ELTE Lágymányosi Campus

Az ELTE Lágymányosi Campus a Petőfi híd budai hídfőjének közelében található. A campus több épületegyüttesből áll – az elsőt 1989-ben, az utolsót 2003-ban adták át. A termek kialakításának különlegességei az egyedi üvegtetők, emellett a legtöbbjük kétszintes, galériás kialakítású.

az ELTE Déli és Északi tömbje
Az ELTE Déli és Északi tömbje

Napjainkban Budapest legnagyobb egyetemi városrésze Lágymányos, amelyen a Műegyetem és az ELTE is osztozik. Egykor a campus helyén a Lágymányosi-tó – a mai Lágymányosi-öböl elődje – terült el, majd később, a tó területének északi részét töltötték fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem felépítése végett.

ELTE északi tömb
ELTE északi tömb Fotó: funiQ

Az ELTE Lágymányosi Campusának legismertebb épületei az egymással szemben elhelyezkedő északi és déli tömb. A Lágymányosi Campus ad otthont az ELTE Természettudományi és Társadalomtudományi karának, és nem messze innen található az egyetem Informatikai karának campusa is, az Infopark. A Lágymányosi Campus olykor koncerteknek is otthont ad, emellett a minden évben megrendezett Kutatók éjszakája elnevezésű programsorozathoz is csatlakoznak az egyetem lágymányosi karai.

ELTE Déli tömb
ELTE Déli tömb Fotó: funiQ

A Campus területe nagyjából kétszázezer négyzetméter, melynek részei a kémiai tanszékcsoport épülete, az északi tömbnek nevezett épület, az informatikai épület, a sportcsarnok és a déli tömb. Az északi tömb jellegzetessége a gömb-aula, amely az aulát fedő félgömb alakú üvegtetőről kapta a nevét.

ELTE Északi tömb
ELTE Északi tömb Fotó: funiQ

2000-ben a Compaq Magyarország elnyerte az ELTE Lágymányosi Campus déli tömbjének intelligens épületté való alakítására szóló megbízást. Az intelligens épületfelügyeleti rendszernek része a gépészeti vezérlés, a liftek vezérlése, a teljes biztonságtechnikai felügyelet, amelyhez többek között a vagyon- és a tűzvédelem is hozzátartozik. Emellett az energiaellátás is szabályozhatóvá vált, ugyanis az épületfelügyeleti rendszer az előre meghatározott elemek időszakos kikapcsolásával tudja szabályozni az áramfogyasztást is.

az ELTE Déli és Északi tömbje a Rákóczi hídról nézve
Az ELTE Déli és Északi tömbje a Rákóczi hídról nézve Fotó: funiQ

Az épületfelügyeleti rendszerhez mintegy hatvanezer adatpont csatlakozik, és mindössze egyetlen monitorra sűríti a lényeges jelzéseket, amelynek köszönhetően egy időben áttekinthetők az energia-, a gépészeti és a biztonságtechnikai rendszerek eseményei, emellett az észlelt hibák helyét is behatárolja a rendszer.

Túraajánlatok

Egyetemek és parkok a Duna két partján Az egyetemi negyedtől a Kopaszi-gátig tartó rövid, de annál tartalmasabb túra a lágymányosi és a ferencvárosi Duna-partok patinás városképét járja végig, miközben rengeteg érdekes épületet ismerünk meg, és többször is keresztezzük a Dunát.

Építészeti kalandozások Újbudán Ez az útvonal a XI. kerület építészeti érdekességeit fedezi fel. Az elsősorban a XX. századból származó építészeti emlékek közül különösen érdekesek azok, amelyek egykori ipari vagy közlekedési funkciójuk elvesztése után megmaradtak, de új szerepet kaptak.