Az itt talált régészeti leletek, tárgyi emlékek alapján a település történetés a honfoglalástól számíthatjuk. A városnak nevet adó települések közül Sajókazincot, 1240-ben említik először a források Cozonch néven, 1576-ban már önálló egyházközség. A másik névadó település Barcika, Alsó- és Felsőbarcika összeolvadásával alakult ki; a település neves szülötte Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője.

A II. világháború után, az ország erőteljes és gyors iparosításba kezdett, melyben fontos szerepet játszott a Sajó-völgy, jó közlekedési, földrajzi adottságaival és a már meglévő bányászattal. Sajókazincot és Barcikát 1947-ben közigazgatásilag összevonták; a település 1948-tól viseli a Kazincbarcika nevet, majd 1954-ben egyesítve Berentével várossá nyilvánították. 

Az 1960-as években a fejlődés felgyorsult, Kelet-Magyarország egész területéről érkeztek „bevándorlók”, főleg fiatalok. A városi szerepkörű intézmények kiépülésével Kazincbarcika funkcionális értelmében is várossá vált. A város tervezői különös gonddal ügyeltek arra, hogy az épületek, közintézmények emberléptékű méretben, szellősen, sok zöldfelülettel, parkkal körülölelve épüljenek. Ezt a városépítési filozófiát, 1982-ben Hild-emlékéremmel ismerték el, majd később, szinte évente nyerte el a település a „Tiszta, Virágos város” kitüntető címet.