funiQ logo

Szombathely

Szombathely 80 000 lakosú megyei jogú város, Vas megye székhelye az ország nyugati peremén, az Alpokalja lábánál, a Gyöngyös- és Perint-patakok partján fekszik. A ma „Nyugat királynője”-ként is emlegetett várost Claudius császár alapította az I. században, Savaria néven tartományi központ volt. 1777 óta püspöki székhely, fontos ipari és közlekedési csomópont.

Fő tér
Fő tér Fotó: funiQ

Látnivalók

Nyugat-Magyarország fontos városaként Szombathely a környék kulturális életének központja is. 2008-ban lett ismét színházi város az önálló társulatú Weöres Sándor Színház megalapításával.

Szent Márton kultuszának ápolása Nagy Károly kora óta ismert, ma zarándokút vezet a szülőhelyről a szent életének többi állomására. A római kor emlékeit idézik fel a város lakói az évente megrendezett Savaria Történelmi Karnevál jelmezes felvonulásával, kirakodóvásárával. Szombathelyhez kötődik az ír James Joyce leghíresebb regényének, az Ulyssesnek főhőse, aki a regény szerint itt született, és alakjában valószínűleg élő személyt örökített meg a szerző, akinek új szobra a Fő téren áll.

A régi zenét játszó Capella Savaria együttes zenei hagyományokat őriz, és a világ minden tájáról érkeznek versenyzők a Savaria Nemzetközi Táncversenyre.

Történelmi Témapark

2006 óta az érdeklődők belekóstolhatnak az ókori erődrendszer működésébe és az akkori katonaság mindennapjaiba a szombathelyi Történelmi Témaparkban, ahol interaktív kiállításon régi harci eszközökkel is közelebbi kapcsolatba kerülhetnek: használhatják például a nyílvesszőgépet, a kötél- és csigaemelőt is.  A játszóparkban bárki fegyverkovács lehet, és egy igazi öntőműhely munkájába is bekapcsolódhat.

Iseum 

Az Izis-szentély Szombathely legjellegzetesebb emlékhelye. Az egyiptomi Ízisz istennő kultusza Kr. u. 70-től volt jellemző Savariában. A III. században a szentélyt megnagyobbították, hatalmas oszlopcsarnokkal bővítették, a templomrész főhomlokzatát pedig nagyszerű márványdomborművekkel díszítették. A szentélyt a kereszténység egyeduralkodóvá válása után a 370-80-as években valószínűleg szándékosan rombolták le. Az 1950-es években feltárt és 2010-ben felújított romkert különleges hangulatot áraszt a város szívében.

Szentháromság szobor (Hudetz János alkotása)
Szentháromság szobor (Hudetz János alkotása) Fotó: funiQ

Története

A város címere már 1734-ből ismert. Csücskös talpú pajzson kék mezőben kváderkövekből rakott ezüstszínű várfal áll nyitott kapuval. A fal tetején ötablakos torony emelkedik ki, mellette arany csillag és ezüst holdsarló látható.

Szombathely – Savaria – története az ókorig nyúlik vissza. A várost Colonia Claudia Savariensium néven Claudius császár alapította Kr. u. 50 körül a nagyon fontos kereskedelmi útvonal, a Borostyánkő út mentén, később Pannonia Prima provincia székhelye lett. Itt halt vértanúhalált Szent Quirinus püspök és itt született 316-ban Szent Márton, Tours későbbi püspöke. A város mai neve a XIII. sz. óta ismert, a szombati vásárok tartására utal. 1407 óta város, és 1578-tól Vas vármegye székhelye. Mária Terézia a XVIII. században püspöki székhellyé emelte. A város folyamatosan fejlődött, mára a Nyugat-Dunántúl egyik gazdasági, kereskedelmi és kulturális centrumává nőtte ki magát.

A XIX. században az első városok között volt, ahol a vasút szabad utat kapott, a XX. század elejére pedig valóságos vasúti csomóponttá vált. 1945 márciusában súlyos bombatámadás érte a várost, mely sok áldozatot követelt, egészen az 1960-70-es évekig viselte ennek nyomait.

A város ma Győr mellett a Nyugat-Dunántúl gazdasági, kereskedelmi és kulturális centruma, ezen kívül a térség legnagyobb vasúti csomópontja, a régió oktatási központja. Az Európai Unióhoz való csatlakozással a város jó eséllyel pályázhat arra, hogy a nyugat-magyarországi és a dél-burgenlandi térség központja lehessen.

tetők
Tetők Fotó: funiQ