A XI. kerületi Nádorkert a XX. század elején megkezdődő beépítésnek köszönhetően Budapest egyik legnagyobb ipari területévé vált. A századelőn többek között gépgyár, gázgyár, kávégyár is létesült ezen a környéken – az 1900-as évek végén pedig itt kezdte meg az üzemelését a Budai Hengermalom.

Az alföldi mezőgazdasági nagybirtokok bőségesen termő területek, amelyekről jó minőségű gabonákat lehetett feldolgozni. Magyarország méltán híres volt az acélos búzájáról, jó minőségű kenyeréről, mely keresett árucikk volt itthon és külföldön egyaránt. Az Alföldön jó természetföldrajzi adottságokkal rendelkező birtokok voltak, emellett a korszerű közlekedési- és szállítási útvonalak kiépítése is segítette a magyar malomipar felívelését. A gabona budai – később budapesti – malmokba jutását a dunai folyami hajózás és a vasútépítés fejlesztése is elősegítette. Ezáltal a malomipar Magyarország egyik legfontosabb, legnagyobb és a kivitel szempontjából legjövedelmezőbb iparágává vált.

A gabonát korábban évszázadokon keresztül vízzel, széllel, illetve állati erővel hajtott malmokban őrölték. Már Széchenyi István is megálmodott egy olyan malmot, amelyet gőzgép hajt, és kő helyett hengerszéken őröl. A gőzgépek elterjedése meg is hozta az áttörést – az első gőzmalmot 1836-ban létesítette a Soproni Gőzmalom Társaság. Ekkor a hengerszékek átvették a malomkövek helyét, és a malmokban már nem kőből készült őrlőszerkezetekkel, hanem forgó, rovátkolt vashengerekkel őrölték meg a kenyérsütéshez való gabonát.

A vashengerek gyors kopása nagy gondot okozott, ezért további fejlesztésekre volt szükség. Az első korszakalkotó változást a súlynyomású hengerszék feltalálása jelentette, amely Wegmann Frigyes svájci mérnök nevéhez fűződik. A korábban lakatosinasként dolgozó mérnök, Mechwart András megvásárolta a Wegmann-féle hengerszékek gyártási jogát, ezután pedig bevezette a kéregöntésnek nevezett kohászati eljárást – Wegmann találmányának porcelánhengereit, mivel nem voltak alkalmasak a gabonaszemek felaprításához, kéregöntésű acélhengerekkel helyettesítették, a hengerpárok rugós és gyűrűs szorítással működtek, a hengerszékek burkolatot kaptak, és a hengermalom más szerkezeti elemeit is továbbfejlesztették. A hengerszékek kíméletesebben őröltek, mint a malomkövek, így a budapesti malmok jelentős részében a XIX. század végére már hengerszékek végezték az őrlési folyamatot.

1887-ben Haggenmacher Károly szabadalmaztatta az általa feltalált síkszitát, amely a Mechwart-féle kéregöntéses eljárással karöltve lényeges fordulatot hozott a gabona őrlési folyamatában. Az új eljárásoknak köszönhetően Budapest hamarosan Európa második legnagyobb malomipari nagyhatalma lett. A Dunán keresztül, uszályokkal hordták a gabonát a malmokba az Alföldről, elsősorban Bácskáról és Bánátról, azonban a megfelelően kiépített infrastruktúrának köszönhetően a nyugatról érkező gabona feldolgozása sem okozott gondot.

A kéregöntéses eljárás és a síkszita bevezetése nemzetközi viszonylatban is meggyorsította a malomipar műszaki és gazdasági fejlődését is. Ekkoriban külföldről is sokan látogattak el Magyarországra tanulmányozni a malmok működését.

A legtöbb malom a Soroksári út környékén épült meg, azonban a XIX. század második felére lassan elfogytak a környéken lévő beépíthető területek. Az 1838-ban, gróf Széchenyi István támogatásával megalakult Pesti Hengermalom Részvénytársaság Újbudát szánta a következő malomtelephelynek, mert a városrésznek nem voltak állandó lakosai, és megfelelő közlekedési- és területi adottságokkal rendelkezett. A gyorsan végbemenő építkezés után, 1909-ben beüzemelték az első hengerszéket – innen ered a XI. kerületi Hengermalom út elnevezése is. A gabonát hatalmas, egybeépített silókban tárolták, ahová emberi kéz érintése nélkül – a minőség romlását elkerülendő –, elevátorszerkezettel jutott el a nyersanyag.

A mintegy tízezer négyzetméter alapterületű ipartelepet folyamatosan korszerűsítették. 1928-ban az üzemeltetését átvette az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaság. A Budai hengermalmot 1948-ban Budai Malom néven államosították Kelenföld, Albertfalva és Újbuda többi gyárával együtt. Az 1990-es években, rendszerváltás utáni privatizáció során a Budai Malomból Budai Malomipari Kft. lett, amely évről évre egyre nagyobb adósságot halmozott fel, így a malmot a 2000-es évek közepén végleg bezárták. A hengermalom felszámolása több mint tíz évvel ezelőtt kezdődött el, és a tisztázatlan körülmények miatt még a mai napig tart.

A Budai Hengermalom épülete napjainkban helyi védelem alatt áll.