funiQ logo

Nagyatád

Nagyatád Somogy megye déli részén, Belső Somogyban helyezkedik el, a megyeszékhely Kaposvártól 48, a horvát határtól 40, a Balatontól 60 km távolságra.

A parkokkal tarkított kisváros elsősorban kiváló minőségű gyógyvizéről ismert, de emellett különleges szoborparkja, kulturális- és sportrendezvényei, múzeuma és csodás természeti környezete is számos látogatót vonz.

Története

A leletek szerint, már az őskorban is élt ember a város mai területén. A város nevét a török Ata (Atya) szóból származtatják. Írásos források először 1190-ben említik meg az Atád nevet.

Több ízben nyerte, majd vesztette el városi rangját. Első ízben Mátyás király adományozta neki ezt a rangot 1475-ben. A török hódoltság után horvát és vend telepeseket hívtak ide. Az 1700-as évek elején ferences szerzeteseket telepítettek erre a területre. Az 1744-ben, Bécsben kelt okmány szerint Atád megkapta a szabad királyi városnak járó jogokat. 1871-ben egy törvényrendelet megszüntette a mezővárosokat, így Atád ismét község lett, azonban 1971.

Április 25-én Nagyatád ismét városi rangot kapott és ezen a napon nagy ünnepség keretében megünneplik a város napját.

Látnivalók

A nagyatádi idegenforgalom bázisát többek közt a Termál- és Gyógyfürdő jelenti.

A fürdő egy természetvédelem alatt álló parkban fekszik, s ezzel az üde környezettel biztosítja a gyógyulás alapjait is. A gyógyfürdőben három fedett, különböző hőfokú medence található. Ezek hőmérséklete 32, 38, 42 C°. A különálló átriumos medencét a finn típusú szaunához kapcsolódóan is használják. A külső, szabadtéri részen két medence található. Az egyik 25 méteres feszített víztükrű, 27C°-os, a másik meleg vizes ülőmedence.

A gyógyvíz összetétele nátrium- hidrogénkarbonátos ásványvíz. A gyógyvíz többek közt kopásos degeneratív ízületi betegségek, gerincműtétek, sebészeti műtétek utókezelésére, gyulladásos ízületi megbetegedések inaktív időszakában való gyógyítására alkalmas. A gyógyvizet fürdőkúrán kívül ivókúrára is használják. Javasolt az ivókúrát gyomorsavtúltengés, emésztési zavarok, epebántalmak, székrekedés esetén alkalmazni, de ezek mellett bárki fogyaszthatja orvosi utasítás nélkül is. A gyógyfürdő területén belül gyógyászati kezelés is folyik. A gyógyvíz valamint az ahhoz kapcsolódó és azzal összefüggő izoterápiás kezelések a fájdalmak csillapítására, megszüntetésére, izomlazításra és a gyulladások csökkentésére kiválóan alkalmas. Cím: 7500 Nagyatád, Széchenyi tér 11.

A Városi Termál-és Strandfürdő modern, minden igényt kielégítő kialakítása, a megnyugtató környezete a legideálisabb körülményeket teremti a felhőtlen kikapcsolódáshoz. A strandot az ország egyik legszebb és legkellemesebb fürdői közé sorolják.

A város egyedülálló világhírű nevezetessége a Szoborpark. A több mint két évtizedes művészeti tevékenység eredményeként kimagasló szakmai elismerést szerzett. Nagyatádon rendszeresen megszervezik az Országos Faszobrászati Kiállítást.  A világhírű szabadtéri gyűjtemény egész évben szabadon látogatható. Megközelítése: a 68-as útról, a MOL benzinkút és a Rinya- híd között, déli irányba vezető úton. Tárlatvezetés rendelhető a Művelődési Központ, vagy a Városi Múzeum telefonszámán.

1996-ban felavatott Városi Múzeum állandó helytörténeti kiállítással és időszakos művészeti vagy ismeretterjesztői tárlattal várja a látogatókat. A múzeumban művészeti mappa, katalógus, emlékérem, bélyeg, kerámiák, képeslapok kaphatók. Ingyenesen látogatható. Címe: 7500 Nagyatád Széchenyi tér 2.

2000. augusztus 20-án került átadásra a nagyatádi Sportcsarnok. A nemzetközi sportesemények rendezésére is alkalmas modern létesítmény rendszeres programokkal várja a sportot kedvelő és kikapcsolódni vágyó látogatókat. A sportcsarnok 1000 fő befogadására alkalmas. A sportpálya területe 20x40 méter, s az épületben van még kialakítva egy kétpályás automata tekepálya.

A város nevezetes műemléke a klasszicista stílussal keveredő barokk római katolikus templom, amely az 1770-es évek végén épült fel. Déli irányból csatlakozik hozzá az L alakú kolostor. Az elmúlt években nagy felújítást hajtottak végre a templomon, így Somogy megye egyik legszebb, és leggondozottabb templomának tartják. 1998 őszén avatták fel a városban a bodvicai katolikus templomot, mely a modern építészeti stílusával új képet hozott. A református templomot 1940-ben építették. Javasolt előre jelezni az érkezést.

A millecentenárium emlékére Honfoglalás térnek elnevezett területen, a Szent Rókus- kápolnával szemben, műemléki környezetben állították fel Varga Géza „Elágazó utak fája” című szobrát, és itt épült fel a honfoglalási- és államalapítási emlékmű építészeti-, szobrászati-, kertépítészeti műegyüttese.

A kivadári római katolikus kápolnát 1881-ben építette az akkori földesúr. Előtte áll az Erzsébet királyné emlékoszlop, amelybe „Sissiről” a zománcképet Somssich Eszter grófnő készítette.

A századfordulón épültek a gyógyfürdőt körülölelő park (Széchenyi tér) városképi védettségű egyemeletes házai, többnyire eklektikus stílusban.

Élénk színfoltja a városnak a tűzoltószertár épülete (Széchenyi tér), amely az 1800-as évek végén épült. Ma a Szociális Központ található benne.

Haditechnikai Park: a római katolikus templom mögött található területen fegyverek, harcjárművek, technikai eszközök, érmek és jelvények bemutatása, továbbá egyenruha kiállítás tekinthető meg.

(forrás: Tourinform)

Rendezvények: Nagyatádi Tavaszi Fesztivál (március), Simongáti Leányvásár (május–június), Triatlon verseny (augusztus), Nagyatádi Szüreti Fesztivál (szeptember), Töklámpás Fesztivál (október).