Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs
A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra 5 hektáros területén nyílt meg 2012-ben a 4 részre tagolódó Zsolnay Kulturális Negyed, ahol megközelítőleg 30 műemléképület, hatalmas kertek, kiállítások, játszóterek, planetárium, bábszínház és sok más vár kicsikre és nagyokra, porcelánrajongók és kikapcsolódásra vágyókra.
A Míves negyedben, a terület legrégebbi épületében megtekinthetjük a Zsolnay család életéből és a gyár történetéből készült állandó kiállítást.
Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás
Az 1853-ban nyílt gyárban a XX. század első éveiben már közel 700-an dolgoztak, amivel hivatalosan is hazánk magasan a legnagyobb gyárává vált (a következő három gyárban kevesebb mint a felét foglalkoztatták összesen.)
1881-ben Ferenc József pécsi tartózkodása során bejárta a hírneves gyárat is. Az 1900-as első felében a Zsolnay gyár virágzott, egészen az államosításig. Amikor 1948-ban a nagypolgárság jelképének tekintett díszkerámia gyártását leállíttatták, Mattyasovszky Tibor, a gyáralapító Zsolnay Miklós dédunokája vezette az üzemet. Később olyan személyek is terveztek a gyárnak, mint Victor Vasarely, Martyn Ferenc, Amerigo Tot és Eva Zeisel.
A gyár már hat generáció óta a Zsolnay család kezében van.
Rózsaszín Zsolnay kiállítás - Winkler Barnabás Gyűjteménye
A Míves negyedben találjuk a Rózsaszín Zsolnay kiállítást is, ahol közel 1200, Zsolnay Vilmos pink-kísérletei nyomán rózsaszín mázzal borított használati tárgyat állítottak ki.
A rózsaszín ágazat nagyban segítette a fejlődő üzem megélhetését, hiszen ezek a színezett mázzal készült – többségében konyhai felszerelések – igen kelendőek voltak.
A színes mázzal bevont termékeket az 1880-as években kezdték el gyártani. Az első néhány évtizedben a gyártás mindenféle gépi technika nélkül készültek az edények, bödönök, tintatartók. A korongozókat emberi erővel hajtották, a festést kézzel végezték, így az akkor készült alkotások között nincsen két egyforma.
A kiállításon lévő tárgyakon látszódik, hogy az elmúlt száz évben használták őket, némelyik csorba, belső mázuk repedezett, sérült.
A rózsaszín máz a Zsolnay egyfajta védjegyeként a XIX. század végéig megmaradt.
A Rózsaszín Zsolnay kiállítással egy épületben találjuk a Látványmanufaktúrát is.
Zsolnay Látványmanufaktúra
Ezen a látogatáson nem csak valami berendezett díszletet, vagy szöveges leírást találunk, hanem egy elválasztott üvegfalon keresztül ténylegesen végignézhetjük a Zsolnay kerámiák készítésének egy szakaszát., láthatjuk, hogyan formázzák és festik a különféle dísztárgyakat.
A Zsolnay porcelánokra jellemző eozinos (színjátszó) máz az eos görög kifejezés után kapta a nevét, valószínűsíthetően azért, mert az első így készült darabok a hajnalhoz hasonló halványpirosas árnyalatot kaptak. A Zsolnay gyárban 1895 óta alkalmazzák ezt a különleges festéket, amely már az 1900-as évek elején is óriási sikert aratott a vevők körében, népszerűsége pedig azóta is töretlen.
Habár ezt a fémoxidokat is tartalmazó festéket már a kora középkori művészek is ismerték, tökéletesítését, a színárnyalatok megfelelő szabályozását Zsolnay Vilmos Wartha Vince, a Műegyetem kémikus professzorának és Petrik Lajos, a budapesti Ipariskola igazgatójának kísérleti eredményei alapján dolgozta ki 1895-ben. A festék előállításához szükséges "titkos hozzávalókat", vagy fontos trükköket a gyár ma is titokban tartja.
A Zsolnay Látványmanufaktúrában végigkísérhető folyamat az adott darab megformázásával kezdődik. Ezt követően (egy előégetett porcelánon) a művész a minta kontúrjait újrafesti, majd előkerül az eozinos festék, amivel kitöltik a dekoráció kisebb-nagyobb felületeit. A kész alkotás aljára felkerül a forma- és dekor azonosító szám, a művész neve, a Zsolnay gyár öttornyos márkajelzése. Csak ezek után kerül vissza a kerámia a kemencébe, ahol oxigénmentes térben kiégetve elnyeri végső színeit.
A Zsolnay Aranykora - Gyugyi Gyűjtemény
A Gyugyi-féle porcelángyűjteményt a Míves negyedben, a Sikorski-házban tekinthetjük meg. A megközelítőleg 600 darabos gyűjtemény tagjai három nagy korszakra oszthatók: a historizmus, a millennium és a szecesszió időszakaira.
Az Egyesült Államokban élő mérnök Gyugyi László 1974-ben, 41 éves korában vásárolta meg első Zsolnay kerámiáját, egy gránátalma díszítéssel ellátott korsót, amelyet láthatunk is a pécsi tárlaton. A későbbiekben szenvedélyé vált a gyár fénykorában készült darabok gyűjtése.
A Zsolnay-gyár Aranykora az 1878-as párizsi világkiállítás után kezdődött, ahol elnyerték a kiállítás aranyérmét és a Francia Becsületrendet. Ezt követően rengetegen rendeltek a gyárból, az alkotások a világ minden tájára eljutottak.
A gyűjteménynek otthont adó Sikorski-házat 1877-ben építették, Zsolnay Júlia és férje, Sikorski Tádé is lakója volt.
Zsolnay Mauzóleum
A mauzóleum megtervezésével Zsolnay Miklós bízta meg nővérének, Teréznek a férjét, Sikorski Tádé építészt. A szükséges építőanyagokat a Zsolnay gyárban készítették. Miklós édesapja, Zsolnay Vilmos ekkor már a Budai Külváros régi temetőjében, a család számára építtetett kriptában volt eltemetve, ám 1913-ban a kripta elkészültekor átvitték földi maradványait a Zsolnay Mauzóleumba.
A Ledina domb, amelyen ma a síremlék áll, korábban vesztőhely volt. Zsolnay Vilmos 1894-ben vásárolta meg a területet, ahová aztán néha felsétált és fentről gyönyörködött virágzó birodalmában.
Az emlékmű alaprajza egy hatalmas serleget formál, talpán át juthatunk el a mauzóleumig vezető feljáróhoz, amelynek két oldalát 42 pirogránitból készült – az ókori egyiptomi Ozirisz isten alvilágát őrző negyvenkét démont jelképező – oroszlán díszíti. A serleg tetejében álló, kör formájú, neoromán stílusú épület egy sírkápolnát és az alatta lévő sírkamrát foglalja magába.
A mauzóleum homlokzata zománcozatlan pirogránit lapokkal burkolt. Félgömb kupolája kívülről sötétzöld majolikamázas idomcserepekkel lett lefedve, belső kupolájára az eget, kerubokat és aranyló csillagokat festettek. A kápolnában eozin mázas oltárt és örökmécsest helyeztek el, a falakat színes csempékkel díszítették.
A kápolna padlójának közepén egy oszlopos korláttal körülvett opeiont (kör alakú nyílást) alakítottak ki, ahonnan egyenesen a sírkamrába láthatunk le, amelynek közepén Zsolnay Vilmos eozin szarkofágja áll. Ez az építészeti megoldás nem újdonság, Napóleon Párizsban található sírjához hasonlít. Ebben az elrendezésben a kápolnában álló kvázi fejet hajtanak az elhunyt előtt, míg a kamrában tartózkodók felnéznek a pár lépcsőfokkal megemelt szarkofágra, így az itt tartózkodók önkéntelenül is megadják a tiszteletet az itt nyugvóknak.
A mauzóleum elkészülte óta eltelt évszázadban az épület és környezete alaposan leromlott, a levált kerámiadarabokat széthordták. 2010-ben a régi tervek és fényképek alapján teljes körűen felújították a Zsolnay Mauzóleumot és környékét, amely 2011 nyara óta ismét látogatható.
A Míves Negyedben található továbbá a Kézműves Boltok Utcája, ahol különféle iparművészeti- és kézműves termékek vásárlásra, egy hagyományos kesztyűmanufaktúra látogatására, látvány-cukorkaboltban való nyálcsorgatásra is lehetőségünk nyílik. Emellett több hangulatos kávézó, borozó és étterem, havonta egyszer pedig művészeti piac várja a látogatókat.
Az Alkotó negyedben kulturális intézményeket és vendéglátóhelyeket találunk, valamint itt kerülnek megrendezésre a fesztiválok.
A Gyermek és Családi negyedben kerültek kialakításra a Zsolnay Kulturális Negyed legjelentősebb látnivalói, például a Planetárium, a Pécsi Galéria új épülete, valamint a megújult Bóbita Bábszínház.
Planetárium
Az első pécsi planetáriumot 1975-ben nyitották meg, ezt azonban később kihasználatlanság miatt elbontották. A Zsolnay Kulturális Negyed létrehozásának idején azonban egy új planetárium megépítése mellett döntöttek. Az új épületben található digitális vetítőgép a megnyitáskor nem csak hazánkban, de egész Európában a legkorszerűbb darab volt.
Labor - Interaktív varázstér
A Gyermek és Családi negyedben található Laborban több mint 20 izgalmas játék segítségével – többek közt repülőgép szimulátorral, plazmagömbbel, levitáló mágneses gömbbel – ismerkedhetnek a gyerekek a fizika világával.
Pécsi galéria
1979. július 15-én átadták a Széchenyi téri kiállítótermet, 2010 decemberében pedig az m21 névre keresztelt galériát. Az utóbbi, több mint 1000 m²-en elterülő kortárs művészeti kiállítóteret szintén a Gyermek és Családi negyedben alakították ki. Elsősorban Pécs és Baranya művészeti életét reprezentálja, de az itt kiállító kortárs festők, szobrászok, építészek, fotósok országos, nemzetközi jelentőségű művészek is. A Pécsi Galéria Pinczehelyi Sándor életmű kiállításával nyitotta meg kapuit 2010. decemberében.
Bóbita bábszínház a Zöld-házban
Sikorski Tádé, Zsolnay Júlia építész férje tervezte az akkor már évek óta a gyárban lakó Zsolnay család számára a Mattyasovszky-villát, vagy ahogy a helyiek évtizedet óta nevezik, a Zöld-házat. Az építkezést 1912-ben kezdték el, ám a villa csak 1930-ban készült el és akkor sem költözött bele senki, csupán az emeleti műtermet használták.
A tervező nem egy meghatározott stílus szerint képzelte el a házat, nem is úgy épült. Hatásában, hangulatában középkori lett, ám szecessziós elemekkel, noebarokk manzárdtetővel, valamint a Zsolnay gyárban készült zöld színű mázas tetőcserepekkel igen eklektikus, mégis harmonizáló látványt nyújt.
Ebben a 2010-ben felújított épületben kapott helyet az 1961 óta működő pécsi Bóbita Bábszínház és Bábmúzeum.
A Zöld-házban a bábszínház mellett bábkészítő kézműves helyiség, Mesekuckó, teraszos Kakaóbár és játszótér is található.
Az Egyetemi negyedben a Pécsi Tudományegyetem több kara (pl. Művészeti Kar) és újonnan alakult tanszéke kapott helyet.
A nyitvatartási időkről érdemes a hivatalos honlapon tájékozódni.
Története
Zsolnay Miklós a szabadságharc bukása utáni években alapította a gyár elődjét, amit idősebb fia Zsolnay Ignác nevére íratott. A konszolidáció évtizedeiben az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üzemet, amely így a század végére az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kerámiaüzemévé vált. Használati- és díszedényeket, építészeti kerámiát, kályhacsempét, elektromos szigetelőket és kőagyag csöveket egyaránt gyártottak, de Vilmos számára a termelés csak eszköz volt; bázis a szenvedélyes újító munkához. Találmányai, a porcelánfajansz és az eozintechnika világhírűvé tették a Zsolnay nevet, a pirogránit pedig új és egyedi építészeti irányzatot inspirált a XIX-XX. század fordulóján – a magyaros szecessziót – amelyben a kor nagy építészei, Lechner Ödön, Komor Marcell is meglátták a lehetőséget.
A gazdasági válságok, világháborúk, forradalmak és idegen megszállások után a gyár ma is létezik, de immár nem csak termelőüzemként működik, hanem részben kulturális központként született újjá: ez a mai Zsolnay Kulturális Negyed.
Ott, ahol valaha a család és a gyár közössége élt és dolgozott, öthektáros területen létrejött valami új, ami méltó a múlthoz, de benne van az alkotó jövő is. A látogatók egy nagy dinasztia tagjait ismerhetik meg, köztük a heroikus alapítót, a megszállottan kísérletező Zsolnay Vilmost, művészként alkotó lányait, Terézt és Júliát, fiát, az öntudatos világfit, Miklóst, a hagyományt folytató unokákat és a család ma élő tagjait az ük- és szépunokák nemzedékéig. Ez a hely a magyar ipar hőskorának reprezentatív emléke, iparművészetünk bölcsője.
Az alapítótól a Zsolnay Kulturális Negyedig
A legendás kezdet dicsőségén a családi összetartás és a véletlen osztozik. Zsolnay Vilmos Pécs belvárosában álló áruházából élt, sikeres kereskedő volt, és akár egész élete eltelhetett volna a kényelmes, polgári állandóságban. Ám Ignác bátyja külvárosi fazekasműhelye tönkrement, és ő tőkét adott a vállalkozásba, hogy megmentse testvérét. Csakhogy Ignác hamarosan külföldre költözött, így Vilmos kénytelen volt komolyan foglalkozni a hátrahagyott céggel, és talán maga sem vette észre a pillanatot, amikortól a műhely többé már nem terhes kötelesség, hanem az élete értelme lett. Nem volt megállás. Addig elnyomott alkotó személyisége lecsapott a lehetőségre, önfeledten vetette bele magát a kutatásba, az elért eredményekkel sosem volt elégedett, a megtermelt hasznot azonnal visszaforgatta a fejlesztésbe. Európából hozatott szakembereket és művészeket, később a gyár saját iskolájában képzést indított, kölcsönt vett fel, bővített, kísérletezett, a tizenhét munkással dolgozó műhelyből 700 fős nagyüzem lett. Jött a világhír, a nagy megrendelések, és ő éppúgy élt, ahogy addig, éppúgy nem volt pénze, mert mindent visszaforgatott, és éppúgy teljes életét szentelte a gyárnak, ahogy addig.
Új mázak, új kemencetípusok, új égetési eljárások kikísérletezése követte egymást, és közben a keleti, az archaikus és a népi motívumkincsből varázslatos szín- és formavilágú díszítőművészet született. A luxustárgyak gyártása ráfizetéses volt, ám az Európa parkjaiban és szalonjaiban pompázó Zsolnay vázák és étkészletek vonzották az ipari megrendeléseket, amelynek haszna fenntartotta a díszárugyártást és a fejlesztést. Így éltette egymást a színes mesevilág, a szecesszió buja szépsége, az elektromos- és a csatornaipar; a masszív, fagy-álló építészeti kerámia és egy olasz arisztokrata asztalára tervezett hatvanszemélyes aranybrokát étkészlet.
A XX-XXI. században a gyárnak nem csak az államosítást, majd a privatizáció utáni tulajdonosváltásokat kellett túlélnie, hanem az ajándékozási szokások és a díszkerámia megítélésének változása miatti keresletcsökkenést is. Mindent túlélt, de nem működhetett úgy, ahogy régen – az összezsugorodott termelőüzem mellett hely kínálkozott egy kiállításokat, múzeumokat, előadótermeket, planetáriumot, egyetemi épületeket magában foglaló épületegyüttes kialakítására. Ennek a lehetőségét teremtette meg az Európa Kulturális Fővárosa Pécs 2010 projekt. A feladat a műemlékvédelem mellett egy közművelődési, oktatási, turisztikai központ felépítése volt, amely a pécsi gyerekeknek és felnőtteknek is szabadidős programokat szervez, otthont ad az egyetem képzőművészeti, zenei és kommunikációs intézeteinek.