funiQ logo

Halászcsárda, Keszthely

A korábbi szabadstrand mellett álló Halászcsárdát a Festetics család építtette az 1930-as évek elején. A Hortobágyi csárda mintájára, Svastics Géza tervezte keszthelyi Halászcsárda ételspecialitásai a halételek voltak, amelyet a vendégek az oszlopos tornácon is elfogyaszthattak. A megfelelő hangulat nem jöhet létre kellemes zene nélkül, ezt abban az időben Árvai Tigris János, Keszthely neves cigányprímása szolgáltatta. A Halászcsárda hamarosan a keszthelyi lakosság és a nyaralóvendégek kedvenc étterme lett. 

A következő évtizedekben a csárda egyre ismertebb lett, számos fényképen és levelezőlapon örökítették meg az épületét. Az 1980-as években azonban nádfedésű teteje leégett, amelyet ugyan rendbe hoztak, de néhány éven belül az étterem bezárt, és a következő 20 évben nem is nyitott ki többé. 

A Halászcsárda életében a 2010-as évek eleje jelentős volt, hiszen ekkor kezdték el felújítani az épületet, hogy aztán 2012 nyarán újra megnyissa kapuit Keszthely lakosai és nyaralói előtt. 

A ma a Helikon Strand szomszédságában lévő csárdában hasonlóan a múlthoz, cigányzene szól, helyi halspecialitásokat és magyaros ételeket szolgálnak fel a vendégek számára.