funiQ logo

Őrbottyán

A budapesti agglomerizációs körzetbe tartozó város a Gödöllői-dombság területén helyezkedik el. Ismert szülöttje Kvassay Jenő, a magyar vízügy egyik jelentős alakja.

A településen működik Gombos Miklós harangöntő műhelye, amely az egyetlen hazánkban. 

Túraajánlatok

Kerékpártúrák:

Látnivalók

Szent Miklós-templom A copf stílusú templomot Grassalkovich Antal özvegye építtette 1779 és 1781 között.

Péter és Pál apostolok-templom Az egyhajós barokk templomot 1763-ban építették.

Egykori pálos fogadó A barokk épület 1760-tól pálos rendi vendégfogadóként működött, ma pedig itt található a település művelődési háza és könyvtára.

Egyéb látnivalók: műemlék kőkereszt az 1770-es évekből, baptista imaház, evangélikus templom, I. és II. világháborús emlékmű, Obersovszky Gyula-emléktábla

Története

A mai Őrbottyán Őrszentmiklós és Vácbottyán egyesülésével született meg 1970-ben, így történelme mindkét település múltját érinti.

Őrszentmiklós első okleveles említése 1344-ből származik. A terület ekkoriban az Acsai család birtokában volt. A török hódítások során elnéptelenedett, 1580-ban Pusztaszentmiklós néven említették. 1620-tól kezdve telepólt újra.

A XVIII. században több földesúr váltja egymást a birtokosainak sorában, köztük volt Grassalkovich Antal is. Lakóinak száma az évszázad során stabilan növekedett. A XIX. században földbirtokosa Esterházy Leopoldina, Grassalkovich Antal özvegye.

Vácbottyán első okleveles említése 1376-ból származik. Ekkoriban azonos nemzetségből származó családok pereskedtek a terület birtoklásáért. Bottyán 1559-től a XVIII. század végéig puszta volt, csak 1696-99 között települt újra.