funiQ logo

Vinár

A falu elnevezése a szláv "vin" szóból ered, ami bort jelent. Ebből arra következtethetünk, hogy Vinár területén egykor szőlőműveléssel foglalkoztak a lakosok. 

A Marcalgergelyivel szinte összeépült, közel 200 lakosú Vinár 1990-ben lett önálló község. Korábban közigazgatásilag Nemesszalókhoz tartozott. 

Millenniumi emlékmű
Millenniumi emlékmű

Látnivalók

Sarlós Boldogasszony-templom A késő barokk templom keleti végéhez egy XIV. században épült szentély csatlakozik. Harangjait nem olvasztották be a világháborúk alatt, így máig az eredeti hangokat hallhatjuk.

Sarlós Boldogasszony-templom
Sarlós Boldogasszony-templom

Egyéb látnivalók: Millenniumi emlékmű.

Története

Vinár a történelem során borász falu volt, nevét is a szláv bor jelentésű szóból kapta. A községet már a XIII. század első felében említik az oklevelek, akkor még Huinar néven. Nagyjából 100 évvel később Vynár néven találjuk a dokumentumokban. 

A török hódítások során pusztává vált, de később újratelepült. 1990 óta önálló település.

vasútállomás
Vasútállomás