funiQ logo

Balaton Csillagvizsgáló - LEADER Kultúrközpont, Balatonfűzfő

Az eredetileg Nitrokémia Csillagvizsgálónak nevezett építményt 1967-ben avatták fel. Bencze Sándor, a csillagvizsgáló alapítója és vezetője maga is amatőr csillagász volt, ő volt korábban a szombathelyi Gothard Jenő Csillagvizsgáló igazgatója. A Nitrokémia Csillagvizsgáló létrehozása után nem sokkal már a megye csillagászati ismeretterjesztésének központja volt. 

A rendszerváltást követően azonban anyagi- és humán támogatás hiánya következtében a csillagvizsgálót bezárták, az épületet elhanyagolták, így állapota erősen leromlott.

A Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesülete (VÁCISZ) a 2010-es évek elején pályázati úton nyert támogatást a csillagvizsgáló felújítására, amely így 2012-ben megújult külsővel nyithatta meg újra a kapuit. A különféle havi rendszerességgel megrendezésre kerülő kulturális programokon, állandó és időszaki kiállításokon kívül az egyesület a legkisebbekre is gondolt, őket interaktív játszószoba várja az intézmény.

Balaton Csillagvizsgáló a teniszpályák mögött
Balaton Csillagvizsgáló a teniszpályák mögött Fotó: funiQ

Szeptembertől júniusig a csillagvizsgálóban távcsöves bemutatókat tartanak hétvégente, sötétedés után. A csillagvizsgáló csillagásza egy nagyjából 60 perces előadást tart az előzetesen bejelentkezett vendégeknek, ahol feltehetik az égbolttal kapcsolatos kérdéseiket is, a bemutató alatt pedig többször belenézhetnek a távcsőbe, ahol meg is csodálhatják az előadó által leírt csillagképeket, bolygókat, csillagokat.

A csillagvizsgálóba érkezők kényelmét szolgálja a Csillagfény Kávézó, amelynek Balatonra néző teraszán megpihenhetünk és megtekinthetünk itt egy földgömb típusú ekvatoriális, vagyis egyenlítői napórát is.

A csillagvizsgáló hivatalos weboldala: www.balatoncsillagvizsgalo.hu