funiQ logo

Zalakaros

Zalakaros az ország dél-nyugati szegletében, Keszthely és Nagykanizsa között, idilli környezetben fekszik, közvetlenül az M7-es autópálya mellett. A fürdőváros a Kis-Balaton fővárosa, és kedvező fekvéséből adódóan az érintetlen természet és a madárcsicsergés is mind a kínálat része.

Túraajánlatok

Látnivalók

Gránit Élmény-, Strand- és Gyógyfürdő

A fürdőváros sikertörténete a fekete arannyal indult. Olajat keresve, 1962-ben szokatlanul magas hőfokú (96 fok), ásványi anyagokban gazdag termál vizet találtak a folyékony arany után kutatók. A zalakarosi gyógyvíz kiválóan alkalmas krónikus mozgásszervi- és nőgyógyászati megbetegedések gyógyítására. A termál víznek nem csak gyógyító, hanem betegségmegelőző, általános közérzetet javító szerepe is van, és mint ilyen, mai rohanó világunkban jelentősen felértékelődött.

Zalakarosi termálfürdő
Zalakarosi termálfürdő

A fürdő több mint 10 hektáros, parkos területen fekszik, nyáron több mint 5000 m2 vízfelület áll a vendégek rendelkezésére, melyből 1500 m2 fedett, vagyis az év minden napján látogatható. Gyógy-, termál-, élmény-, hullám-, gyermek- és sportmedencék, csúszdák színesítik az önfeledt szórakozás, kikapcsolódás örömét minden korosztály számára egész éven át.

A Zalakaros Gránit Gyógy-, Élmény- és Strandfürdő hazánk egyik legnagyobb „vizes” létesítménye, egy igazi fürdőóriás. Az élményfürdőt 1999. márciusában adták át, és akkoriban az ország egyetlen fedett élményfürdője volt.

Története

Először 1254-ben, Korus néven említették meg a várost, amikor IV. Béla telepeseket hozatott ide. A török dúlás alatt a település elnéptelenedett.

A XVIII. században mezővárosként említik, amely csupán csak a XIX. században, a mocsarak lecsapolásával indulhatott fejlődésnek. A II. világháború után megindul a városokba való kitelepülés.

1962-ben egy olajkutatás során termálvizet találtak, és 1965-ben megnyílt a gyógyfürdő, amely világszínvonalúra emelte a fürdővárost.

Zalakaros 1997 július elsején városi rangot kapott.