Csolnok
Dorogtól DNy-ra, a Gerecse K-i szélén, a Gete déli lábánál fekvő, 3500 fős község.
Látnivalók
A késő barokk r. k. templom 1770-ben épült, említésre méltó a templom védőszentjét, Nepomuki Szent Jánost ábrázoló oltárképe. A Templom téren áll a XIX. sz.-i népies stílusú Szentháromság-szobor.
Érdemes megnézni a három Mayer-féle présházat és a Petőfi u. 70. és 78. szám alatti népies présházakat is.
A Magos-hegyen található az 1790 körül, késő barokk stílusban épült kálvária, ahonnan szép kilátás nyílik a településre, a Gete és a Pilis vonulatainak irányába (siklóernyőzési starthely).
Az Ady Endre utcában található a Német nemzetiségi Múzeum és Tájház, a Bányász Művelődési Házban bányatörténeti és ásványkiállítás látható. (Szent Borbála u.)
A recski kényszermunkatábor megszűnése után 1952–56 között Csolnokon, a IX. akna üzemi területén működött az utolsó magyar kényszermunkatábor, ahol közel 2000 politikai elitéltet dolgoztattak. Az 1956-os eseményekhez kapcsolódóan 96 órás éhségsztrájkkal és Forradalmi Bizottságot alapítva szabadították fel magukat az elítéltek. A kényszermunkatábor emlékére 1992-ben emléktáblát avattak.
Története
Csolnok és környékéről bronzkori edénytöredékek, a rómaiak idejéből hamvvedrek, feliratos kövek és pénzérmék, a népvándorlás korából avar sírok kerültek elő.
A falu első írásos említése – Wathacholnika néven – 1232-ből származik, a Csolt nemzetség ősi birtoka volt. Középkori temploma 1276-ban már állt. A török hódoltság utolsó éveiben lakatlanná vált. A XVIII. sz. közepén Grassalkovich Antal németekkel népesítette újra és új templomot építtetett.
A helyi szénbányászat 1781-ben indult meg. A XIX. sz. elején több aknát nyitottak (Auguszta-, Reimann-, I., II., VI. akna, XIII. lejtősakna stb.), köréjük pedig bányászkolóniák létesültek. A szénbányászatnak köszönhetően a II. világháború után Csolnok német ajkú lakossága nem szenvedett a kitelepítésektől. Közülük ma is sokan beszélik a bajor-frank keverék nyelvjárást, és őrzik a nemzetiségi hagyományaikat.