IV. Pécsi Csokoládé Karnevál
Időpont:
- 2016. március 5-6.
- Szombaton: 10–18 óráig
- Vasárnap: 10–17 óráig
Helyszín:
- Zsolnay Kulturális Negyed, Pécsi Galéria - m21
A Pécsi Galéria részét képező m21 névre keresztelt kiállítótér több mint 1000 m²-en terül el. A főként kortárs művészeti kiállítótérként működő bemutatóhelyet a Gyermek és Családi negyedben alakították ki. Itt rendezik meg a IV. Csokoládé Karnevált.
A két napos rendezvényre az ország minden részéből érkeznek a csokoládék és készítőik, akikkel a résztvevők személyesen találkozhatnak. A karneválon persze nem csak nézni szabad a csokikat, hanem rengeteg csokoládét kínálnak megvásárlásra is. A korábbi évekhez hasonlóan pedig idén is lesz csokiszökőkút, aminek melegen folyó tejcsoki zuhatagába pillecukrot mártogathatunk.
Az édesség majszolása közben láthatjuk, ahogy a pécsi Csoko-Láda Csokibolt dolgozói több ezer csokimozaikból Zsolnay cserepeket készítenek. Az elkészült, több négyzetméternyi cseréptetőre a Zsolnay Porcelánmanufaktúra festői csokoládéval festik majd fel a Zsolnay mintákat.
A gyerekek ehető csoki tetkót kapnak ajándékba és játszóház is várja őket. Emellett minden látogató kap egy tombolajegyet, amivel értékes – és remélhetőleg ízletes – nyeremények találnak gazdára.
Szombaton 15 órától L. Molnár Edit, pécsi gyermekkönyv író olvassa fel legújabb csokis meséjét.
A Sásdi Vendéglátóipari Szakközépiskola növendékei naponta háromszor bonbonkészítő bemutatót tartanak, ahol az elkészült munkákat a résztvevők meg is kóstolhatják.
A Csokoládé Karnevál egyik érdekessége a csokoládépapír-kiállítás, ahol távoli országok különleges, régi vagy éppen limitált kiadású csokipapírjait csodálhatjuk meg.
Kézműves csokoládék vására, előadások, gyerekprogramok. Itt minden a csokoládéról szól!
A pécsi karnevál azonban nem csak a szórakozásról és a finomságokról szól: szakmai előadásokon is részt vehetünk. A két nap alatt csokoládékészítők, csokibloggerek és dietetikusok mondják el gondolataikat a kakaós nyalánkságokról.
A Csokoládé Karnevál szakmai programjai:
2016. március 5.
- 12:00 A csokoládé varázsa - Foki Izabella (Lapos Csokoládé Kft.)
- 14:00 Molekuláris csokoládé - Csiszár Katalin csokoládékészítő (Rózsavölgyi Csokoládé Manufaktúra)
- 16:00 A kakaófa csodája - Babayné Boronkai Erzsébet, a PTE Botanikus Kert igazgatója
2016. március 6.
- 11:00 Csokoládé és egészség - Deszticsné Nagy Katalin dietetikus
- 13:00 Csokoládé és művészet - Mosonyi Éva (Csoko-Láda Csokibolt és Manufaktúra)
- 15:00 Csokoládé az irodalomban - Harka Éva csokiblogger
A Csokoládé Karnevál díjköteles kísérőprogramjai:
2016. március 4. 19:00
- Csokivarázs – élményvacsora
- Helyszín: Zsolnay Étterem
- A menüajánlat ára: 5990 Ft/fő
- A borsor ára: 1990 Ft/fő
- Asztalfoglalás: +36 20 345 7000 vagy zsolnayetterem@gmail.com
2016. március 5. 18:00
- Csokoládé koncert
- Helyszín: Zsolnay Negyed Pécsi Galéria m21 – különterem
- Leírás: Csokoládé koncert, avagy csokikóstoló sok zenével és meglepetéssel. Közreműködnek a PTE Zeneművészeti Kar hallgatói.
- Jegyárak: 1900 Ft
- Előzetes regisztráció: info@csokolada.hu
A Csokoládé Karnevál hivatalos weboldala: www.zsolnaynegyed.hu/program/Pecsi_Csokolade_Karneval_2016