funiQ logo

IV. Vörös Mocsár Teljesítménytúra 50/40/30/20/10

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!

Időpont: 2019. május 11., szombat

Szervező: Kunsági ÖKO FITT Természetjáró Sportegyesület

Rajt/Cél: Császártöltés Kiscsala (Kiskastély Vendégház)

Idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre a császártöltési Vörös Mocsár Tanösvény környezetében az alföldi teljesítménytúra. A különböző távokon – bár szintemelkedéssel errefelé nem nagyon kell számolni – eléggé el lehet fáradni, ez garantált. A hosszabb távok érintik Hajós Pincefalut is, valamint az összes táv áthalad Császártöltésen (az ország legszebb fekvésű falva verseny 2. helyezettje 2016-ban), ahol évek óta az egyik ellenőrzőpont a Bergervin Borászat Pincéje, tehát alföldi borok kóstolására is lesz lehetőség.

A sík terep ellenére változatos a táj, a mocsáron átvezető tanösvényt, a löszfalakat is magába foglalja, de az erdős részek is számottevőek, a nyílt szakaszok mellett. A Rajt/Célként szolgáló Kiskastély vendégház idén is finomságokkal várja a lelkes túratársakat. Mocsárra fel!

Távok:

Előnevezni 2019. március 1. és május 5. között lehet. Május 5. után csak a helyszínen van lehetőség a regisztrációra.

Részvételi díjak:

50 km: 1500 Ft
40 km: 1300 Ft
30 km: 1000 Ft
20 km: 800 Ft
10 km : 600 Ft

10 éven aluliaknak a részvétel ingyenes

Információ

Tel.: Benedeczki Tamás: +36 30 294 7256
E-mail: kofitt.tse@gmail.com
Web: www.kofitt.hu

Cartographia Kupa kedvezmény: 100 Ft

A túra a Cartographia Kupa része.

Cartographia kupa logo

Következő túra

Tanúhegyek 50/30/20/10/Körúti séta/Gyerektáv A Tanúhegyek-túra a Badacsonyra hívja a túrázókat. Távtól függően a Tóti, a Csobánc, a Gulács, a Szent György-hegy és Szigliget csúcsairól gyönyörködhetünk a csodaszép panorámákban, miközben látnivalók is akadnak bőven! Előnevezni május 15-ig lehet!