funiQ logo

„Háromfalu” kerékpáros túra Obornak erdei pihenőhelyről

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 15 km
Össz. emelkedő:  230 m
Össz. lejtő: -230 m
Magasság max.: 256 m
Magasság min.: 159 m

Útvonal: Obornak Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola – a buszmegálló mellett földút – délre Obornakot kikerülve – Eszteregnye felé aszfaltút (sárga jelzés) – Sormási templom – Kerékpárúton a faluközpontba – északnak Sormási erdő felé – kék jelzés – kék háromszög jelzés – Obornak Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola

  • Túra típusa: Kerékpáros
  • Ajánlott időszak: kora tavasztól őszig
  • Esős időszak után a Sormás–Obornak közötti szakasz erősen sáros
  • Parkolási lehetőség az erdei iskola előtti területen – buszforduló mellett.

Ez a túra egy kis csalással indul a nevében. Az útvonal mentén három települést érintünk, de ezek közül Obornak közigazgatásilag nem önálló, a közel 4 kilométerre lévő Eszteregnyéhez tartozik.

A kerékpáros túra 1-2 óra alatt teljesíthető, amely változatos élményeket nyújt a család minden tagjának. A túra során a zalai erdők természeti értékeivel és jellegzetes kistelepülésekkel ismerhetjük meg. Az útvonal jelentős része aszfaltos út vagy jól karbantartott földút.

Eszteregnye és Sormás közötti út
Eszteregnye és Sormás közötti út Fotó: Kovács Károly

Útvonal

A kirándulás a Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola és Obornaki Vadászház épületegyüttese mellől indul. A teljesen új építésű, ízléses berendezésű szállóépületben az iskolások mellett a természetjárókat, kirándulókat és a családokat is szeretettel várják.

Az erdei iskola melletti buszfordulónál haladjunk nyugat felé a földúton. Az első kereszteződésnél balra fordulunk a kék háromszög jelzésen. Innen jó minőségi erdészeti úton kerekezhetünk déli irányba Obornak település mellett.

szabadtéri oktatótér az obornaki erdei iskolában
Szabadtéri oktatótér az obornaki erdei iskolában Fotó: Kovács Károly
  • obornaki erdei iskola
    Obornaki erdei iskola Fotó: Kovács Károly
  • Obornaki vadászház
    Obornaki vadászház Fotó: Kovács Károly
  • földút az obornaki erdei iskola mellett
    Földút az obornaki erdei iskola mellett Fotó: Kovács Károly

Utunk az erdészeti útról áttér az aszfaltos bekötő útra (sárga jelzésű turistaút), ugyanakkor változatos erdőrészleteket láthatunk. Sokan tudják, hogy Zala az ország egyik legerdősültebb megyéje, területének közel 30%-án erdő található. A leggyakrabban előforduló lombhullató fafajok itt a tölgy, a gyertyán és a bükk. Az Obornak közeli területek lombhullató erdői e 3 fafajból tevődnek össze. Legismertebb a kocsánytalan tölgy. Átlagos magassága 20-40 méter. Koronája karcsú, ágai egyenesek. Levelei hosszú nyéllel csatlakoznak a hajtásokhoz, makkjai viszont nem kocsánnyal csatlakoznak a szárhoz (innen az elnevezés).

öreg tölgyfa az obornaki út mentén
Öreg tölgyfa az obornaki út mentén Fotó: Kovács Károly

A bükk egészen más jellegű növény a tölgy mellett. 40 m magasra is megnövő, egyenes, hengeres törzsű fa. Koronája magas, boltozatos. Zárt állományokban a törzse csak magasan ágazik el, a magányos példányoké jóval lejjebb – ezek koronája félgömb alakúvá fejlődik. A kérge vékony, sima, világos- vagy sötétszürke. A levelek gyakran csak tavasszal hullanak le. Lombja ősszel aranysárgára színeződik. (A bükkerdők leveleik miatt aranylanak télen is.) A gyertyán a nyírfafélék családjába tartozó növény. Viszonylag kistermetű fák. Váltakozó állású, kétszeresen fűrészes, egyszerű leveleik 3–10 cm hosszúak. Virágaik tavasszal nyílnak, szél porozza őket, lecsüngő barkavirágzatot alkotnak. A termés apró makkocska, kb. 3–6 mm hosszú kupacslevelek borítják.

3 km megtétele után érkezünk meg Eszteregnyére. A község déli sarkában a Kisfenyős nevű szántón épületromok találhatók. A monda szerint várkastély állt itt, mely a gazdag Eszter kisasszonyé volt. A nagy erdőt ő hagyta a községre, ezért a nép hálából Eszteregnyének nevezte el a falut. A XX. század fordulóján jelentős volt a háziipar. Híresek voltak a takácsok, a fonás és szövés művészete, a gerencsér és a földedénykészítő. Termékeiket Nagykanizsán árusították. Napjainkban sajnos a kézművesség már a múlté, de helyi élelmiszer még készül a faluban. A Míves Tejmanufaktúra (Csíkfa u. 15.) joghurtokkal és sajtokkal várja az ínyenceket.

Eszteregnye egyik látnivalója a Nagyboldogasszony-templom. A római katolikus templom 1870-ben épült. A templomkertben állíttatták az I. és II. világháborús hősök emlékművét.

Eszteregnyei Nagyboldogasszony-templom
Eszteregnyei Nagyboldogasszony-templom Fotó: Kovács Károly
  • kis tó pihenővel Eszteregnye és Obornak között
    Kis tó pihenővel Eszteregnye és Obornak között Fotó: Kovács Károly
  • átkelés az M7-es felett Eszteregnye és Sormás között
    Átkelés az M7-es felett Eszteregnye és Sormás között Fotó: Kovács Károly
  • út menti kereszt Eszteregnye és Sormás között
    Út menti kereszt Eszteregnye és Sormás között Fotó: Kovács Károly

A templom melletti földúton forduljunk DK-i irányba. Jó minőségű úton haladjunk Sormás felé. Útközben áthaladunk az M7 autópálya felett.

Sormás település neve Saramás alakban fordul elő először 1347-ben. E magyar helységnév a kígyóvirág, vadhagyma jelentésű sárma növényre vezethető vissza. Szent Rókus katolikus temploma a XIX. században épült és egy temető közepén áll a falu szélén. (Egyhajós, egyenes szentélyzáródású.)

A településre beérve kiépített kerékpárúton jutunk a falu orsó alakú központjába. A központban forduljunk északi irányba és a Sormási-erdő felé hagyjuk el a falut. Ez az út a szőlőhegyre vezet. Mivel Sormás sík területen fekszik, a helyi gazdáknak Homokkomáromban van a birtokuk. A kék és piros jelzés találkozásáig folytatjuk a kerekezést, ahol a kék jelzésen ÉNY felé (alra) fordulunk. 1,5 km múlva érkezünk az Obornak előtti Mántai-patak partjához.

sormási Szent Rókus-templom, körülötte a temető
Sormási Szent Rókus-templom, körülötte a temető Fotó: Kovács Károly
  • út Sormás és Homokkomárom között
    Út Sormás és Homokkomárom között Fotó: Kovács Károly
  • fából készült szoborcsoport Sormás főutcáján
    Fából készült szoborcsoport Sormás főutcáján Fotó: Kovács Károly
  • kék háromszög jelzés az erdőben
    Kék háromszög jelzés az erdőben Fotó: Kovács Károly

Itt a kék háromszögön keresztül folytatjuk utunkat Obornak felé. Obornak tipikus egyutcás zalai kistelepülés. Napjainkban Eszteregnyéhez tartozik közigazgatásilag. A településrészt nyugatról a Mántai-patak határolja. Lakóházai között van egy-két felújításra érdemes régi épület. A központban kis fa harangláb áll.

harangláb Obornakon
Harangláb Obornakon Fotó: Kovács Károly

Áthaladunk Obornakon, majd megérkezünk az erdei iskola elé.

Vissza a pihenőhelyhez

Obornaki egzótás erdei pihenőhely Az Obornaki erdei pihenőhelyen a Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola napközis jelleggel már hosszú ideje működik, de 2016-tól a szolgáltatások szálláslehetőséggel is bővültek. Az Obornaki Vadászház több mint 40 fő befogadására alkalmas. 4 gyalogos és 3 kerékpáros útvonalat ajánlunk innen indulva.

A GO IN NATURE projekt együttműködő partnerei