A vadban, vízben gazdag terület már az őskorban is lakott volt. Ennek emlékei a Pörgöl-barlang előterében talált lószobortöredék és számos csont-, ill. kőeszköz, de legjelentősebbek a falu területén és környékén található bronzkori emlékek: sárfalú kunyhók, halomsírok és mázatlan cserépedények. A római korból többek között pénzérmék, a népvándorlás korából avar emlékek is előkerültek.

Szent István király (sógora, Boldog Günter szerzetes hatására) 1018 táján bencés monostort alapított. Kultúrtörténetileg jelentős oklevele a béli monostor Szent László-féle összeírólevele (1086). 1023–1030 között remeteként élt itt Szent Gellért, mielőtt csanádi püspök lett. Az önálló apátság nagy birtokkal rendelkezett. A XIII. sz. végén, György apát idejében leégett, könyvtárának és relikviáinak jelentős része elpusztult. A következő évszázadokban többször fosztogatták. 1516-ban II. Ulászló – önállóságát megszüntetve – a pannonhalmi apátságnak adományozta.

A mohácsi csata (1526) után Podmaniczky János és Podmaniczky Rafael a mai Várhegy tetején egykoron állott várukból (Bakonyújvár) fosztogatták az apátságot. 1548-ban Ferdinánd rendeletére visszaszolgáltatták az eltulajdonított értékeket. A XVI. sz. közepétől, a török idők alatt a fosztogatásoknak köszönhetően lakatlanná vált a béli monostor. A török hódoltság után, 1700-ban Gönc apát kezdte el helyreállítani. 1720-ban Vidlics Ferenc felvidéki apát az egykori szentély helyére kápolnát építtetett, és főleg tót telepesekkel – akik híres faszerszámkészítők voltak – megalapította a falut. A század végén németek települtek be.

Az apátság fő bevétele a legeltetésből és a fakitermelésből származott. 1724-ben indult meg a monostor újraépítése, mely a barokk stílusú, Szent Móricnak szentelt templomal együtt 1758-ban készült el. 1764–1778 között bencés tanárképző főiskola működött a falak között. 1779 márciusában erdőit, majd 1780-ban a település jelentős részét tűzvész pusztította el. A monostort 1782-ben újjáépítették. 1787-ben II. József rendelettel megszüntette a bencés rendet, az apátság javai a vallásalaphoz kerültek, az épületek elhanyagolódtak. 1802-ben a rendet visszaállították.

A helyreállítást az erdő rabló kitermeléséből finanszírozták, melyről így ír Kovács Márk, bencés jószágkormányzó: „Átokra gerjesztő, siralmas pusztulás, hol századokra leszen szükség, hogy a szomorú erdő előbbeni virágjára virradhasson”. Miközben a környék barlangjait, csárdáit (Zabola csárda, Gerence csárda) a híres betyárok (Sobri Jóska, Savanyó Jóska és társaik) lakták, járták, Bakonybél kultúrközponttá vált. 1832-ben Guzmics Izidor bencés apát, reformkori író újraindította a szerzetesrendi tanárképző főiskolát. A szellemi központot 1839-ben az apát barátja, Vörösmarty Mihály is felkereste. A bencés szerzetesek 1848-ig szerezhettek itt középiskolai tanári diplomát. 1815–1859 között a Bakonybélhez tartozó Somhegypusztán híres üveghuta működött. Az 1848–49-es szabadságharc itt zajló ütközetében Mednyánszky Sándor honvéd százados rövid tűzharc után feladta a falut, és csak egyetlen honvéd esett el.