Volt Bartók mozi

1998 nyara óta csak egyre porosodó emlék, de a Móricz Zsigmond körtér szomszédságában, a Bartók Béla út 62-64. szám alatti ház egykor nagy randevúk, csengetéssel szétrebbentett romantikázások szemtanúja és filmpremierek helyszíne volt. Itt működött ugyanis Dél-Buda egykor legmodernebbnek számító mozgóképszínháza, a Bartók mozi. A század elején, 1910-ben Simplon néven nyitotta meg Gyárfás Gyula, 312 ülőhellyel. Ekkor egyszerre volt mozi, ahol a némafilmeket zongorán kísérték és színház – vagyis pódium –, ahol az arisztokrácia nagy örömére zenés-táncos revüket mutattak be.

az egykori Bartók mozi épülete
Az egykori Bartók mozi épülete Fotó: funiQ

1934-ben átépítették a házat: egy hatemeletes, franciaudvaros, korszerű épület jött létre, amelynek immáron az aljában kapott helyet az újratervezett Simplon mozi, nézőterén 630 ülőhellyel. Amikor ide belépett az ember, három méterrel lejjebb került az utca talajszintjénél, de ügyes belső kiképzésének köszönhetően ez senkit nem zavart. Tükröket helyeztek el, galériát alakítottak ki, ahova tizenkét lépcső vezetett fel. A nézőtér padlója emelkedett a vetítővászon felé, a széksorok ívesen a vászon felé fordultak, ami újdonságnak számított a városban. Különleges világítási effektusokat alkalmaztak, és mindezzel együtt a város legmodernebb mozijává vált a Simplon. A már hírnevet szerzett Gyárfás Gyula 1940-es halála után egy darabig még a család működtette a mozit, ám nem sokkal később újabb és újabb üzemeltető kezébe került. Velük együtt pedig a név is változott: lett Újbuda, Szabadság, majd 1961-ben Bartók.

A hatvanas-hetvenes években itt lehetett megnézni a premiereket, bár általában számolni kellett a hosszú sorokkal. Ahogy múltak az évek, az épület állapota egyre romlott, technikailag elavult, és lassan, 1998-ban bezárt.

itt volt régen a Bartók mozi
Itt volt régen a Bartók mozi Fotó: funiQ
  • a Semmi Extra bár a Bartók mozi helyén
    A Semmi Extra bár a Bartók mozi helyén Fotó: funiQ
  • a Semmi Extra bárban megőrizték az egykori Bartók mozi üléseit
    A Semmi Extra bárban megőrizték az egykori Bartók mozi üléseit Fotó: funiQ
  • a Semmi Extra bár vendégei ma ugyanazon a padlón járnak és ugynazokban a székekben ülnek, mint egykor a Bartók mozi nézői
    A Semmi Extra bár vendégei ma ugyanazon a padlón járnak és ugynazokban a székekben ülnek, mint egykor a Bartók mozi nézői Fotó: funiQ
  • Bárdos Artúr emléktáblája az egykori Bartók mozi épületén
    Bárdos Artúr emléktáblája az egykori Bartók mozi épületén Fotó: funiQ

Sokáig kihasználatlanul állt az időközben műemlékké nyilvánított épület, ám ha ma erre sétálunk, még a vörös bársonyhuzatos, felpattanó mozi székekbe is beleülhetünk. Az épületbe települt új fecskék közül a Semmi Extra idézi fel berendezésével az egykori filmszínházat, amit már csak emiatt, de egyébként hamburgervariációi miatt is érdemes meglátogatni. Eggyel odébb, a mozi egykori kijáratánál, a budapesti újhullámos kávézók egy képviselője, az Addicted2Caffeine letisztult üzlethelyisége hirdeti: jól sikerült funkcióváltással találkozunk a Bartók mozi helyén.

villamos a Bartók Béla úton
Villamos a volt Bartók mozi épülete előtt Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Séta Újbuda szívében Dél-Buda kulturális központját sétáljuk körbe, miközben olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy miért neveztek el egy épületet 500 ezüst dénár nyomán, hogyan kerül egy máig működő templom egy bérháznak látszó épület első emeletére vagy hogyan szórakoztak egykor a fiatalok a Budai Parkszínpadnál.

Építészeti kalandozások Újbudán Ez az útvonal a XI. kerület építészeti érdekességeit fedezi fel. Az elsősorban a XX. századból származó építészeti emlékek közül különösen érdekesek azok, amelyek egykori ipari vagy közlekedési funkciójuk elvesztése után megmaradtak, de új szerepet kaptak.