vas és bronz csatok, egy bronz melltű, ezüst gyűrűk, hajkarikák, egy bronz medál és egy csont kereszt.

A falu szomszédságában lévő úgynevezett kánai apátság helyén eredetileg egy XI. századi templom állt. A korábban itt lévő templom mellett valaha kegytárgyak tárolására való épület állt, ezt azonban elbontották, és nagyjából ezzel egy időben a templom a kegyúri család temetkezőhelyévé vált. Az egykori templomot valamikor a XIII-XIV. században építettek át négyszögletes alaprajzú, belső udvaros bencés apátsággá.

Az apátságot többször is átépítették, a XV. századból több apátjának a neve is fennmaradt. Ennek a századnak a végén tűzvész pusztította el az apátságot és habár a XVI. század elején újjáépítették, a török hódoltság korában lakói végleg elhagyták az épületet. Romjai 1889-ben kerültek elő, ám ezeket sokáig a Szent Szabina apátság maradványainak gondolták, és csak közel 100 évvel később, 1982-ben azonosították a romokat a fennmaradt dokumentumokból ismert kánai apátsággal. A rákövetkező években feltárták a maradványokat, védőszentje a mai napig sem ismert. Az ásatások során egy XII. századi velencei ezüstpénz, valamint kerámiából készült fazekak, üstök, palackok, fémből készült kések, ollók, sarlók, kapák, kengyelek, csatok, csengők, továbbá üvegtárgyak és kőfaragványok kerültek elő.

A lakott területektől viszonylag távol, egy 202 méteres magaslaton található apátságot a 2000-es évekre teljesen benőtte a növényzet és elborította a környékbeli telektulajdonosok illegálisan lerakott szemete. A terület megtisztítására több alkalommal is sor került, ám az illegális hulladék rendszeren visszakerül a romok környékére.