funiQ logo

Vörsi-Berek kör (41 km)

Töltsd le az útvonalat GPX-fájlként a GPS eszközödbe!
Teljes táv: 41 km
Össz. emelkedő:  100 m
Össz. lejtő: -100 m
Magasság max.: 133 m
Magasság min.: 103 m

Útvonal: Balatonberény, községi strand – Balatonszentgyörgy – Csillagvár – Hollád – Somogysámson – Sávoly – Vörs – Balatonberény, községi strand

Somogy és Zala megye határán, a Marcali-háton vezet ez a többé-kevésbé sík túra. Útközben rengeteg szép népi lakóépületet láthatunk, de nem lesz hiányérzetünk út menti keresztek terén sem. A túra elején a Balatontól távolodva megállhatunk a különleges formájú és mindig érdekes programokat kínáló Csillagvárnál, míg utunk második felét a Nagyberek és a Kis-Balaton közti, elsősorban nemzetközi jelentőségű madárvilágáról és vadregényes útjairól ismert táj jellemzik.

madárles a Kis-Balatonhoz vezető kerékpáros útvonal mellett
Madárles a Kis-Balatonhoz vezető kerékpáros útvonal mellett Fotó: funiQ

Vörsön érdemes megállnunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóhelyén, a talpas házban is, ahol elmerülhetünk a Kis-Balaton egykori lápi lakóinak életében.

Útvonal

Kerékpártúránkat Balatonberényben kezdjük, a Balatoni úton lévő községi strand elől. Érdemes körülnézni a kis parknál, amely közvetlenül a kerékpárút mellett, jobb oldalon található, itt láthatjuk az 1956-os emlékművet, a Balaton-partról pedig csodálatos fényképeket készíthetünk.

épített keret egy szép, balatonberényi panorámafotóhoz
Épített keret egy szép, balatonberényi panorámafotóhoz Fotó: funiQ
  • a Badacsony látképe Balatonberény partjáról, háttérben a Guláccsal és a Tóti-heggyel
    A Badacsony látképe Balatonberény partjáról, háttérben a Guláccsal és a Tóti-heggyel Fotó: funiQ
  • a balatonberényi községi strand bejárata
    A balatonberényi községi strand bejárata Fotó: funiQ
  • Balatonberényi kilátás a Balatonra hattyúkkal, háttérben Vonyarcvashegy és Balatongyörök a hegyekkel
    Balatonberényi kilátás a Balatonra hattyúkkal, háttérben Vonyarcvashegy és Balatongyörök a hegyekkel Fotó: funiQ
  • Keresztelő Szent János-templom Balatonberényben
    Keresztelő Szent János-templom Balatonberényben Fotó: funiQ
  • befalazott, régi kőkapu és apró ablak a Keresztelő Szent János-templom falán Balatonberényben
    Befalazott, régi kőkapu és apró ablak a Keresztelő Szent János-templom falán Balatonberényben Fotó: funiQ
  • a balatonberényi Keresztelő Szent János-templom belseje
    A balatonberényi Keresztelő Szent János-templom belseje Fotó: funiQ
  • Nepomuki Szent János-szobor a balatonberényi  Keresztelő Szent János-templom kertjében
    Nepomuki Szent János-szobor a balatonberényi Keresztelő Szent János-templom kertjében Fotó: funiQ
  • Szentháromság-szobor a balatonberényi Keresztelő Szent János-templom mellett
    Szentháromság-szobor a balatonberényi Keresztelő Szent János-templom mellett Fotó: funiQ
  • apró oltár a balatonberényi Keresztelő Szent János-templom mellett
    Apró oltár a balatonberényi Keresztelő Szent János-templom mellett Fotó: funiQ

A parkkal szemben, a Balatoni út túlsó oldalán található a vasútállomás, illetve innen indul déli irányba a Kossuth Lajos utca. Keljünk át a Balatoni utcán, és folytassuk utunkat a Kossuth utcában. Keresztezzük a Budapest–Nagykanizsa vasútvonalat, és hamarosan megérkezünk a kereszteződéstől 500 méterre az út bal oldalán álló Keresztelő Szent János Plébániatemplomhoz. Szánjunk időt a középkori eredetű, barokk stílusú templom és környéke megtekintésére!

Továbbhaladunk a kellemes hangulatú Kossuth utcán. Utunk során több régi, hagyományos lakóházat figyelhetünk meg. Kiemelkedik közülük az utca jobb oldalán található tájház, amely itt a Múltház nevet viseli.

Balatonberényben is, de túránk során több településen, illetve külterületen is érdemes megfigyelnünk a sok út menti keresztet, feszületet. A település végén egy feszületnél az út kétfelé ágazik, mi a jobbra tartó Mise utcán haladva hagyjuk el Balatonberényt. Már láthatjuk a következő település, Balatonszentgyörgy templomának tornyát. A Mise úton érkezünk Balatonszentgyörgyre, és egészen a 76-os számú főút kereszteződéséig megyünk. Kellő körültekintéssel jobbra fordulunk a 76-os útra, de ezen csak 100 métert haladunk, mert az első lehetőségen balra, a Csillagvár utcára kanyarodunk. Balra található a település művelődési háza, majd pedig a Szent György Plébániatemplom.

a balatonberényi tájház, amely a Múltház nevet viseli
A balatonberényi tájház, amely a Múltház nevet viseli Fotó: funiQ
  • Múltház Balatonberényben
    Múltház Balatonberényben Fotó: funiQ
  • nádtetős lakóház Balatonszentgyörgyön
    Nádtetős lakóház Balatonszentgyörgyön Fotó: funiQ
  • szép állapotú nádtetős lakóház Balatonberényben a Múltház szomszédságában
    Szép állapotú nádtetős lakóház Balatonberényben a Múltház szomszédságában Fotó: funiQ
  • kőkereszt a Kossuth Lajos utca mentén Balatonberényben
    Kőkereszt a Kossuth Lajos utca mentén Balatonberényben Fotó: funiQ
  • kilátás a Balatonberényből kivezető Mise utcáról
    Kilátás a Balatonberényből kivezető Mise utcáról Fotó: funiQ
  • Szent György-templom Balatonszentgyörgy
    Szent György-templom Balatonszentgyörgy Fotó: funiQ
  • a balatonszentgyörgyi Szent György-templom belső tere
    A balatonszentgyörgyi Szent György-templom belső tere Fotó: funiQ
  • műemléki védelem alatt álló felújított, XIX. századi lakóház Balatonszentgyörgyön
    Műemléki védelem alatt álló felújított, XIX. századi lakóház Balatonszentgyörgyön Fotó: funiQ
  • balatonszentgyörgyi Talpasház
    Balatonszentgyörgyi Talpasház Fotó: funiQ
  • műemléki tábla a balatonszentgyörgyi Talpasház falán
    Műemléki tábla a balatonszentgyörgyi Talpasház falán Fotó: funiQ
  • a balatonszentgyörgyi Talpasház tornáca
    A balatonszentgyörgyi Talpasház tornáca Fotó: funiQ
  • Balatonszentgyörgyi Talpasház
    Balatonszentgyörgyi Talpasház Fotó: funiQ

Tovább kerékpározunk a Csillagvár utcán. Az út mindkét oldalán több értékes, szép népi lakóépület fekszik, érdemes megfigyelnünk őket. Kiemelkedő látványosság a Talpasház, amely a templomtól 500 méterre a Csillagvár utca bal oldalán található. Az utcán tovább haladva ismét egy feszülethez érkezünk, amelynél útelágazás található. Mi a jobbra tartó úton kerékpározunk tovább. Az útelágazástól 800 méterre már tábla is jelzi a letérési lehetőséget balra, a Csillagvár felé. Balatonszentgyörgy jellegzetes épületét mindenképpen keressük fel! Ehhez balra, az Irtási dűlőre fordulunk, és a táblákat követve betonúton érkezünk meg a kellemes, kis erdőben fekvő Csillagvárhoz. Az épület és környéke megismerésére szánjunk elegendő időt.

Csillagvár, Balatonszentgyörgy A világon egyedülálló, csillag alaprajzú épületben ma múzeumot találunk, ahol két állandó kiállítás is vár ránk: Európa legnagyobb plüssmaci kiállítása és középkori életpanoptikum, emellett egy szintén egyedülálló huszármúzeumot is bejárhatunk a balatonszentgyörgyi vadászvárban.

a Csillagvár Balatonszentgyörgyön
A Csillagvár Balatonszentgyörgyön Fotó: funiQ

A vártól a már ismert úton térünk vissza az útelágazáshoz. Itt most balra fordulunk, és azon az úton haladunk tovább, amelyről a Csillagvár megtekintése miatt letértünk. 800 métert megtéve megérkezünk a Balatonszentgyörgyhöz tartozó Battyánpusztára. Az útkereszteződésnél tábla jelzi az irányt a 4 km-re fekvő Hollád felé. Mi is erre, tehát balra fordulunk. 2,5 km-t kerékpározunk, ekkor áthaladunk az M7-es autópálya fölött, majd a 7-es főút kereszteződéséhez érkezünk, amelynél körforgalom található. A körforgalomból a második lehetőségen hajtsunk ki, Hollád felé. Innen már csak 500 métert kell haladnunk, és balra meg is találjuk a Hollád faluba vezető Rákóczi utat. Mielőtt továbbmennénk Somogysámson felé, ha időnk engedi, tehetünk egy kitérőt Holládra.

szép kereszt Battyánpuszta és Hollád között
Szép kereszt Battyánpuszta és Hollád között Fotó: funiQ
Tipp: Itt lehetőségünk nyílik arra, hogy felkeressük a holládi Bari-hegyen található, kedves kis Szent Donát-kápolnát, amely festői környezetben helyezkedik el. Felkeresése azonban csak gyakorlottabb kerékpárosoknak ajánlható, illetve akkor tegyük meg, ha kellő idő áll rendelkezésünkre. A kápolnához több út is vezet. Hollád központjából, a római katolikus templom melletti sóderes utat Z▲ jelzéssel látták el, nekünk is ezen kell menni. Elhaladunk a temető mellett, összesen 1,1 km-t teszünk meg a jelzésen, amely aztán balra fordul. Itt lehetőségünk van a jelzés követésére, amely egészen a kápolnáig vezet bennünket, ezen út bizonyos részei azonban csak gyalogosan járhatók.
Másik lehetőségünk, hogy annál a pontnál, ahol a Z▲ balra tér, mi egyenesen folytatjuk utunkat, jelöletlen útszakaszon. Egy mélyútban haladunk, itt a terepviszonyok miatt célszerűbb tolni a kerékpárt. Ez a szakasz rövid, csupán 600 méter, viszont az erős emelkedő miatt megterhelő. Az emelkedő tetején hamarosan útkereszteződéshez jutunk, itt érjük el a Z– turistajelzést. Balra fordulunk. A Z– jelzésen teszünk meg 1,2 km-t majd az út egy feszületnél hirtelen balra kanyarodik, és innen már pár métert kell csak kerekezni, hogy meglássuk a balra letérő irányt a kápolna felé. Az utat tábla jelzi. A kápolna megtekintése után ugyanezen úton térünk vissza Holládra. A visszafelé haladásánál legyünk figyelmesek annál a pontnál, ahol a Z– jelzésről a jelöletlen földútra térünk le! Amint az az útvonalleírásból is látható, kápolna megközelítése Hollád felől kissé kalandos, így amint említettük, kellő felkészültségű kerékpárosoknak ajánljuk.
a holládi Szent Donát-kápolna hátsó oldala
A holládi Szent Donát-kápolna hátsó oldala Fotó: funiQ
  • a holládi Szent Donát-kápolna
    A holládi Szent Donát-kápolna Fotó: funiQ
  • a holládi Szent Donát-kápolna belső tere
    A holládi Szent Donát-kápolna belső tere Fotó: funiQ
  • feszület a holládi Szent Donát-kápolnához vezető út mellett
    Feszület a holládi Szent Donát-kápolnához vezető út mellett Fotó: funiQ
  • Hollád látképe
    Hollád látképe Fotó: funiQ
  • harangláb Holládon
    Harangláb Holládon Fotó: funiQ
  • Urunk színeváltozása-templom Holládon
    Urunk színeváltozása-templom Holládon Fotó: funiQ
  • kőkereszt és I. világháborús emlékmű Holládon
    Kőkereszt és I. világháborús emlékmű Holládon Fotó: funiQ
Létezik még egy megközelítési lehetőség, amely jól járható kerékpárral (sőt autóval is), ehhez azonban a 7-es főúton is kell haladnunk egy keveset. Ehhez még Hollád előtt (Balatonszentgyörgy irányából érkezve) a 7-es főút körforgalommal ellátott kereszteződésében nem Hollád felé fordulunk, hanem egy kihajtási lehetőséggel később, Balatonkeresztúr irányába. 3,6 km-t teszünk meg a 7-es úton, majd az M7-es autópálya fölött áthaladva a jobbra induló Z– turistajelzéssel ellátott földútra kanyarodunk, és ezen kerékpározunk 1,9 km-t egészen a kápolnát jelző tábláig, amely most utunk jobb oldalán fog elhelyezkedni. Ez a megközelítési lehetőség kerékpárral jól járható ugyan, itt viszont a főúton is kell haladnunk, ezért fokozott figyelmet kíván!

Ha nem keressük fel a kápolnát, utunkat a Hollád felé vezető Rákóczi utca kereszteződésétől folytatjuk tovább. Balatonszentgyörgy felől érkezve tehát nem térünk le Holládra, hanem egyenesen haladunk tovább az innen alig több mint 4 km-re fekvő Somogysámsonba. A település központjában lévő római katolikus templomot elhagyva jobbra tábla jelzi a lekanyarodási lehetőséget az innen csupán 2 km-re fekvő Sávoly felé. Ez a Zrínyi utca, ezt az utat követjük. A települést a Petőfi utcán érjük el, ezen kerekezünk a római katolikus templom előtt található útkereszteződésig, itt jobbra fordulunk a Rákóczi utcába. A Rákóczi utca hamarosan erős bal kanyart ír le, így érjük el a 7-es főút kereszteződését. Kellő körültekintéssel keljünk át az úton, és folytassuk utunkat a Szabadság utcában.

a somogysámsoni faluház
A somogysámsoni faluház Fotó: funiQ

A település házait elhagyva áthaladunk az M7-es autópálya felett, majd egy rövidebb kellemes, erdei szakaszon folytatódik utunk. Közel másfél kilométer múlva elérkezünk a Budapest–Nagykanizsa vasútvonal átkelőjéhez. Áthaladva az út jobbra fordul és meg is érkezünk a sávolyi vasútállomásra. Az épület előtt elhaladva túránkat földúton folytatjuk tovább, a vasúttal párhuzamosan. Ezt az irány követjük.

Túránk legkellemesebb szakaszához érkeztünk, tőlünk balra terül el a Kis-Balaton vadregényes tája. A jó minőségű, sóderes úton könnyen haladunk. Útba ejtünk egy fából épült madármegfigyelő tornyot, és hamarosan a Marót-völgyi csatorna kis fahídjához érkezünk.

Utunkat tovább folytatjuk a földúton, amely 800 méter múlva erősen balra kanyarodik. Itt jobbra (szinte eredeti irányunkhoz képest egyenesen) egy kisebb út ágazik ki, mi viszont nem ezen, hanem az előbbi úttal együtt balra fordulunk. Ismét egy éles kanyarhoz érkezünk, ezúttal jobbra tartunk, és 700 méter múlva enyhébb bal kanyarral jutunk egy újabb fahídhoz. A hídon óvatosan keljünk át, mert a fapallók között nagyobb hézag is található, amelybe a vékonyabb kerékpárgumi belecsúszhat!

erdei útszakasz Sávoly után
Erdei útszakasz Sávoly után Fotó: funiQ
  • a Budapest–Nagykanizsa vasútvonal átkelője
    A Budapest–Nagykanizsa vasútvonal átkelője Fotó: funiQ
  • áthaladva a Budapest–Nagykanizsa vasútvonalon, tábla jelzi a Kis-Balaton irányát
    Áthaladva a Budapest–Nagykanizsa vasútvonalon, tábla jelzi a Kis-Balaton irányát Fotó: funiQ
  • a sávolyi vasútállomás
    A sávolyi vasútállomás Fotó: funiQ
  • sóderes ösvény Sávoly közelében
    Sóderes ösvény Sávoly közelében Fotó: funiQ
  • Marót-völgyi-csatorna
    Marót-völgyi-csatorna Fotó: funiQ
  • esőbeálló Sávoly és Főnyed között
    Esőbeálló Sávoly és Főnyed között Fotó: funiQ
  • Marót-völgyi-csatorna
    Marót-völgyi-csatorna Fotó: funiQ
  • madárles a Kis-Balatonhoz vezető kerékpáros útvonal mellett
    Madárles a Kis-Balatonhoz vezető kerékpáros útvonal mellett Fotó: funiQ
  • fahíd a Marót-völgyi-csatorna fölött
    Fahíd a Marót-völgyi-csatorna fölött Fotó: funiQ
  • madármegfigyelő állomás Vörs közelében
    Madármegfigyelő állomás Vörs közelében Fotó: funiQ
  • fahíd a Marót-völgyi-csatorna fölött a Kis-Balatonnál
    Fahíd a Marót-völgyi-csatorna fölött a Kis-Balatonnál Fotó: funiQ

A híd után az út jobbra kanyarodik, és egy-két kisebb kanyart leírva 1 km múlva kereszteződéshez érkezünk. Közben tőlünk balra már megláthatjuk a fából épült kilátót, amelyet balra fordulva érünk el. Nem nagy kitérő, ezért érdemes felkeresni. A kilátóból szemügyre vehetjük a Kis-Balaton végtelen nádrengetegét. Az előbb említett kereszteződésnél túránk fő útvonala jobbra fordul, és ismét, rövid időn belül harmadszor egy kis fahídon haladunk át.

Innen 700 métert kell haladnunk, és ismét a Budapest–Nagykanizsa vasútvonal átkelőjéhez érkezünk. Átkelünk, és már láthatjuk is a vörsi Szent Márton Plébániatemplom tornyát. A faluba beérve az úttól jobbra találjuk a tűzoltómúzeumot, valamint érdemes pár száz méteres kitérőt tenni a jobbra induló Dózsa György utcában lévő vörsi tájházhoz. A talpas háznak is nevezett nyári nyitvatartású látogatóhely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik, és a Kis-Balaton hagyományos használati eszközeit, elsősorban a népi halászati módszerekhez kapcsolódó szerszámokat, a táj népi építészetét, a lápból élő pákászok életmódját ismerteti.

Vörs

a vörsi tájház nádtetős épülete
A vörsi tájház nádtetős épülete Fotó: funiQ
  • a vörsi Szent Márton püspök-templom
    A vörsi Szent Márton püspök-templom Fotó: funiQ
  • a vörsi tájház díszes faragású tornáca
    A vörsi tájház díszes faragású tornáca Fotó: funiQ
  • vörsi tájház
    Vörsi tájház Fotó: funiQ
  • a vörsi tájház tornáca
    A vörsi tájház tornáca Fotó: funiQ
  • Tűzoltó Szertár és Kiállítás Vörsön, előtte egy régi tűzoltóautóval
    Tűzoltó Szertár és Kiállítás Vörsön, előtte egy régi tűzoltóautóval Fotó: funiQ
  • Tüskevár ABC Vörsön
    Tüskevár ABC Vörsön Fotó: funiQ

A kitérő után visszafordulunk, és az Ady Endre utcán haladunk tovább egészen a római katolikus templomig. A templom után balra fordulunk, az Alkotmány utcára, majd hamarosan, a fő irányt követve jobbra, a Kossuth Lajos utcára. Ez vezet ki bennünket a településről, és 1,5 km múlva el is érjük a Balatonszentgyörgyöt Holláddal összekötő utat. Itt balra, Balatonszentgyörgy irányába kanyarodunk, ahová 1 km-t megtéve meg is érkezünk. Áthaladunk a 76-os számú főút alatt, majd a híd utáni első lehetőségnél balra fordulunk, és ismét keresztezzük a vasúti fővonalat. A Berzsenyi Dániel utcán haladunk, majd a 76-os főút előtt jobbra, az úttal párhuzamosan futó kerékpárútra térünk.

A kerékpárúton 1,3 km-t teszünk meg, míg elérkezünk a főútról Balatonberény felé vezető bekötőútig. Ezen áthaladunk, és az út túloldalán futó Balatoni Bringakörúton jobbra, Balatonberény, Balatonmáriafürdő felé fordulunk. 2,7 km múlva megérkezünk Balatonberénybe, és a település kezdetétől még 1,5 km-t haladva eljutunk túránk kezdő és egyben végpontjához, a községi strandhoz.