A paprikázás egy csak Törökkoppányra jellemző népi játék, amelyről a századforduló óta vannak adataink. A játék egyes variánsai környékbeli településeken is fellelhetőek. Törökkoppányban minden várrésznek (külsővár, felsővár, belsővár, alsóvár) volt olyan egyenes területe, amely alkalmas volt a játéktér kialakítására. Gyakran előfordult, hogy a „várak” összemérték ügyességüket. Ilyen volt húsvét másnapja is, amikor a faluból a férfiak és a fiúk együtt versenyeztek. A játékot kezdetben kimondottan férfiak, majd később fiúk is játszották. A paprikázás nagy ügyességet és bátorságot követelt a játékosoktól. A 30, de gyakran 50-60 méterre kiütött, sebesen repülő fatojást kellett elkapniuk a játékosoknak. Ez férfias jelleget adott a játéknak. A játék „paprikázás” a nevét is onnan kapta, hogy az elkapott fatojás alaposan megcsípte a tenyeret.

A játék a régmúlt időkben kellemes időtöltésként szolgált (csupán helyet cserélt a két csapat, ha elfogyott a botjuk). Ma a helyiek megpróbálnak egy olyan szabályrendszert kialakítani, ami az eredeti játék szinte minden elemét megtartja, de alkalmassá teszi bajnoki rendszerek kialakítására is.

A játékot nemenként 5+2 fő játssza. A kezdőcsapatban 5 fő szerepel, és 2 cserejátékos segítheti a csapatjátékot. A játékban résztvevő 5 fő közül 4-en mezőnyjátékosok, 1 fő pedig állogató. Az állogató az a játékos, aki a paprikát visszarakhatja a kiindulási helyére.

A játékhoz a következő eszközök szükségesek: a paprikát tartó emelvény, melynek hossza 130 cm, emelési magassága 17 cm. Az emelvényen a magasabb végétől visszafelé 30 cm-re kijelöltünk egy ütési felületet és a paprika helyét. A paprikát az emelvény végéhez közel célszerű elhelyezni, mert így érhető el a legideálisabb repülési ív. Maga a paprika egy fából készített, ujjnyi nagyságú, tojás alakú eszköz, melynek alsó és felső része egyenesre le van vágva. Szükség van még a csapat létszámával megegyező számú ütőbotra, melynek jelzőszínei: fehér, citromsárga, piros, kék és fekete. Gyerekeknél minden játékos számára kötelező a védősisak. Minden játékos a botja színével megegyező színű csuklópántot visel.

A játékot egy kinti és egy benti csapat játssza. Az adogató és elkapó csapatok helyének kisorsolására a játék régi elemeit használták fel. A csapatkapitányok egymással szemben állnak, a bíró az egyiküknek odadobja az egyik ütőbotot. A játékosok a markolatra egymás után felváltva fognak rá a boton felfelé haladva úgy, hogy a kezek szorosan egymáshoz érjenek. Akinek a bot végén nem jut teljes markolat, az a csapat kint fogja a játékot kezdeni, vagyis a paprikát kell neki elkapni. A másik csapat értelemszerűen az adogató csapat lesz, vagyis ütő játékkal fog kezdeni. A következő játékrészben ellentétes felállással kezdik a játékot. Döntetlen eredmény után a döntő játékban a csapatok helyét újra sorsolják.

Az adogató csapat az ütővonal mögött helyezkedik el, mindenki kezében egy-egy bottal, melynek a színtelen végét fogják a játékosok. Az első játékos megpróbálja a botját dobva eltalálni a paprikát, hogy az minél messzebbre szálljon.

Ha sikerül eltalálnia, gyorsan ki kell szaladni a botjáért és a deszkára ráütni azzal, még mielőtt az ellenfél visszajátssza a paprikát. Ha sikerrel jár, akkor a botja nála marad, új ütésjogot nyer magának és 1 pontot a csapatának.

Ha nem sikerül eltalálni a paprikát, akkor a botja kint maradt a játéktéren és a soron következő csapattárs következik az ütéssel. A bot azon a helyen marad, ahol a repülés után földet ért. A botját elvesztő játékos addig kimarad a játékból, amíg valaki vissza nem hozza a botját.

Ha az ütő csapat játékosa eltalálja a paprikát és visszafutott a botjával, de a paprikát az ellenfél előbb leüti, akkor a kifutó játékosnak a botját vissza kell vinni és letenni a paprikát tartó emelvénytől 9 méterre felfestett körívre. A versenyző ebben az esetben is addig nem állhat vissza a játékban, amíg valaki vissza nem szerzi a botját.

Ezalatt a fogadó csapat ( kinti csapat )  – az állogató kivételével – szétszórtan helyezkedik el a 9 méteres vonalon kívüli területen. A csapat egyik embere (akit állogatónak hívnak) az ütés pillanatáig a 3 és 9 méteres körív között az alapvonal mellett helyezkedik el. Az ütés után már minden játékos szabadon mozoghat. Az állogató feladata az, hogy az ütő csapat részére felállítsa a paprikát, illetve a saját csapata neki kell, hogy bejátssza a fatojást, hogy az minél előbb visszaérjen a kiindulási helyére. A fatojást csak az állogató rakhatja vissza a kiindulási helyére. A fogadó csapatnak az a célja, hogy a kirepült paprikát minél előbb visszajuttassa az emelvényre, még mielőtt a másik csapat a botjait összeszedte volna.

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően a a falu összeállította a játék szabálykönyvét, amely aztán bekerült az iskolai oktatásba is. Jelenleg a térség négy iskolájában eleinte tanórán kívüli foglalkozásokon, de ma már a testnevelés órákon is tanítják és játsszák a paprikázást. Félévente bajnokságot is szerveznek, ahol a négy intézményből érkező fiú és lány csapatok mérkőzhetnek meg egymással. Törökkoppányban pedig minden szabadtéri rendezvényen nagy sikernek örvend a helyiek és a környező települések lakosainak paprikázása.