A Nemzeti Múzeum megalapítása Széchényi Ferenc nevéhez fűződik, aki 1802. november 25-én az államnak adományozta hatalmas könyvtárát és értékes gyűjteményét nemesi címerekből, térképekből, képekből és kéziratokból.

A gyűjteményt eleinte a pesti pálos kolostorban, majd a mai egyetemi templommal szomszédos épületben helyezték el. Miután 1808-ban hivatalosan is megalapították a Magyar Nemzeti Múzeumot, napirendre került az önálló épület kérdése. A tervezéssel a magyarországi klasszicizmus mesterét, Pollack Mihályt bízták meg, az építkezés pedig 1837 és 1847 között zajlott. Felépülte után nem sokkal nemzeti szimbólummá vált a múzeum, mivel a 1848. március 15-én itt mondott beszédet Petőfi Sándor (a hagyomány szerint a Nemzeti Dalt is elszavalta). A forradalom alatt több népgyűlést is tartottak itt, illetve a díszteremben tartotta ülését a népképviseleti országgyűlés felső háza.

A klasszicista stílusú múzeumépület jellegzetes homlokzatának szobrait egy müncheni szobrász, Rafael Monti faragta. A szoborcsoport központi alakja Pannónia, aki babérkoszorúkat nyújt át a tudományt, művészetet, történelmet megszemélyesítő figuráknak. Belépve az épületbe, a díszes főlépcsőházban Lotz Károly és Than Mór 1875-ben festett allegorikus freskóit láthatjuk. A múzeum állandó kiállításának legnagyobb kincse a magyar uralkodók koronázásán viselt egykori palást, amelyet István király és felesége, Gizella varratott 1031-ben. és amelyet egészen a XX. századig használtak. A múzeumban megismerkedhetünk a magyar történelemmel és a kiemelkedő magyar tudósokkal is.

A Múzeumkertet, melyet az Ybl Miklós tervezte kerítés határol, 1853-ban kezdték angolparkosítani, miután előző évben felépült a ma is látható kertészház. A kertet az Orczy-kertért is felelős Petz Ármin tervezte, a fákat pedig többek közt a Margitszigetről, Kiskunlacházáról, illetve báró Sina Simon gödöllői birtokáról hozták. A kert azóta is fontos budapesti helyszín, nem csak történelmi múltja miatt, hanem mert a helyiek kedvelt pihenőparkjává vált.