funiQ logo

Szent Mihály-templom, Hegykő

Hegykő központjában, a Csipkeház mellett található a Szent Mihály római katolikus templom.

Szent Mihály-templom
Szent Mihály-templom Fotó: funiQ

Hegykő régi temploma már állt az 1630-as években. Az egykori torony és sekrestye nélküli gótikus épületnek egy oltára volt, szószékét kőből faragták. Valószínűleg a mostani templom mögötti mocsaras, süllyedékeny területen állt, ezért kellett elbontani.

Az új, egytornyos, háromhajós neoromán stílusú templom 1904-ben épült föl Schiller János tervei alapján. Az épületet ekkor hozták előre a házsor vonalába.

1931-ben megmagasították a templom tornyát, amiben ma három harang található: a Szent Anna-harang, a Szent Mihály-harang és a lélekharang. A harangokat Seltenhofer Frigyes fiai és Szlezák Ráfáel öntötték.

A főoltár és a szószék a soproni Mechle-műhelyben készült fertőrákosi kőből, a fa mellékoltárokat a soproni Abperl Gusztáv faragta 1908-ban. A régi templomból csak három fából készült szobor maradt meg: a népies Madonna, az Ég Királynője és egy barokk angyal. A templom berendezése az 1900-as évek elejéről való. A templom orgonáját 1927-ben építette Fittler Sándor, Szakács István átépítette 1980-ban.

A belső tér freskóit 1956-ban festette Prokop Péter pap-festőművész, a 20 évvel későbbi kereszt stáció képei is az ő keze munkáját dícsérik. Bal oldalon a Megtestesülés titka látható: az Angyali üdvözlet, Jézus születése és az Utolsó vacsora. Jobb oldalon a Megváltás titkának ábrázolását tekinthetjük meg: a keresztre feszítés, Ádám és Éva bűnbeesése a kígyóval és egy kivont kardú angyallal ábrázolva, majd a Feltámadás és az Egyház születését láthatjuk.

A főoltáron a Sátánt legyőző Szent Mihály szobra, mellette Szent István és Szent László királyok szobrai állnak. A bal oldali mellékoltár Jézus Szent Szíve tiszteletére készült, Szent József és Szent Imre szobrai találhatóak rajta, fölötte Szűz Mária, mint a Világ Királynője tapossa szét a kígyó fejét. Ez utóbbi kép különös érdekessége az alul látható hegykői falurészlet. A jobb oldali mellékoltár a lourdes-i Szűz Mária oltára, mellette Szent Joachim és Szent Anna szobra áll. A márvány keresztelőkút bronz rátétjén a Szentlélek jelenik meg galamb formájában.

A templom magyar szenteket és boldogokat ábrázoló színes boltíves ólomüveg ablakait Árkayné Sztehlo Lili készítette 1957-ben. A szentély két üvegablakáról a település két fogadott ünnepének a szentje, Szent Vendel és Szent Sebestyén tekint le. A hajó bal oldalán (elölről nézve) a következő szentek láthatók: Gizella, István, László, Erzsébet, Assisi Szent Klára és Szent Ferenc. Jobb oldalt Szent Margit, Imre, Gellért, Kinga, Boldog Csáki Mór és Szent Erzsébet.

a hegykői Szent Mihály-templom
A Szent Mihály-templom és a Csipkeház Fotó: funiQ

2004-ben, a templom építésének 100. évfordulóján az épületet teljesen felújították. A munkálatok során a templom keleti főfala alatt egy téglából épített kút került elő. Mivel felette boltívet találtak, ezért az már bizonyosan ott volt az új templom építésekor. A kút ilyen módon való meghagyására több magyarázat létezik, ezek nem is zárják ki egymást. Egyrészt lehetséges, hogy meg kívánták előzni a régi templom lebontásának az okát, mert a kút összegyűjti a talajvizet, és így az altalaj nem ázik át. A második magyarázat szerint szakrális jelentése van a kútnak, illetve a kút vizének, de az is lehetséges, hogy a kút egyszerűen a község ivóvizét biztosította, ezért kellett meghagyni, és később falazták be, amikor az már szükségtelenné vált. A felújításkor a kutat kovácsoltvas ráccsal fedték be, azóta a templom oldalán tábla is jelzi a helyét.

A templom bejáratától jobbra található Páduai Szent Antal szobrot, mely jobb kezében liliomot, bal kezében csukott könyvet és a gyermek Jézust tartja, Árki József és felesége, Rozália állíttatta 1926-ban. A házaspár egyetlen gyermeke nem tért haza a háborúból, ezért fájdalmukban Szent Antalhoz imádkoztak segítségért, és fogadalmat tettek, hogyha gyermekük mégis visszatér, akkor szobrot állítanak a szentnek. 1926-ban elveszettnek hitt fiuk kopogtatott az ajtón, aki 5 év hadifogság után tért haza. A szülők tartották magukat ígéretükhöz és még abban az évben felállíttatták a fogadalmi szobrot.

Elérhetőség

Cím: 9437 Hegykő, Kossuth Lajos utca 27.
Tel.: +36 99 376 946
E-mail: freisner@rlan.hu
Web: www.hegykoplebania.hu