funiQ logo

Gödöllő

A város Pest megyében, a Gödöllői-dombságban, a fővárostól 30 km-re keletre fekszik. A honfoglalás óta lakott település, jelentős történelmi események színhelye. Pompás barokk királyi kastélya, I. Ferenc József és Erzsébet királyné kedvenc tartózkodási helye ma nevezetes látnivaló. Fontos iskolaváros, patinás agráregyeteme a Szent István Egyetem intézménye. Több mezőgazdasági tudományos kutatóintézet is működik a városban. Kistérségi székhelyként 13 települést tart össze.

A várost és környékét a magyarok a honfoglalás óta lakják. A város része, Máriabesnyő első okleveles említése 1345-ből, Gödöllőé 1349-ből ismert. 1737-ben a várost és vidékét Grassalkovich Antal, gazdag főúr és mecénás birtokolta és itt építtette fel pompás barokk kastélyát. 1763-ban Gödöllő mezővárosi rangot kapott. A XX. sz. elején megindult a HÉV-forgalom Gödöllő és a főváros között, ekkor nyaraló- és kirándulóhely lett a város, művésztelep kezdte meg működését.

Túraajánlatok

Kerékpártúrák

Látnivalók

Grassalkovich-kastély Magyarország legnagyobb barokk palotáját Grassalkovich Antal építtette 1744-1751 között. A 8 szárnyból álló, kettős U-alaprajzú kastélyt Mayerhoffer András tervezte. Nem csak pompás berendezése miatt híres, hanem mivel 1867 és 1918 között a magyar királyok rezidenciájaként szolgált.

Grassalkovich-kastély, kijárat a kertbe
Grassalkovich-kastély, kijárat a kertbe Fotó: funiQ

Egyéb látnivalók: Díszudvar, Babati Istállókastély, Nagy Sándor-ház (volt művésztelep műterme), Szent István Egyetem, Városi Könyvtár és Információs Központ, Erzsébet-park és szobor, Mária-oszlop, Kálmán herceg szobra, Isaszegi csata emlékműve, Világfa , Arborétum, Királyi váróterem.