A középkori magyar építészet egyik becses emléke a valamikor 1220 és 1235 között épült, francia hatásokat tükröző, késő román és kora gótikus stílusjegyeket hordozó monostortemplom romja. 1475-ben átépítették, de Buda elfoglalása után, a törökellenes harcok során súlyosan megrongálódott. 1754-ben újjáépítették, az 1763. évi földrengés azonban ismét romossá tette (északnyugati és délkeleti határolófala, a főhajó északnyugati gádorfala, valamint az északi torony sisakja ledőlt) és köveinek jó részét a Zsámbék környéki építkezésekre hordták szét.

A rom első – a korát megelőző – szakszerű helyreállítását Möller István vezetésével a Műemlékek Országos Bizottsága végezte 1889-ben. A helyreállítás során az akkori gyakorlattól eltérően nem építették vissza az épületet, hanem elsősorban állagmegóvást és konzerválást végeztek. A déli mellékhajó apszisát, a főhajó négy félköríves ablakát viszont rekonstruálták, a rom bizonytalanul reprodukálható részeit jelzésszerűen téglával pótolták (stilizált főbejárat, a homlokzat jobb oldali támpillére, a főhajó egyes részei stb.), de több helyen pusztán statikai megerősítés céljából is hozzáépítettek téglával: ilyen pl. az északkeleti oromfal oldalsó támpillére. A rekonstruált és jelzésszerűen visszapótolt épületrészeket tudatosan az eredetitől eltérő anyagból építették, így elkülöníthetők a templom középkori részletei.

A rom továbbpusztulása miatt az 1980-as években szükség volt egy újabb helyreállításra. A templomból napjainkra a főhomlokzat, a tornyok, a nyugati karzat alatti keresztboltozat, a főhajó délkeleti gádorfala és pillérei, a főhajó boltozatának csekély részlete, az északkeleti oromfal, a déli mellékoltár apszisa, valamint töredékekben a mellékhajók, az északi mellékoltár és a főoltár maradtak meg. A háromhajós, bazilikás rendszerű templomnak két román stílusú homlokzati tornya van, közöttük csúcsos oromzat, rózsaablak és csúcsíves kapuzat. Ez utóbbi kettő már a gótika korai próbálkozásai.

Hazai viszonylatban kuriózumként megmaradt a déli torony kőből épített, leheletfinom hajlású toronysisakja. (Mintájára rekonstruálták a jáki templom toronysisakjait.) Az oszlopfejezetek jó része sajnos elpusztult, a meglévőkön azonban láthatók a művészi faragások, amelyek elsősorban növénymotívumokból állnak, de a főhajó keleti falpillérének oszlopfejezete a román stílusra jellemzően állatábrázolású, két összefonódott nyakú sárkány található rajta. A templombelsőt díszítő freskókból csupán töredékek maradtak fenn, közöttük látható egy Krisztus-fejet ábrázoló részlet.

A főhajóban tárták fel a vele azonos szélességű, XI. századi templomnak, az úgynevezett. „falusi templomnak” a maradványait, mélyebbre ásva pedig egy korábbi templomnak a részleteit, bennük sírokat találtak, köztük a monostort alapító testvérpár (Egyed és Smaragd ispán) végső nyughelyét. A monostortemplom maradványai mellett találhatók az egykori premontrei kolostor romjai.

A kolostor a templom északnyugati oldalához csatlakozott. A szabálytalan négyszög alaprajzú épület nagy részét a XIII. században, gótikus délnyugati szárnyát pedig a XV. században, a pálosok idején építették. Oszlopsoros kerengő futotta körbe a négyszögletű udvart (többfelé láthatók az oszlopcsonkok), a helyiségek alapjai közt felismerhető az egykori konyha maradványa az üstház helyével. Látható még az egyik hajdani pince, melyet az építészek a kolostor legújabban épített részének tartanak.

Ettől nem messze található egy másik, boltozott bejáratú pince, melynek kezdeti, 50 m hosszú és 2 m széles szakasza ma is járható. A romokat övező kacskaringós kis utcák futása őrzi az eredeti, középkori nyomvonalat.