Magyar Szentek temploma

A Magyar Szentek temploma a XI. kerületben, a Petőfi híd budai hídfő mellett, az ELTE Lágymányosi Campussal szemben található. Mivel a templom egyetemi épületekkel van körülvéve, így nemcsak a kerületi lakosoknak, hanem az itt tanuló fiatalok számára is fontos lelki központ.

Magyar Szentek-temploma
Magyar Szentek-temploma Fotó: funiQ

A Magyar Szentek temploma eredetileg az 1996-ra tervezett Világkiállításon a vatikáni pavilon épülete lett volna. Az eredeti tervek szerint az épületet a kiállítást követően alakították volna át, és ezután szentelték volna templommá. A Világkiállítás azonban meghiúsult, így az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye úgy döntött, hogy az eredeti tervek átdolgozása után felépítteti a templomot.

Magyar Szentek-templomának bejárata
Magyar Szentek-templomának bejárata Fotó: funiQ

A templom és a plébánia épületegyüttese Török Ferenc Ybl Miklós- díjas, Kossuth-díjas és a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett tervező, valamint Balázs Mihály Kossuth-díjas, Ybl Miklós-díjas és a Prima Primissima díjat is elnyert építész tervei alapján épült. Az építkezés anyagi fedezetét a Főegyházmegye biztosította, amelyet a Vatikán jelképes adományán kívül külföldi és hazai adakozók is támogatták. A templom alapkövét Paskai László bíboros, prímás, érsek 1995-ben tette le, és a következő év augusztusában ő szentelte fel a templomot. Az építkezést Dr. Benedetti Tibor építész felügyelte.

Magyar Szentek-temploma
Magyar Szentek-temploma Fotó: funiQ

A templom alapterülete körülbelül 640 m², emellett a lent található, kolumbáriumként használt altemplom alapterülete is ugyanekkora. A kupola átmérője 24 méter, és a belső teret az úgynevezett kápolnakoszorú egészíti ki. A kompozíció klasszicista jellegét a kápolnakoszorút elválasztó toszkán oszlopsor is hangsúlyozza. A sok kis ablaknak köszönhetően a fényforrások egyedi módon világítják meg a belső teret.

A templom külsejét termés- és faragott kő, beton, csiszolt kis kőlapok, nyerstégla-falak, rétegelt-ragasztott fatartók, és vörösréz kupolafedés díszíti. A templomnak van egy kis, belső udvara, kívül pedig egy parkosított tér övezi.

az összeépített Ökumenikus templom és Magyar Szentek-temploma
Az összeépített Ökumenikus templom és Magyar Szentek-temploma Fotó: funiQ

A Magyar Szentek temploma a Felsőlágymányosi hívek plébániatemploma lett. A templom méltó emléket kívánt állítani az ország szentéletű és boldog emlékű nagyjainak. 2001-ben Paskai László bíboros, prímás, érsek a templomot plébániatemplom rangra emelte, és Magyar Szentek Plébániára változtatta a nevét.

A templom szomszédságában található a Lágymányosi Ökumenikus Központ temploma, amely szintén fontos szerepet tölt be a lágymányosi hitéletben.

Túraajánlatok

Építészeti kalandozások Újbudán Ez az útvonal a XI. kerület építészeti érdekességeit fedezi fel. Az elsősorban a XX. századból származó építészeti emlékek közül különösen érdekesek azok, amelyek egykori ipari vagy közlekedési funkciójuk elvesztése után megmaradtak, de új szerepet kaptak.