funiQ logo

Gárdony

Valószínűleg, ha bármelyikünk meghallja Gárdony város nevét, egy meleg nyári nap jut eszünkbe a Velencei-tó partján. A víz kellemes hőmérsékletű, és lehűti a nap perzselő sugaraitól felforrósodott bőrünket. Ha meguntuk a vizet, eszünk egy főtt kukoricát, mellé iszunk egy "bambit", majd az árnyékban szárítkozva elfeledkezünk a rengeteg stresszről, ami a mindennapokban ér bennünket.

Velencei-tó

A település három, egészen más típusú városrészből áll: Gárdony, Agárd, Dinnyés

Gárdony leginkább városias, kulturális szolgáltatásokban gazdag településrész; Agárd egyfajta kertváros jelleggel bír, amit főként hétvégi házak uralnak; Dinnyés pedig természeti értékekben bővelkedik. Gárdonynak összesen több mint 8000 lakosa van.

fürdőző gyerekek domborműve
Fürdőző gyerekek domborműve Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Látnivalók

Református templom

A Bóné Kálmán utcában áll az 1784-1785 között, késő barokk stílusban épült református templom. 1799-ben kőtornyot kapott, amelyet 1837-ben javítottak és megerősítettek. 1859-ben teljesen átépítették a templomot, amelynek nyomán elveszítette régi barokk jellegét, helyette neobarokk arculatú lett. A második világháborúban keletkezett károkat csupán az 1950-es évekre sikerült helyreállítani. Ezután többször felújították a templomot.

református templom
Református templom Fotó: funiQ

Jézus szíve templom

A  modern római katolikus templom 1942–44 között, székely stílusú fatoronnyal épült, Goszleth Lajos tervei alapján. 1944-ben szentelték fel, fatornyát pedig 1947-ben állították fel.

Jézus Szíve templom
Jézus Szíve templom Fotó: funiQ

Nemzedékek Háza

A település akadálymentesített, 120 főt befogadó Művelődési Házát 2010-ben építették át. A kulturális igényeket kiszolgáló épület színházteremmel, klubteremmel és színvonalas büfével rendelkezik.

Nemzedékek Háza, oldalán az I. világháborús emlékfallal
Nemzedékek Háza, oldalán az I. világháborús emlékfallal Fotó: funiQ

Ambrus Éva szökőkút

A hangulatos kerámia szökőkutat Gárdony központjában találjuk.

Ambrus Éva szökőkút
Ambrus Éva szökőkút Fotó: funiQ

II. világháborús emlékkő

Melocco Miklós készítette 1991-ben az emlékművet, amely a II. világháborúban áldozatul esett gárdonyi polgárok emléke előtt tiszteleg.

II. világháborús emlékmű
II. világháborús emlékmű Fotó: funiQ

Egyéb látnivalók:  Sport Beach & Camping, Hősök tere, Chernel István Általános Iskola és Gimnázium épülete, Karsai cukrászda, Vital Hotel Nautis, 1848-as kopjafa, 56-os Kettős kopjafa, Trianon Emlékmű, Kerényi Jenő: Szocialista művészet szobra, Millenniumi kopjafa, Laborcz Ferenc: Fürdőző gyermekek szobra, Hermann Zsolt: Áldozat című szobra, Öko Beach.

Áldozat című bronzszobor
Áldozat című bronzszobor Fotó: funiQ
  • fürdőző gyerekek domborműve
    Fürdőző gyerekek domborműve Fotó: funiQ
  • Halászó kisfiú-szobor
    Halászó kisfiú-szobor
  • Kettős kopjafa 1956 emlékére
    Kettős kopjafa 1956 emlékére Fotó: funiQ
  • Millenniumi kopjafa
    Millenniumi kopjafa Fotó: funiQ
  • Szocialista művészet című szobor
    Szocialista művészet című szobor Fotó: funiQ

Szolgáltatások

Szórakozás

Bio-tó - Sport Beach and Camping

Cím: 2483 Gárdony Harcsa u. 2.
Tel.: +36 22 355 044
Web: www.sportbeach.hu

TóParty Rendezvény Strand

Cím: 2483 Gárdony, Ibolya u.
Tel.: +36 70 600 1949
Web: www.toparty.hu

Kerékpáros szolgáltatások

Teker Bringa

Cím: 2484 Gárdony, Székely Bertalan u 17.
Tel.: +36 20 975 5036, +36 22 570 177
Web: www.tekerbringa.hu

Zebrabringa

Cím: 2484 Gárdony, Szabadság út 42-44.
Tel.: +36 20 248 9927, +36 22 788 609
Web: www.zebrabringa.hu

Turisztikai információ

Tourinform Gárdony

Cím: 2483 Gárdony, Szabadság út 16.
Tel.: +36 22 570 078, +36 22 570 077
Web: www.velencei-to.hu

Története

Területéről késő bronzkori és kora vaskori (hallstatti kultúra) települések maradványai kerültek elő. A késő vaskorból (La Téne kultúra) női sírt találtak Gárdonyban.

A római időkben kelták lakták a környéket, Dinnyés határában és az Agárdi-árok völgyében kelta sírokat tártak fel, s Dinnyésről előkerült egy kelta, férfialakot ábrázoló markolatú tőr is. A rómaiak ittlétét sírkövek bizonyítják.

Gárdony és környékének területe eredetileg királyi birtok volt, s a Csepel-szigethez tartozott. Neve egyik későbbi birtokosának Gardun személynevéből származik.

A puszta első írott említése egy 1260-ból származó, adás-vételt igazoló oklevélből való. Lakott területként 1410-ben, Zsigmond király adománylevelében szerepelt először.

A török időkben a nagy adóterhek miatt lakossága szétszéledt, így kaszálóit a pákozdiak használták.

utcakép

1870 után Gárdonyhoz csatolták Agárdot, Dinnyést és Szerecsenyt.

Az 1860-tól kiépülő Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa–Fiume vasútvonal sokat lendített a település fejlődésén, mezőgazdasági üzemek létesültek (szeszgyár, nádüzem, vágóhíd), az 1930-as évektől pedig kiépült az agárdi üdülőövezet. Strandok, strandépületek, szállodák, hajó-, vitorlás és csónakkikötők épültek, vízisporttelepek létesültek, megindult a menetrend szerinti velencei-tavi hajóforgalom.