Az 1930-as évektől egyre népszerűbbé váló Balaton nagyobb viharok idején egyre több áldozatot követelt. Ez volt az oka, hogy 1934-ben dr. Hille Alfréd repülő ezredes és meteorológus kezdeményezésére megindult a Balatoni Viharjelzés és a vízimentő szolgálat.

Az elején szirénákkal és jelzőkosarakkal dolgozó 15 riasztó állomásból álló rendszer 1951-től a szirénákat viharágyúkra és rakétákra cserélte. Ebben az időben, ha fent volt a piros viharjelző kosár, akkor számolni kellett a viharral, ha lent volt, akkor nyugodt időre számíthattunk. Az 1980-as évek közepéig használt rakétás figyelmeztető módszernél a sárga rakéta az erős szélre (a mai 1. fok), a piros a viharos szélre (mai 2. fok) figyelmeztetett. A rakétákat és kosarakat alkalmazó módszer elavulttá vált, így 1988-ban a ma is használt fényjelző rendszerre cserélték, ugyanekkor a Balaton közvetlen közelébe automata mérőállomásokat telepítettek.

Egy állandó viharjelző obszervatórium ötlete már az 1930-40-es években is felmerült, a II. világháború miatt azonban csak az '50-es években nyílt lehetőség ennek felépítésére.

Molnár Péter tervezte azt a leginkább repülő csészealjhoz hasonló épületet, amely 1956 óta Siófokon áll és ahonnan ma a Balatoni régió az első viharjelzést kapja. Az obszervatórium a maga idejéhez képest igen modern megjelenésű alkotás. A megfigyelőtornyot és a mellette álló egyszintes lakóépületet vitorlaszerű fal köti össze, ezáltal a kertet is körülhatárolva.

A viharjelző állomásra már nagyon ráfért egy felújítás, hiszen megépítése óta nem renoválták. A 2008-ban történt külső megújítást Ripszám János Ybl-díjas építész segítségével végezték el.

Az épület udvarán áll Borsos Miklós Uránia című szobra.