funiQ logo

Református ótemplom, Pápa

Pápát már alig 10 évvel a reformáció kezdete után elérte a hitújítás, földesura, Thurzó Elek 1527-ben állt az élére. Ezt a lendületet az Esterházy Pál képviselte ellenreformáció töri meg, aminek hatására a református közösség elveszítette templomát, illetve a katolikus felekezetnek kellett adják.

A mai templom építését II. József türelmi rendelete tette lehetővé. A munkálatok 1783 és 1784 között zajlottak, tervezője Neumayer Lőrinc soproni építész volt.  A türelmi rendelet miatt a templom torony és harang nélkül épülhetett csak fel, kapuja pedig nem nyílhatott közvetlenül az utcára, így egy kétszintes parókiás ház takarja el.

Stílusát tekintve késő barokk, copf jegyekkel rendelkezik, alaprajza egyszerű téglalap. Belsejébe egy rokokó kovácsoltvas kapun keresztül léphetünk be. A centrális elrendezésű belsőt három oldalról kőkarzatok fogják közre, díszes faragású, barokk szószéke a XVIII. században készült Sopronban.

A felekezet 1942-ig használta a templomot, amikor is megépült a megnőtt közösség igényeit jobban kiszolgáló újtemplom. 1972 óta egyháztörténeti kiállítás látható az épületben.