funiQ logo

Diadalív, Vác

Magyarország egyetlen Diadalíve. Mária Terézia látogatásának tiszteletére építtette Migazzi Kristóf 1764-ben. Mária Terézia hajóval érkezett a Dunán a pozsonyi országgyűlésről, a nemesség lóháton, díszmagyarba öltözve várta a vendégeket. A hajó megérkezését ágyúlövés jelezte. A hagyomány szerint, amikor a királynő megtudta, hogy a Diadalív mindössze öt hónap alatt készült el, nem mert áthajttatni alatta, hanem kiszállt és gyalog ment el mellette.

diadalív
Diadalív Fotó: funiQ

A helyiek által egyszerűen csak Kőkapunak hívott műemlék magassága 20 méter, szélessége 12, vastagsága pedig 4 méter. Terveit Isidore Canevale osztrák forradalmi építész készítette. A magaslat oldalain csőrükben virágfüzért tartó sasok ülnek, a homloklapon pedig az uralkodóház tagjainak körbezárt domborművű képei között feliratos márványtáblák vannak elhelyezve. A Kisvác felé eső oldalon Mária Terézia és Ferenc császár mellképe, a város felé bal oldalon Ferdinánd és Miksa főherceg, jobb oldalán pedig II. József és II. Lipót képe látható.

A Kőkapunak még két legendás történést tulajdonítanak: egy évre a kapu felállítása után, azon a napon, amikor Ferenc császár Innsbruckban meghalt a váci Kőkapu falába illesztett medalionját a mennykő leütötte. Ugyanezen a napon történt Bécsben, hogy Szt. István templomban miséző Migazzi fejére esett az oltár nagy feszülete.

A napjainkban rendezett Váci Világi Vigalomban megelevenítik Mária Terézia váci látogatását is.

diadalív teteje
Diadalív teteje Fotó: funiQ