funiQ logo

Víztorony, Siófok

Az 1912-ben épített Víztorony mára Siófok leglátványosabb épületévé és a város jelképévé vált. A központban álló, Gergely Jenő és Gut Árpád tervezte Víztorony a régi leírások szerint 45 méteres, a mostani mérések alapján 41,3 méter magas.

Víztorony
Víztorony Fotó: funiQ

A toronyra kezdetben valóban a vízellátáshoz volt szükség, ma azonban csak kilátótoronyként használják. A II. világháború idején a németek tüzérségi megfigyelőhelye volt, egészen addig, amíg egy páncéltörő ágyú lövedéke meg nem rongálta. A vízellátásban betöltött szerepe egészen az 1970-es évekig tartott, ezt követően közel két évtizedig üresen állt.

1998-ban belülről felújították az épületet, de a külsejét nem renoválták. 3 évvel később a torony második emeletén panoráma terasz és kiállító terem volt, de még ennek az évnek a végén bezárták a tornyot. 2002-ben már meglehetősen rossz állapotban volt az épület, ennek ellenére csak 2010-ben kezdték el a teljes felújítását, a rákövetkező év végén pedig át is adták a renovált épületet.

a Víztorony éjszaka
A Víztorony éjszaka Fotó: funiQ

A belépődíj befizetése után a két panorámalift egyikét használva jutunk fel a Víztorony felsőbb szintjeire, a régi tartály részbe, ahol kávézó, oxigénbár, interaktív élményközpont és persze lenyűgöző panoráma vár ránk. Az egész évben nyitva tartó toronyból kitekintve átláthatunk a Balaton túlpartjára, a Somogyi-dombságra, a Tihanyi-félszigetre vagy éppen a Hegyhát dombjaira.

kilátás a Víztoronyból
Kilátás a Víztoronyból Fotó: funiQ

A három szintből álló víztorony első emeletén van a teljes egészében körbejárható kilátó, ahonnan lélegzetelállító kilátás várja a látogatót. A középső szinten egy bárt alakítottak ki, ahol különféle koktélokat, üdítőket kortyolgatva szokhatjuk meg a szédítő magasságot. Ezen a szinten kapott helyet az a két gép, amelyeket használva 95%-os oxigént szívhatunk be. A hely komikumának számít, hogy ahol korábban 250 m³ vizet tároltak, ott most közel 100%-os oxigént juttathatunk a szervezetünkbe.

A torony harmadik szintjének érdekessége, hogy a szédítő kilátás nem marad egy helyben, hiszen az egész emelet padlója szép lassan forog körbe, így egy asztalnál ülve 360°-ban láthatjuk be a környezetet. Az asztalokba épített interaktív kijelzőkön pedig akár társasjátékozhatunk, rajzolhatunk vagy kirakózhatunk is az esti órákban. Ezeken az érintőképernyős asztalokon és a falakon elhelyezett monitorokon a Víztorony történetét és felújítását bemutató, valamint a Balatonnal kapcsolatos képeket és filmeket nézhetünk meg.

a Víztorony forgó panoráma szintje
A Víztorony forgó panoráma szintje Fotó: funiQ

Nyitva tartás:

Június 1. – szeptember 30.:

  • Minden nap 9:00 – 24:00

Téli nyitvatartás

Október 1. és május 31. között:

Hétfő: Zárva
Kedd - Csütörtök: 10:00 - 17:00
Péntek: 10:00 - 21:00
Szombat: 10:00 - 22:00
Vasárnap: 10:00 - 17:00

Még több kilátó a Balatonnál

Kilátók és kilátópontok a Balaton környékén Ha eltávolodunk kicsit a vízparttól, és felkerekedünk egy közeli magaslatra, azonnal elénk tárul a Balaton és környékének lenyűgöző panorámája. Cikkünkben részletes gyűjtemény található a Balaton körüli épített és természeti kilátópontokról, de a térképet böngészve is kiválaszthatjuk úti célunkat.