Szkéné színház

A budai Duna-part meghatározó épülete a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem főépülete, vagyis a „K”. Az itteni egyetemisták sokat élcelődnek vele, hogy a szemközti Budapesti Corvinus Egyetemben az a legjobb, hogy jó a rálátás a BME-re. Nos, ilyenkor minden bizonnyal elsősorban erre, a Műegyetem rakpart 3. alatt álló épületre utalnak, ami 1909-ben készült el Hauszmann Alajos tervei alapján.

a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem "K" épületében található a Szkéné színház
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem "K" épületében található a Szkéné színház Fotó: funiQ

Azt már talán kevesebben tudják, hogy a „K” második emeletén egy különleges társulat működik egy 10x14 méteres „fekete dobozban”, ami maga a Szkéné színház. Különleges, mert egy egyetemi épületben rendezkedett be, az egyetem nagyfokú támogatásával, de azért is, mert az ország első igazán korszerű színházi terének, a maga idejében legmodernebbnek mondható stúdiószínháznak számít. A színház története 1961-re nyúlik vissza, amikor is létrejött a Műegyetemi Irodalmi Színpad, az elismert művész-pedagógus, Keleti István vezetésével. Ekkor két tanterem nagyságú helyiségben zajlottak a próbák és az előadások is, viszont hamarosan szűknek bizonyult a tér, és elkerülhetetlenné vált, hogy új színháztermet építsenek. Ebben a színpad minden tagja részt vett, és 1970-re el is készült az új központ, amit március 21-én Weöres Sándor Theomachiájával nyitottak meg. Hamarosan kiegészült a kis család: 1975-ben a Regős Pál vezette BME Pantomim Mozgásszínház költözött be a Szkéné addigi társulata mellé. Regős pedig kiemelte az amatőrségből és klubszínház jellegből az alkotóteret, ami ekkortól kezdett igazán alternatív színházi központtá válni.

a Szkéné színház előteréből szép panoráma nyílik a Dunára
A Szkéné színház előteréből szép panoráma nyílik a Dunára Fotó: funiQ
  • színészek portréi a Szkéné színház előterében
    Színészek portréi a Szkéné színház előterében Fotó: funiQ
  • a Szkéné színház társalgója
    A Szkéné színház társalgója Fotó: funiQ
  • Szkéné színház
    Szkéné színház Fotó: funiQ
  • Szkéné színház
    Szkéné színház Fotó: funiQ

Aztán változás következett, új társulat érkezett, mégpedig a kor egyik legprogresszívabbja, a Tanulmány Színház (későbbi Arvisura Színházi Társaság). Tizenhárom évig próbáltak és performáltak itt, aztán kinőtték a teret, és továbbálltak. Kivéve Pintér Bélát, aki új társulatot alapított, amivel azóta is fontos magját képezi a Szkénének. Persze más csoportok is kapnak lehetőséget a szereplésre, előad például a K2 Színház vagy a FORTE Társulat. A tér nagyon befogadó, és annak, aki kíváncsi rá, mi lehet az operetteken és musicaleken túl, érdemes böngésznie a műsort. Szintén érdemes kicsivel előadás előtt érkezni, mert a büfé hatalmas üvegablakán át gyönyörű kilátás nyílik a Dunára, és ha ezt megcsodáltuk, az aktuális fotókiállítást is szemrevételezhetjük.

Túraajánlatok

Séta Újbuda szívében Dél-Buda kulturális központját sétáljuk körbe, miközben olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy miért neveztek el egy épületet 500 ezüst dénár nyomán, hogyan kerül egy máig működő templom egy bérháznak látszó épület első emeletére vagy hogyan szórakoztak egykor a fiatalok a Budai Parkszínpadnál.

Egyetemek és parkok a Duna két partján Az egyetemi negyedtől a Kopaszi-gátig tartó rövid, de annál tartalmasabb túra a lágymányosi és a ferencvárosi Duna-partok patinás városképét járja végig, miközben rengeteg érdekes épületet ismerünk meg, és többször is keresztezzük a Dunát.