Törökkoppány néprajzi értékeihez sorolható a tojáskarcolás, mellyel napjainkban is többen foglalkoznak, mind az idősebb, mind a fiatalabb korosztályból, őrizve őseik mintakincsét. Régi időkre visszanyúló néphagyomány a húsvétot tojással köszönteni. Ősi szokás volt Törökkoppányban is, hogy húsvét reggelén a keresztszülők hímes tojással és kaláccsal ajándékozták meg keresztgyerekeiket, a keresztanyák pedig azon versenyeztek egymással, hogy melyikük visz szebb hímes tojást. A locsolók jutalmazásán kívül a húsvéti ételszentelésre vitt kosarat is hímes tojások díszítették. A szebbnél szebb régi tojásokból napjainkban csak néhány darab található meg.

Törökkoppányban a tojások díszítésére két fajta technikát ismernek és alkalmaznak. Egyik a gicával (írókával) hímzett tojás, melyet a nők készítettek. Olvasztott viasszal rajzolták ki a mintát tojásfestés előtt. A másik technika a sokak által nehezebbnek tartott karcolás, „vakarás” volt, melyet eleinte csak a férfiak művelték a faluban, később aztán a nők is elsajátították ezt is. A vakarásnak az az előnye a hímzéssel szemben, hogy főzésen, festésen és a vakarószerszámon kívül nem kell hozzá semmi előkészület.

Berta Katalin gyűjtötte össze a Törökkoppányban és környékén fellelhető régi mintákat, melyekre a következő a jellemző: sem geometrikus formákat, sem osztóköröket nem karcoltak régen, jellemzőbb volt a tojás egész felületén szabálytalanul elterülő, szabadrajzú minta. Törekedtek a tojás felületének minél teljesebb kitöltésére. Díszítő motívumokban szívesen használták a virágokat. Szegfű, búzavirág, rózsa, “Szentgyörgyvirág” (gyöngyvirág) képe sok tojáson felismerhető. Jellemző volt még a fektetve elrendezett minta. Gyakori volt még a madár – gyakran páva – motívum is, úgy ábrázolták, hogy a madár csőrébe fogott hajladozó, virágzó ág a tojás egész felületét befutotta. Ha a felületet osztották, akkor búzakalászt, rozmaringágat, vagy virágkoszorút mintáztak. Az egyszerű zöld ágak helyett a virágkoszorúval díszítet tojás még mutatósabb volt. Néhányan tölgyleveles, makkos, vagy éppen gombás díszítést is alkalmaztak, valószínűleg a falun kívüli erdőség hatására. A régi időkből fellelhető és az idősek emlékezetében még élő mintákból kiderül, hogy a törökkoppányi vakart tojások legfőbb jellemzője a kötetlenség. A növények, madarak szabadrajz-szerű, minden mértani szabályosságot vagy kihangsúlyozott vonalakkal történő osztást mellőző ábrázolása a jellemző.

A díszítésre csak sima héjú, mészcsomóktól, barázdáktól mentes, formás tojások alkalmasak, hiszen csak az egyenletes héjú tojásnak szép és könnyű a megmunkálása, karcolása. A díszített tojásokhoz alapanyagként a természetes tojások két változata ismert: a főtt tojás, és a hosszabb időre is megőrizhető ún. kifújt tojás (üres tojáshéj).

A tojások és a technika kiválasztását követően előkészítésük és festésük történik meg. A festéshez régen a természetes színező anyagokat többnyire növényi főzetekből készítették el, mely előállítása szinte külön „tudomány”, jó növényi és ásványi anyagismeretet, hosszú gyakorlatot, sok tapasztalatot igényel. A szép egyenletes sötét tónusú, barnás, vöröses alapszínű tojásokat festés nélkül is lehet vakarni a megfelelő előkészítés után. A karcoláshoz régen a borbélyok által keskenyre koptatott borotvakést használtak. A kés tartását jól be kell gyakorolni, hogy az szép fehérre vakarja le a festéket, célszerű először csak egyenes vonalakat húzni. A karcolás végével a tojásokat még „csinosítani” szükséges, a vakarás során nagyon finom festék és tojáshéjpor vonja be a tojást, amely puha ruhával áttörölve nem távolítható el teljesen. A színek mattá vált tónusa helyett vissza kell hozni azok eredeti élénkségét és egy sajátos fényt kell adni a hímes tojásoknak. Ennek eléréséhez régen a szalonnabőrke zsíros felét, vagy pamut anyagba kötött darált diót használtak, manapság parafinolajjal fényesítik a tojásokat.