funiQ logo

Vászoly

Vízi-színpad
Vízi-színpad

A Balatonfüredi Kistérségben, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, egy kis völgyben található.

Túraajánlatok

Kerékpártúrák

Hosszabb (7 km) túra során, a Derék-hegyen át érhető el a Zádorvár romja. A faluból a Z jelzésen ÉNy-felé indulva érhetünk át a K jelzésre, azon pedig a várhoz. Visszatérni Pécsely felé a Zádor-kút érintésével, a Kj jelzésen célszerű.

Első középkori temploma 1230 körül épülhetett, a török időkben elpusztult. Romja a településtől K-re, a szőlők között található.

Látnivalók

A falu szélén kis tavacska van, melyet a Szent Jakab Kútja forrás táplál. Ezen áll a falu vízi-színpada.

Szent Jakab Kútja forrás
Szent Jakab Kútja forrás

Első középkori temploma 1230 körül épülhetett, a török időkben elpusztult. Romja a településtől keletre, a szőlők között található.

Az új katolikus templomot 1803-ban szentelték fel.

Szent Jakab-templom
Szent Jakab-templom

Még látható a faluban néhány népi építésű, helyi védettséget élvező lakóház is, a faluházban pedig helytörténeti gyűjteményt hoztak létre. A Kossuth utca 4. alatt fazekasház található.

Története

A község neve személynévből eredeztethető, valószínű az Árpád nemzetségbeli Vazulról, Szt. István unokatestvéréről nevezték el. (A másik elképzelés – mivel szláv törzsek éltek errefelé a honfoglalás előtt – a Vaszil, Vaszilij névből származtatja.)

Az Öreg-hegyen őskori földvár állt, amely lehet, hogy a honfoglalás utáni első századokban még szerepet játszott, de a XIV–XV. századra eltűnt. A falu első okleveles említése 1082-ben történt, a tihanyi apátság birtokaként. A későbbi időkben is nagyrészt egyházi birtok, de megjelentek a világi birtokosok is.

Szent Jakab Kútja forrás melletti pad
Szent Jakab Kútja forrás melletti pad