A több mint százéves Kelenföldi Erőmű a létesítése óta kiemelkedő műszaki színvonalon üzemel, a folyamatos korszerűsítésekkel követi a gazdasági és technikai változásokat. Bár az idők során a hőerőmű ipari emlékművé vált kapcsolóházát tíz éve bezárták, azonban az energiatermelés a mai napig sem ért véget.

Az Erőmű megépítéséről 1911-ben született meg a döntés. Budapest vezetése gondosan választotta ki a helyszínt – a hőerőmű működéséhez szükséges alapvető feltételek a kedvező közlekedési kapcsolatok, a megfelelő vízellátás, valamint a nagy mennyiségű szén megléte. Továbbá fontos szempont volt az is, hogy a környéken kevés állandó lakos legyen, ugyanis az Erőmű működése magas károsanyag-kibocsátással jár. A kezdeti tervek szerint Soroksáron épült volna meg, azonban a kelenföldi téli kikötő ideálisabb helyszín volt a hőerőmű létesítésére, még a szélirány tekintetében is megfelelőnek bizonyult.

Az Erőmű 1914-ben kezdte meg az üzemelést. Reichl Kálmán, műegyetemi tanár építési tervei világszínvonalú létesítmény megépítését tették lehetővé – a századelő korában rendkívül korszerűnek számított. Nem dugattyús gőzgéppel, hanem turbina segítségével hajtott három fázisú, ötven Herzes, tíz kilowattos áramot termelő generátorokat használtak az energiatermelésre. A széntüzeléses, kis nyomású kazánokban végbemenő termelés a kor adottságainak megfelelő volt.

A szenet iparvágányon szállították, 1917-ben már napi több mint száz vagonnyit. A salakot először vízzel, betoncsatornákon keresztül vitették ülepítőbe, utána pedig vonattal. A tüzelőanyag a vagonoktól a kazánokig emberi kéz érintése nélkül jutott el, így a por miatti egészségtelen munkafolyamatokból adódó problémákat ki lehetett küszöbölni. A gazdaságosság érdekében a tatabányai szénmedence szenét rendelték meg, amely olcsó volt ugyan, de gyenge minőségű. A korabeli háztartásokban megtalálható sparheltek – kombinált, fa és szén tüzelésével működő tűzhely és sütőberendezések – többnyire alkalmatlanok voltak a rossz minőségű szén elégetésére, sőt az addig Dunába öntött, a korábbi korszerűtlen erőművekben felhasználhatatlan porszenet is elégették a kazánokban. A probléma megoldására vegyészeti laboratóriumot létesítettek, amelyben a szén folyamatos vizsgálatát végezték.

A Kelenföldi Erőmű kazánjait 1914-ben kezdték működtetni – eközben a korábbinál sokkal olcsóbb ár miatt annyira megnőtt a fogyasztás, hogy 1922 és 1943 között két bővítési szakasz keretében újabb gőzkazánok és turbinák telepítésére is sor került. A II. világháború előtt a tizenkilenc kazán és nyolc turbina már harmincnyolc bar gőznyomáson dolgozott, és harminc kilowattos közvetlen fogyasztói kábeleken biztosította az áramellátást.

A II. világháború során az Erőmű szerencsére nem szenvedett helyrehozhatatlan károkat. Egyszer csapódtak be a területére a déli vasúti összekötő híd megsemmisítésére szánt bombák. A világháború vége után, 1947-ben a termelés már el is érte a négy évvel korábbi szintet.

Kevés újbudai lakos tud a háború idején épült alagútról, amely a Duna alatt vezet át a Kopaszi-gát felől a pesti partra. A katonai szakértők tisztában voltak a légitámadások veszélyeivel – az Erőmű erősáramú kábelei a Duna-hídon vezettek át, amely különösen nagy veszélynek volt kitéve a II. világháborúban. Ezért 1934-ben megtervezték az alagutat, amely végül 1940 és 1943 között épült meg. Az alagútban egy tíz kilowattos elektromos kábelt, valamint a MÁV kommunikációs kábeleit helyezték el. Hámory Gaszton műszaki ezredes intézkedéseinek köszönhetően maradt viszonylag épségben az Erőmű. Bár a Duna elöntötte az alagutakat, azonban a kábelek épségben maradtak, így azokat a háború után is lehetett használni.

A Kelenföldi Erőmű üzemelését az 1950-es években bekövetkező nagymértékű iparosítás jelentősen megváltoztatta. A fejlesztés irányait a tüzelőanyag-váltás és az ipari, később lakossági célú melegvíz-szolgáltatás megkezdése határozta meg. Az Erőművet fűtőművé alakították át az épülő lakótelepek gazdaságosabb központi fűtésének kiszolgálására. Kelenföld áramtermelő szerepe azonban nem szűnt meg teljesen – 1993-ban még ötven megawattot szolgáltatott az országos hálózatra.

1962 és 1972 között a hőszolgáltatási igényeknek megfelelően az Erőmű teljesen átalakult. Ellennyomású- és fűtőturbinákra cserélték a korábbi kondenzációs technológiát, a távfűtés biztonságát pedig forróvíz-kazánokkal növelték. A szén- és fűtőolaj alapú tüzelést lassan felváltotta a földgáz. 1972-ben itt helyezték üzembe az ország első gázturbináját is – harminckét megawatt teljesítménnyel –, amely nagymértékben segítette a villamosenergia-hálózat működését. 1980-ban véglegesen megszűnt a széntüzelés, Kelenföldön pedig befejeződött a távfűtési rendszer bővítése.

Ismét egy fejlesztési szakasz kezdődött el 1995-ben – az energetikailag legmagasabb hatásfokot biztosító, több mint száz megawattos gázturbinát és egy hőhasznosító kazánt is üzembe helyeztek. 2007-ben korszerű vízelőkészítő üzem készült, később, 2010-ben pedig újabb gázturbinák telepítésével fejeződött be az eddigi utolsó fejlesztési szakasz. Az átalakított gázturbina és a korszerűsített tüzelőberendezések környezetvédelmi szempontból kimagaslóan jó körülményeket biztosítanak az üzemeléshez.

Az Erőmű elsődleges tüzelőanyaga a csővezetékben beszállított földgáz, tartalék tüzelőanyagként pedig a tüzelőolaj szolgál, amelyből ötezer köbméternyit tárolnak a helyszínen. Az Erőmű látja el távhővel többek között Őrmezőt, Gazdagrétet és a Lágymányosi lakótelepet is. Az Erőmű ma a Budapesti Erőmű Zrt. fennhatósága alatt üzemel.

A Kelenföldi Erőmű leghíresebb épületét, az 1930-as évek elején felépült kapcsolóházat 2005-ben bezárták, az épület azóta kihasználatlan maradt. Lehet találkozni olyan hírekkel, melyek szerint ez az épület lesz a megújult Kopaszi-gát kulturális centruma. A Borbíró Virgil tervei alapján épült üvegtetejű irányítóterem mára világhírű ipari műemlékké vált.

A kultikus üvegkupolájú kapcsolóházba egy üvegfalú külső lépcsőházon át vezet az út, a csillogó üvegfal mentén egy csigavonalú vaslépcsőn lehet feljutni. Az irányítóterem felépítésében főként a fém és az üveg anyaga dominál. A belső térben hatalmas csarnokok, szűk folyosók labirintusa található. Az első szinten egy hosszú folyosó mentén kaptak helyet a régi kapcsolószekrények, a második emeleten pedig ipari folyosókat és rácsokkal védett gépeket láthatunk.

Az irányítóterem napjainkban igen népszerű helyszín a filmforgatásra. Egyedi hangulata sok rendezőt magával ragad – az épületben nincs világítás, csak az üvegtetőn, az üvegtéglás folyosón és a világítóablakokon keresztül szűrődik be a fény, a nagy terek pedig különleges atmoszférát teremtenek. Az Erőmű kapcsolóházát viszontláthatjuk különféle filmek és tévésorozatok jeleneteiben is: az NBC Dracula tévésorozata mellett az Ideglelés Csernobilban című horrorfilmben, illetve a 2015-ben bemutatott hollywoodi akcióvígjátékban, A kémben is feltűnik a monumentális épület.

Az Erőmű kapcsolóházának megtekintése előzetesen meghirdetett látogatások keretében lehetséges.