funiQ logo

Helikon Park, Keszthely

Keszthely legnagyobb zöldterülete a vonatállomás közelében fekvő 17 hektáros park, amelynek alapját a Helikon-ünnepségeken Festetics György és vendégei által elültetett emlékfák adták. Ezeket a fákat sajnos a XX. század elején kivágták, helyükre a helyiek 1920-ban hársfákat ültettek.

Az 1960-ban védetté nyilvánított Helikon Parkban több szobrot és emlékművet is találunk, itt áll a Herman Ottó-emlékoszlop, Kitaibel Pál botanikus és Cholnoky Jenő földrajztudós szobra, a Helikoni emlékmű. 

Helikon emlékkő
Helikon emlékkő Fotó: funiQ

A park fősétányának közepén találjuk a Keszthely jelképévé vált Helikon emlékművet.

Helikon-emlékmű

A Helikon Park közepén találjuk a Helikon-emlékművet, amelyet 1921-ben emeltettek. Az oszlopokon álló, kupolás építmény a Helikon-ünnepségeknek állít emléket, amit még gróf Festetics György kezdett el - német mintát követve - megrendezni. Az első irodalmi ünnepséget, amelyre a gróf írókat, tudósokat, dunántúli földbirtokosokat hívott meg, 1817-ben tartották Keszthelyen. A rendezvényen résztvevők előadásokat, dalokat, szavalásokat hallgathattak meg, de a programok között voltak hangversenyek, fényes lakomák, bálok, neves írók emlékének adózva faültetés. 1817 és 1819 között évente két Helikont rendeztek meg, a gróf azonban nem folytathatta ténykedését, mert az 1819 februárjában tartott ünnepség után két hónappal meghalt. 

Helikon emlékmű
Helikon emlékmű Fotó: funiQ
  • Helikon emlékkő emléktáblája
    Helikon emlékkő emléktáblája Fotó: funiQ

1957-ben megkísérelték újraindítani a kulturális rendezvények sorozatát, ezúttal a diákokra, iskolákra fókuszálva az irodalmárok helyett, és a következő évben sor is került a XX. század első Helikon-ünnepségére. Eleinte sikeres volt a program, de aztán egyre kevesebb résztvevője volt, és az 1980-as években be is szüntették a rendezvényt. 

Az 1990-es évtizedben aztán alapítványt hoztak létre a Helikonok megszervezésére, amelyben azóta is önkéntesek végzik a legtöbb gyakorlati feladatot. '98-tól kezdve a szervezők az egész dunántúli diákságra kiterjesztették a rendezvényre való meghívást, 6 évvel később pedig, a testvérvárosok részvételével nemzetközivé vált a programsorozat. 2008-ban, a Helikonok 50. évfordulóján a résztvevők száma meghaladta a 4000 főt.