funiQ logo

Hajdúböszörmény

Hajdúböszörmény, a „hajdúk fővárosa”, Hajdú-Bihar megye második legnagyobb települése.

Története

A várost már 1248-ban említenek az írásos feljegyzések Nagyböszörmény néven. 1609-ben Bocskai kiváltságolt hajdúi letelepedtek ide, és egykor a Hajdúkerület székhelye volt. A századfordulón pezsgő társadalmi élet zajlott a városban.  A gazdag történelmű város központja 2013. évben megújult, így az idelátogatókat egy új, modern városkép fogadja.

Látnivalók

A város legértékesebb műemléke annak sugaras, körgyűrűs településszerkezete, mely hűen tükrözi sok évszázados fejlődésének nyomait.

A Városháza késő eklektikus stílusú épülete a régi megyeházák formai hagyományait követi.

A Bocskai Strand- és Termálfürdő  különböző élményelemekkel ellátott medencéi minden korosztály számára garantálják az önfeledt kikapcsolódást A fedett termálfürdő mintegy 1000 m2-en szaunával, gőzkamrával várja a pihenni és gyógyulni vágyókat. A Bocskai István Gimnáziumban, az ,,oskolában” már 1621-ben tanítás folyt, a debreceni Református Kollégium partikulájaként. A Baltazár Dezső Református Iskola helyén álló református egyházi egykori parókiában Csokonai Vitéz Mihály többször is megfordult, itt található emléktáblája.

A város történelmének több szobor is emléket állít. Holló Barnabás alkotása, az 1907-ben felavatott Bocskai szobor ma már a város jelképe. A táncoló hajdúkatonákat ábrázoló, hétalakos kompozíció a hét hajdúvárost szimbolizálja. Az „Őseink” szoborcsoport a templom előtt található, Kosina László alkotása, melyet 2009-ben a hajdúk Böszörménybe telepítésének 400. évfordulója alkalmából adtak át.

A Bocskai tér déli oldalán áll az egykori Hajdúkerület székháza, mely a megye legrégebbi középülete. Itt működik a Hajdúsági Múzeum, melynek állandó kiállítása „A Hajdúság története és néprajza” címet viseli. A Hajdúböszörményi Tájházak a 18. század vége és a 19. század közepe között épültek és napjainkban is hűen reprezentálják a korabeli életmódot és a népi építészet szerves összetartozását.

A város festőjének, Maghy Zoltánnak a munkásságára egy újonnan nyílt galéria emlékezteti az érdeklődőket. A városi piac 2013-ban átadott új vásárcsarnokában, mintegy 1200 m2-en helyi termelők és kereskedők kínálják portékáikat. Böszörményben a Kajánsziki Horgásztó a legismertebb horgászhely, melynek halállománya főként pontyból, amurból, süllőből és busából áll.