funiQ logo

Kis-Gellért-hegy

A Gellért-hegy nyugati határa felé helyezkedik el a 168 méter magas, alig elkülöníthető Kis-Gellért-hegy, más néven a „Szikla”.

A csendes, a XX. század közepéig szinte lakatlan terület a II. világháború alatt légvédelmi tüzérség és az elhárító vadászgépek tevékenységének irányító-központjává vált. Ideális katonai vezetési pont volt, mert az objektum a lehető legkevésbé volt kitéve a levegőből várható támadásoknak: a várostól és az ipari területektől távol helyezkedett el, ezáltal a felderítés vagy a véletlen bombatámadás esélye nagyon alacsony volt, és a több mint 150 méter magas szikla pedig megóvta a központot az esetlegesen bekövetkező bombázástól is. A vezetési pont kiépítésének terve 1938-ban született meg, azonban csak később, már a háború kezdete után kezdődött el a megvalósítása.

Kis-Gellért-hegy
Kis-Gellért-hegy Fotó: funiQ

A hely geológiai adottságait és az ott lévő borospincéket felhasználva a háború alatt Magyarország legnagyobb fedezéke lett. Nemrégiben, az ezredforduló után szerelték csak le, addig innen irányították a honi légvédelmet. A város lakossága ebből nem sokat vett észre, ugyanis a honvédség negyedkör alakú épülete jótékonyan takarta az objektumot.

Napjainkban az irányítóközponthoz csatlakozó kis-gellért-hegyi alagutakban a Magyar Telekom faxközpontja található.