Környéke az ősidők óta lakott. A Les-hegyen bronzkori földvár maradványai láthatók. Az itt haladó római út mentén terült el az I. sz.-ban már létező, a IV. sz.-ban fénykorát élő Gardellaca nevű római település és castrum, ahol üvegkészítők, fémművesek, fazekasok és téglaégetők is működtek. A castrum feltárásakor nagy mennyiségű római emléket találtak: kézi malomkövet, bronzszobor-fejet, nagyméretű kőlapok alatt edényeket, fűtőcsöveket, vízvezetéket és légióbélyeggel ellátott fedőcserepeket, de előkerültek a környékről még római pénzérmék, valamint egy katonai elbocsájtólevél is. A leletek tanúsága szerint a környék szénvagyonát már a rómaiak is használták.

Tokod első okleveles említése 1181-ből származik, ekkor az esztergomi vár tartozéka volt. Nevét a hagyomány szerint egy Tokod nevű vitéz után kapta. A tatárjárás idején a falu elpusztult, és az elmenekült lakosság a Faluhelyek nevű dűlő területén – az Únyi-patak völgyében – építette újra. Később a település átköltözött a Hegyes-kő északi lábához, a mai helyére.

Az 1543-as török támadás miatt megint pusztává vált, majd újranépesült. 1685-ben, Tát és Tokod között a Heister Siegbert császári tábornok vezette sereg fényes győzelmet aratott a török had felett. 1686 szeptember 2-án, Buda visszavételének napján a környéken portyázó török csapatok megint feldúlták, s elpusztult a templom is.

A lakosság megélhetését a szőlő- és gabonatermesztés, az Únyi-patakon működő vízimalmok és a mészkőbányászat, majd 1839-től elsősorban a szénbányászat jelentette. Az 1880-as években Kurczweil megalapította a tokodi üveggyárat. 1992-ben, az addig Tokod részeként létező Tokodaltáró önálló község lett.

Tokod része a Hegyes-kő déli lábán elterülő Ebszőnybánya. Első okleveles említését 1193-ból ismerjük, mint a fehérvári keresztes konvent birtokát. Benépesülésére a szénbányászat kezdetével, bányatelepként került sor.